Már a tavalyi előadások közhangulatában egyértelművé vált, hogy ez nemcsak egy kivételesen jó előadás, nemcsak látványos produkció, hanem a kulturális és történelmi gazdagság, el nem koptatható együvé tartozás érzésével megajándékozó közösségi múltidézés, hosszasan eltartó lelkesítés, amit nem elég egyszer megtapasztalni. Szerencsére kegyesek hozzánk a szervezők és a nagyszerű zene-, tánc- és színművészek, akik már hetek óta lelkesen dolgoznak azon, hogy a bravúr ismét életre jöjjön és ismét magával sodorjon. De hogyan áll össze újra, egy év kihagyás után a nagy csapat? Vajon kell-e bármin is változtatni a tavalyi előadásokhoz képest? Hogyan éli meg a próbafolyamatot a karaktert életre keltő művész? Többek közt ezekről beszélgettünk Laczkó Vass Róbert színművésszel, akit Solt szerepében láthatunk idén is.
Teljes gőzerővel zajlanak az István, a király rockopera Székelyföldi Nagyprodukció próbái az augusztusi előadásokra. Milyen érzés újra részese lenni a felkészülési folyamatnak?
Nagyon érdekes figyelni, ki hogyan dolgozza föl az egy éves kiesést. Ez nagyon hosszú idő, profi társulatokat is próbára tenne, mi pedig rendkívül heterogén társaság vagyunk, a legkülönfélébb szakterületekről. Van viszont egy komoly ütőkártyánk: a közös ügy. Tavaly augusztusban szerzett élményeink, tapasztalataink annyira összekovácsoltak bennünket, hogy szabályosan kerestük a találkozás lehetőségeit – és erről rengeteg szelfi született, hogy a többiek is kedvet kapjanak –, de maga az együttes több mint négyszáz főt számlál, természetesen ki kellett várnunk az időzített workshopokat, hogy az érdemi munkát folytatni tudjuk. Így is nehéz, mert sokakat sokfelé szólít a saját szakmájuk, viszont minden szerepre legalább két emberünk is van, így módszeresen újra össze lehet rakni az előadást. Alkalmazkodunk a megoldandó problémákhoz, s ebben komoly szerepet vállalnak a stáb háttéremberei.
Ha jól tudom, nagyon intenzív most a próbafolyamat: hogyan lehet ezt jó erőben végigvinni, főként, hogy a sok próba koronája nem pihenés, hanem több gyönyörű előadás kell, hogy legyen?
Úgy építkezik a produkció, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Most az előadóké a terep, énektanárokkal, koreográfussal, rendezővel, és alkalmanként csatlakozik hozzánk a rockzenekar is. A próbafolyamat annyiban intenzív, amennyiben egy-egy workshopot 3-4 napba kell besűríteni, egyébként szakaszosan zajlik. Ennek nyilván logisztikai oka van, de augusztusban jön kutyára a dér: ott már teljes fegyverzetben kell színpadra állni, hangtechnikával, színpadtechnikával, nagyzenekarral, egyesített kórusokkal és egy hatalmas energiákkal dolgozó tánckarral. Tőlük érdemes szakmai alázatot és fegyelmet tanulni azoknak, akik a saját habitusuk szerint amúgy hosszabbra eresztenék a gyeplőt. Ez egy hatalmas produkció, ami csak úgy működik olajozottan, ha minden és mindenki a helyére kerül! Ezen dolgozunk most.
Fotó: Bereczky Sándor
A tavaly osztatlan sikert aratott a rockopera Sepsiszentgyörgyön, hogyan látod: számíthat a közönség bármiféle frissítésre, újításra? Mi az, amit másként akartok, szeretnétek idén csinálni?
Az István, a király Székelyföldi Nagyprodukciónak van egy hatalmas erénye: hogy ez valóban egy önerőből készült székelyföldi produkció. Talán ennek a büszkesége is benne van a tavalyi sikerben, és ez így van rendjén. Meglátásom szerint erre is alapozzuk a folytatást, de persze nem beszélhetek az ötletgazdák nevében, ők is elmondják más kommunikációs csatornákon azt, amit ennek a produkciónak a létrejöttéről és a kiteljesedéséről tudni kell. Arra törekszünk, hogy megháláljuk a közönség érdeklődését azzal a lelkesedéssel, amivel tavaly is tettük. Ebben tehát nem változik a történet, és szerintem ez a lényeg. A többit az idő múlásának a számlájára lehet írni: minden és mindenki fölött eltelt egy év. Új kollégák lépnek be a produkcióba, de szeretnénk a szellemiséget és a struktúrát ugyanolyan elevenen megtartani, amilyennek tavaly megálmodtuk. Ebben a közönség is partner, jöjjenek tehát, mert Székelyföldön István, a király: közügy!
Mit tanultál eddig Solt karakteréből/karakteréről és hogyan érzed: a te alakításodban mi újat mutatnál róla a közönségnek idén?
Minden karakterből tanulni lehet és tanulni kell valamit, mert a gazembereket is felfejthető szálakból szövik, őket is az ok-okozati összefüggések mozgatják. Nem kerestem ezt a szerepet, engem talált meg valamiért, nekem pedig az a dolgom, hogy belebújjak a bőrébe, megismerjem és megmutassam a gyarlóságait. Nem új találmány a képmutatás, elég, ha körülnézünk a közvetlen környezetünkben, ott hevernek még a gesztusok is, amelyeket ilyenkor felhasznál az ember. És igen: a politikai szélkakasoknak is vannak emberi vonásaik, amelyek ha nem is szerethetővé, de legalább megbocsáthatóvá teszik őket. Igyekeztünk némiképp szeleburdira fogalmazni a képmutató főurakat, ezt a vonalat visszük tovább.
Fotók: Zsigmond István 
Az ősbemutató óta az évtizedek alatt a népszerű rockopera sokféle feldolgozását láthatta már a magyar közönség: hogyan fogalmaznád meg, mi az, amiben hozzáad a székelyföldi produkció az eddig látott, színpadra vitt „változatokhoz”?
Nagyon szeretem, hogy élő nagyprodukciót hoztunk létre: a maga nemében mifelénk eleddig nem nagyon láthattunk ilyet, egyrészt a volumene miatt, másrészt a feldolgozott mű ikonikus volta miatt, harmadszor pedig a törekvés miatt, hogy minden egyes hangszer és emberi hang élőben szólaljon meg, akkor és ott, amikor és ahová szántuk. Ez utóbbi különösen fontos! Szeretem az élő muzsikát, mert éppen annyira nem tökéletes, amennyire nem is szabad annak lennie. Semmi gépzene: mi magunk vagyunk az emberi gépezet, amelynek megadatott, hogy a rockopera jelrendszerében ismét felmutassa Szent István királyunk bravúrját: a magyar államalapítás olykor kíméletlen, de világraszóló nagyszerűségét.
