Idén ünnepeljük, hogy 125 éve született Tamási Áron. Az író szerepéről, saját sorsáról, napi problémákról, politika és írás összefüggéseiről szóló gondolatait olvashatják.
Az ember csak a saját szemével láthat, és a szem nem változik. De hát nézzük csak. Mi is indokolná azt, hogy a város ártott nekem? Az, hogy hallgattam az utolsó években? Az erdélyi és a vidéki írók ugyanúgy hallgattak, de hallgattak Párizsban is és Stockholmban is és Buenos Airesben is, hallgattak, mert egyszerűen senki sem volt kíváncsi arra, hogy mit mondanak. És ez a hallgatás nem sértődöttségből fakad, vagy holmi fölöslegességi érzésből, egyszerűen józan belátásból. Mert ha valakinek a háza ég, akkor természetszerűen legelsősorban aziránt érdeklődik, hogyan tudná eloltani a házát… vagyis veszedelmes és égető pillanatokban a legközelebb fekvő probléma megoldása a legfontosabb. Általános igazságokat hirdessenek az írók, vagy tanulságos történeteket szövögessenek, tengerszem mélységű verseket írjanak, amikor valaki a vízben fuldoklik, és már csak a két karja látszik? A ma problémáját kellett megoldani először, és nem hiszek abban, hogy a napi események zajában az írónak kell hallatnia a hangját, és tanácsokat adni, mint holmi fogadatlan prókátornak.– Hiszen a világ közvéleménye éppen az írókat hívta…– Szépen hangzik, de nem igaz.
Szerte a világban olyan problémák voltak és vannak, amelyeket órák alatt kell megoldani. Nos, ha órák alatt ezeket a problémákat nem is lehet megoldani, de hetek alatt mindenesetre. És ez ekkor még nem az író dolga, hanem a politikusé, a közíróé, akik mindennapos problémáinak gondnokai. Az író nem fecseghet bele napi politikába, pártpolitikába, egyszerűen azért, mert – mondjuk ki kereken – nem szakmája. Minden valamirevaló írónak és költőnek (ami tulajdonképpen egyet jelent, mert minden igazi író költő is) bizonyos távlat szükséges ahhoz, hogy véleményt mondhasson, hogy úgy érezze: elérkezett az ő ideje. Az eseményeknek le kell ülepedni ahhoz, hogy tisztán lásson ő, és tisztán lássanak az emberek, vagyis megérezzék: a napi politika fölött van még valami, amire érdemes figyelni. Eddig ez az idő nem érkezett el, talán most virrad a hajnala. Ekkor kezdődik az író szerepe: a rövid távú problémák megoldása után rámutatni a messzebb fekvőre, az általánosabbra. A pillanattól sohase hagyja magát befolyásolni, a külső körülményektől se, mert hiszen, amint mondottam, az írás a belső világ kivetülése.
Részlet Halász Péternek Tamási Áronnal készült és Ábel nem veszett el az emberrengetegben címen 1946-ban megjelent beszélgetéséből.
Forrás: PIM
