Nyílt nap – hálaadás harminc év erdélyi jelenlétért Csíkszentdomokoson a Szent Margit Ház: ebben a világban, ezáltal a világ által szeret minket Isten, ez a mi „éltető reményünk”. Az ünneplők ezzel a mottóval gyűltek össze és álltak meg minőségi időt ajándékozni és elfogadni egymástól, most kifejezetten a segítőnővérektől.
Igazi bevezetője volt a csikszentdomokosi nyílt nap és hálaadás 24. évközi vasárnapi evangéliumnak, az elveszett drachma és a 99 juh mellől eltűnt, elcsatangolt egyetlen bárány történetének (Lk 15,1-10). Darvas Piroska üdvözlése után László Attila kolozsvári főesperes-plébános bevezető imája erősítette a jelenlevőkben a reményt: igen, a mi Istenünk nagylelkű, irgalmas és örömteli. Múltunk joggal remélheti a jövőt.
Az első közös dialógus a reményről szólt. Az átmenetek reménye címen Bereczki Silvia nővértársával, Kedves Ritával beszélgetett. Ezt egykori és jelenlegi munkatársak Serbán Mária moderálta tanúságtétele követte. Mindenben logikát kereső, számítgató világunkban jó találkozni olyan nővérekkel, segítőnővérekkel, értük időt szakítő nőkkel és férfiakkal, akik életüket Isten nagyobb dicsőségére, Jézust követve, feltétel nélkül az emberek szolgálatába akarják állítani. Az élet nem csupán, nemcsak matematika, hanem szeretet, amely nem számokban, hanem egyénekben gondolkodik. Istennél nem a statisztikák számítanak, hanem az ember. Az ember nem tudja azt, hogy a végtelenből kivonva tízet, ennek a számtani műveletnek a végén mit kapunk, mi az eredmény. Isten, a mi mennyei Atyánk ezzel nem tölti az idejét. Isten szeretetének megtapasztalása ébreszti fel bennünk a teljes önátadás vágyát.
Ebéd után kiscsoportos műhelybeszélgetések voltak A remény hordozóinak lenni címen különböző küldetésekben szolgáló segítőnővérekkel. A program a délután 5 órakor bemutatott szentmisével zárult, amelynek főcelebránsa Csató Béla, szónoka Bőjte Csongor volt.
A segítőnővérek 30 esztendős, kis közösségekben megvalósított élete, 3-5 nővérből álló közösségeik, erdélyi jelenlétük ember és Isten előtt vállalt felelősség. A kimondott szó megvalósulása. Világunkban a segítőnővérek jelenléte az annyira szeretett „szolgáltatás” -on túl valódi szolgálat. Munkaterületük nagyon sokrétű. Ezért vallják önmagukról a most hálát adó segítőnővérek: ,,Megérint és megmozgat bennünket az emberek ínsége, amely sokféleképpen van jelen a világban. Ez kihívást jelent számunkra, hogy teljes valónkkal elkötelezzük magunkat és tanúságot tegyünk arról a reményről, amely bennünk él, és sokoldalúan áthatja életünket.”
A segítőnővérek életcélja: „Barátságban lenni Istennel és az emberrel. Ezzel a reménnyel szeretnénk az emberek számára segítők lenni”.
Foglaljuk imánkba őket és kívánjunk nekik újabb, további harminc évet körünkben. Ad multos annos.
