,,Tanuljatok tőlem és nyugalmat találtok lelketeknek”, ez volt az idei Mladifest mottója, mely augusztus 1−6. között zajlott Međugorjéban. A szatmári egyházmegyéből összesen 165-en vettek részt öt pap és egy diakónus kíséretében. Néhány fiatal beszámolóját olvashatják.
A találkozó programja minden nap ugyanolyan felépítésű volt. Reggel imával kezdtük a napot, ezután katekézis, illetve tanúságtételek következtek, majd az Úrangyala elimádkozásával záródott a délelőtti rész. A délutáni blokk 17 órakor folytatódott tanúságtételekkel, 18 órától rózsafüzér, majd 19 órától szentmise következett. A szentmisét vagy szentségimádás, körmenet a Szűzanya-szoborral, gyertyás elmélkedés, illetve a Cenacolo közösség előadása követte, naponként felváltva.
A reggeli imában a Szentlelket hívtuk segítségül:
Jöjj, teremtő Szentlélek,
Teremtő Lélek szállj le ránk,
Ragyogd be lelkünk, tiszta láng,
Ki alkotsz, éltetsz szíveket,
Hozd nekik bő kegyelmedet.
Kit úgy hívunk, Vigasztaló,
Kit ád nekünk az Alkotó,
Te élő forrás, égi láng,
Szentkenet, égből szállj le ránk.
Te hét ajándék kútfeje,
Atyánk kegyelmes jobbkeze,
Az Úr erős ígérete,
Irgalmas ajkak ihlete,
Gyújtsd meg szívünknek fényedet,
És szállj szívünkbe szeretet….
A szatmári csoport klerikusai
Csapatunk ezeken a programokon kívül megtekintette a kravicei vízesést, melyet több egymás mellett elhelyezkedő vízesés alkot, a híres mostari hídat, illetve Trogir városát, amely Unesco-örökség, és a hozzá tartozó tengerpartot.
Kegyelmekben gazdagon, élményekkel tértünk haza.
Sebesi Orsolya, Szatmárnémeti
A Mladifesten az egyik püspök gondolata mélyen magával ragadott már az elején, miszerint az ember kereső lény, fontos ezért, hogy megtapasztaljuk Isten közelségét a mindennapi életünkben, hogy elfogadjuk őt. Talán ezért indult el a mi kis csapatunk is erre a zarándoklatra, az biztos, hogy az ott tapasztalt nyitottság emberfeletti erőket képes megmozgatni. Én személyesen sokat tanultam a fiataloktól, akik bátran tettek tanúságot hitükről. Úgy éreztem, amíg ennyi fiatal képes Istent választani és az imát egy másfajta szórakozás helyett, addig van remény, addig nincs miért elbizonytalanodnunk.
Egy másik megragadó tapasztalás a csend uralma. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy ahol ennyi ember egy helyen van, ott csend is lehet. Pedig igenis volt, mély, sokatmondó csend, mely hangosabban beszélt, mint bármilyen prédikáció. Ebben a csendben érthettük meg igazán Isten tanítását, szavait. Az egyik pap mondta, olyan mestert kell találnunk, aki kész a tanításra, de nekünk is nyitottnak kell lenni és tanulékonynak, néha nem kell mindent megértenünk, de az Úrral kell járni alázatos nyitottságban, nem kell ,,rávenni” Istent, hogy a mi akaratunk legyen meg.
Végül pedig még egy nagyon fontos szó ragadta meg a figyelmemet, a béke. Az igazi békére csak az Úr által juthatunk el. A társadalom nem hívja azokat az embereket, akiknek problémái vannak, de Isten igen, mondta a püspök a prédikációjában.
Olyan jó volt itt megélni ezt a valódi békét önmagunkkal, odaadni terheinket, melyeket mi rakunk másokra és magunkra is. Ugyanakkor mindannyian, akik itt voltunk, azt a feladatot kaptuk, hogy vizsgáljuk meg, mi veszi el a mi békénket, és próbáljunk mi magunk is békét vinni mások életébe, úgy, ahogy azt Szent Ferenc is kérte: ,,tégy engem békéd eszközévé…” Legyünk a béke oázisai.
Az esti zárómise végszavaként elhangzottakat igazi kincsként raktuk szívünkbe, útravalónak, hogy visszatérve mindennapi feladatainkhoz tudjuk elfogadni, hogy ahol minden befejezettnek tűnt emberileg, ott Isten még titkokat tartogat, hogy amikor gyenge vagyok, akkor vagyok igazán erős, hogy a szentgyónás, a szentáldozás, a megbocsátás, a szeretet, az elfogadás az igaz gyöngyök, melyek leveszik rólunk a terheket.
Köszönöm ezt a csodálatos élményt, kegyelmekben gazdag napokat, köszönöm, hogy ott lehettem, és megértettem, hogy döntenem kell: ,,egy pohár víz akarok lenni vagy tenger…”
Laurán Angéla, Felsőbánya
A 33. Mladifestre Međugorje városába Nagybányáról indultam egy több mint 160 fős csapattal, öt pap és egy diakónus kíséretében. Bár már voltam ifjúsági világtalálkozón és más jellegű zarándoklaton, de ez számomra mégis első és egyedi volt, hiszen Međugorjében még sosem jártam, csak rengeteg szép és megható dolgot hallottam róla. Éppen ezért nagyon sok nyitottsággal, tanulási vággyal és Istenre vágyakozással a szívemben indultam. Nem tudtam, mire számítsak vagy milyennek képzeljem el, ezért próbáltam rábízni magam Istenre, valamiért tudtam, ez más lesz az eddig tapasztalt találkozók vagy zarándoklatok tapasztalatához képest, hiszen ez nemcsak egy ifjúsági fesztivál, hanem egy zarándokhely, ahová emberek tízezrei érkeznek a Szűzanya lábaihoz leborulni és imádkozni.
Már az első esti programok nagyon nagy töltetet adtak, hiszen a templom melletti tér tele volt imádkozó emberekkel, akik együtt vettek részt a szentmisén, fegyelmezetten és tisztelettel, nemzetiségtől és nyelvtől függetlenül. Nekem nagyon sokat segített az elmélyülésben, hogy minden szentmisét rádión keresztül magyar fordításban hallgathattunk. Feltöltődés volt számomra, ahogyan ennyi ember együtt dicsőíti Istent a csodálatos dalokban és imákban.
Ez a hét ugyanakkor kicsit az áldozatokról is szólt, mindenki megpróbálta odatenni saját áldozatát Isten elé. Már a második nap hajnali keresztúttal kezdtük a napot a Križevac hegyen, ezzel is közelebb kerülve magunkhoz és ahhoz, amit a jó Isten mondani akar nekünk. Amikor megérkeztünk a csúcsra, a kereszthez, lelki felszabadultság töltött el, majd egy közös imával és énekléssel zártuk a keresztutat. Este a szentmise után került sor a körmenetre a Szűzanya szobrával, melyet egy gyönyörű szentségimádással zártunk le. Itt szívünk-lelkünk átadhattuk.
A csütörtöki nap során a Jelenések hegyére zarándokoltunk rózsafüzért imádkozva, oda, ahol csodálatos módon a Szűzanya többször megjelent már embereknek, s imára buzdította őket. Teljesen meglepetésként ért, hogy a rendezvények teljes ideje alatt gyónás lehetőség volt biztosítva minden nyelven. Megható volt azt nézni, hogy ennyi ember fordul Istenhez s teszi le a nehézségeit előtte, átadva önmagát.
Számomra megadta a felszabadultság érzését, azt, hogy a jó Isten megfogta a kezem, magához ölelt. A legmélyebb és legmeghatóbb pillanat a szerda esti gyertyás imádság volt, ahol megtapasztalhattam, milyen, amikor Isten színe előtt több tízezer ember csendben tud maradni és imádkozik. Ráébresztett, hogy meg kell tanulni csendben maradni, és ebben a csendben meg kell hallani Isten szavát. Ezt követően csodálatos volt, ahogyan egyetlen gyertyáról, a húsvéti gyertyáról minden kis mécses fényre gyúlt és világosság töltötte be a teret.
Ezalatt a hét alatt sokszor elérzékenyültem, s éreztem, közelebb kerültem magamhoz és Istenhez is. Le tudtam tenni nehézségeimet, s rá tudtam bízni magam Isten akaratára. Rengeteg fiatal pár és fiatal családos is részt vett kisgyermekekkel, ami nagy örömmel töltött el. Ez elindította bennem azt a vágyat, hogy én is imádkozzam, s egykor majd visszamenjek a kis családommal hálát adni mindazért, amit el tudtam érni Isten kegyelméből, ahogyan az egyik pap fogalmazott a prédikációjában: ,,Minden napnak találjuk meg a maga örömét, mindazt, amiért hálát adhatunk a napunkból”.
Nemcsak lelkileg gyarapodtam, de gondolatokban is, hiszen a Cenacolo fiatalok közösségének előadása ráébresztett, hogy sosem vagyunk egyedül, bármilyen mélyen is legyünk, bármennyire nehéz is legyen. Ezeknek a fiataloknak a története sokakhoz el kellene jusson, akik kilátástalannak látják az életüket.
Összességében teljesen felülmúlta a zarándoklat az elképzeléseimet, s azt, amit gondoltam, hogy kaphatok, ha átadom a szívem, ha kitárt karokkal imádkozom. Belső falakat rombolt le bennem és bizalomoszlopokat épített, amelyekben tudom, nem csalatkozom. Nagyon szeretnék eljutni még e helyre, zarándokolni egymagam és majd a családommal is.
Sárga Angéla, Felsőbánya
Fotók: Međugorje Youth Festival
[…] a Mladifestet, ahová erre az alkalomra a világ minden tájáról érkeztek csoportok. A szatmári egyházmegyéből útnak indult zarándokok után most további résztvevői vallomásokat […]