Fájó hír érkezett: életének 77., házasságának 49. évében, türelemmel és méltósággal viselt betegség után 2022. szeptember 20-án visszaadta lelkét Teremtőjének György Vilmos nyugalmazott tekerőpataki és kilyénfalvi kántor.
Nem zeng fel többé az orgona a kezei alatt és nem hangzik fel kivételesen szép hangján a jó Isten nagyságát hirdető ének sem. Azazhogy a szívünkben mégis…
Az én szívemben is. Hogyan is feledhetném gyermekkorom kilyénfalvi szentmiséit, amikor a zsúfolásig telt templomocskában – még a padsorok előtti lócákon sem maradt üres hely az óvodás és kisiskolás gyermekek mellett – az orgona hangjától, s a kántor és a hívek énekétől szinte még a falak is beleremegtek… Karácsonykor, amikor az Istengyermek, kit irgalmadot énekeltük, azt hittem, nem is a templomban vagyunk, hanem a mennyországban… S most, annyi év után ismét hallom és csodálom Vilmos bácsi hangját, amikor a Jakab Antal életéről készült dokumentumfilmben, hangszeres kíséret nélkül, a capella elénekli a püspök legkedvesebb dalát, a De szeretnék újra gyermek lenni kezdetű dalt.
Így él tovább a szívünkben, az emlékeinkben és a filmvásznon György Vilmos, aki élete során meghatározó jelképévé vált szülőfalujának.
Sikeres prímás és a helyi zenei életben aktív édesapja nyomán már ötéves korában hegedülni tanult, de szegény soruk miatt a szülőknek nem volt lehetőségük taníttatni őt. A ’60-as években csodálatos bariton hangjával több népdalversenyt és fesztivált megnyert. Az országos versenyt nem vállalta, mert oda román nyelvű dalokat is kértek, s erre ő nem érezte magát elég felkészültnek. Asztalosmestersége mellett harmonikán és cimbalmon is megtanult játszani. A fordulópontot az 1972-es év hozta el számára: a falu szülötte, a Rómában püspökké szentelt Jakab Antal hazalátogatott és ünnepi szentmisét mutatott be. A templom zsúfolásig megtelt, és Vilmosnak csak a főoltár mögött jutott állóhely, ahonnan semmit nem látott egész szertartás alatt. Ekkor döntötte el, hogy az ő helye a templomban ezután biztosítva lesz. Jelentkezett a helyi plébánosnál, hogy megtanulja tőle az orgonálás alapjait, majd a gyergyószentmiklósi kántort is felkereste, hogy nála ezt a tudást továbbtökéletesítse és az összhangzattant is elsajátítsa. Így kezdődött hosszú és tisztelet övezte kántori tevékenysége, amelyet 24 éven keresztül a szomszédos Gyergyótekerőpatakon és 18 évig Gyergyókilyénfalván folytatott, egészen nyugalomba vonulásáig.
A közösségért való feltétel nélküli szerepvállalása, tisztességgel teljesített szolgálata a település vezetőinek a figyelmét is felkeltette: önzetlen, becsületes munkáját Gyergyóújfalu Község Önkormányzata 2015 decemberében díszoklevéllel ismerte el, személyét és emberi erényeit példaként állítva ezzel mindenki elé.
György Vilmos a saját játéka mellett még valamit adott a zeneművészetnek: egy nagybőgőművészt és egy operaénekest két fia, Róbert és Levente személyében. Hitvestársával, Erzsébettel gyermekeiket már egészen fiatal korukban bevezették a népdalok világába, hangszert vásároltak nekik, mesterekhez vitték őket tanulni, zeneiskolába íratták őket, hogy ma nemzetközi szinten ismert, neves és jeles művészekként öregbítsék családjuk és szülőfalujuk hírnevét. Noémi lányuk pedig a szülőktől örökölt ökumenikus beállítottságot vitte tovább hitoktatóként, majd titkárnőként. Szeretett édesapjuk emléke így bennük és általuk is tovább él…
György Vilmost ma, szeptember 23-án 14 órakor kísérik utolsó útjára szerettei és tisztelői a kilyénfalvi temetőben. Nehéz pillanatok ezek, de vigasztalást nyújt a tudat, hogy nem, nem csendesedett el az ő keze és hangja – csak most már az égi hazában orgonál és énekel tovább.
Isten vele, Vilmos bácsi!
Varga Gabriella
