Sokak véleménye, hogy a szakrális zene, pontosabban az egyházi zene, a szentmise, a liturgia, az ájtatosság zenei része vagy csupán önmagukban az egyházi énekek jellegzetes módon járulnak hozzá az ünnep szépségéhez, különös légkört teremtenek az imához és Isten dicséretéhez. Ezen belül az orgona – az orgonista játéka és hangja, valamint a kórus éneke révén – templomaink legkedveltebb hangszere. A kántor ritkán látható, de ha jelen van, mindig hallható. Ő az, aki gyakran kitartóan tevékenykedik Isten dicsőségére és közössége lelki, valamint kulturális javára. Ezért jó megismerkedni a kántorokkal, tisztelni őket, sőt támogatni őket abban, hogy az angyalok zenéjét itt a földön is hallhatóvá tegyék. A következőkben a temesvári egyházmegyében, a bánsági hegyvidéken élő horvát (krasován) közösségek három kántora és orgonistája mutatkozik be. Ők vallanak magukról és munkájukról.
Krsta Petar – Krassóvári plébánia
A krassóvári templom orgonistája 2008 óta vagyok. Kisgyermekként ministráns voltam, azóta szeretem az egyházi zenét. A néhai Katić Đuro plébános és Dobra Marka akkori kántor felfigyeltek az egyházi zene iránti érdeklődésemre, és a temesvári kántoriskolába irányítottak. Ott tanultam négy évig, majd visszatértem Krassóvárra, hogy befejezzem a középiskolát. A líceum elvégzése után beiratkoztam a temesvári zenei fakultás zenepedagógiai szakára, majd a diploma megszerzése után itt kaptam állást, a krassóvári plébánián, amelynek filiái Nermed és Krassóalmás falvak.
Templomunk orgonája 1894-ben épült, és meglehetősen jó állapotban van. Krassóalmáson és Nermeden harmóniumon játszottam, amíg nem kaptam egy elektronikus orgonát.
Egyházközségünkben az emberek még szívesen járnak templomba, különösen ünnepnapokon. Nincs külön kórusunk, itt mindenki énekel, de a nagyobb ünnepeken összegyűlünk néhányan, hogy új dalokat tanuljunk.
Moldovan Petar – Krassócsörgői plébánia
A krassócsörgői plébánián, amelyhez Vizes falu is tartozik, 1990 óta dolgozom kántorként. A temesvári kántoriskolában és a teológiai kar világi tagozatán végeztem. Tavalyelőtt a családom megünnepelte, hogy 75 évet töltött az egyház szolgálatában. Nagyapám sekrestyésként dolgozott, és miután meghalt, édesanyám vette át ezt a munkakört. Minden okom megvan azt hinni, hogy továbbra is kapcsolatban maradunk az egyházzal, mivel a fiam is orgonista, bár nem a mi egyházközségünkben.
Legfőképpen azt sajnálom, hogy egyre kevesebb gyermek van az egyházközségünkben. Néhányan Temesvárra mennek tanulni, mások a szüleikkel külföldre költöznek, így azokkal, akik itt maradtak, próbálunk tovább dolgozni. Van egy kis kórusunk, amelyre büszkék vagyunk, és amely ünnepnapokon vagy kiemelkedő események alkalmával énekel. A hívek, fiatalok és idősek egyaránt egyetértettek, amikor a régi énekeinket énekeltük, és akkor is, amikor újabb énekeket adtunk elő a plébánia kórusával. A régi dalokat csak el kell kezdenem, és a hívek egyedül is tudják folytatni. Amikor új éneket tanulunk, többször próbálunk a kórussal, majd előadjuk a szentmisén. A hívek először csak hallgatják, és ha a kórus azt követően több vasárnap egymás után megismétli, elkezdenek velünk együtt énekelni.
Régen a fiatalok jobban kötődtek az egyházhoz, a templomhoz, gyakrabban jártak misére, így megtanulták az énekeket. Most más módon tanulják meg azokat, de több időt kellene szakítaniuk arra, hogy megtanulják a régi énekeinket. Régebben hallás után tanultak, eddig senki sem kottázta le azokat, ezért többször meg kell hallgatni, hogy rendesen megtanulják. Ezek részei az örökségünknek, amit át kell adnunk a jövő nemzedékeknek.
Duma Marian – Kiskrassói plébánia
A kiskrassói plébánián 1996 óta vagyok kántor. Gyermekkorom óta szerettem templomba járni, 16 éves koromig ministráltam. Mivel 1990 után Petar Lackić akkori kántor Horvátországba ment dolgozni, a kántori állás egy évig betöltetlen maradt. Ez idő alatt Resicabányán megtanultam orgonán játszani. Miután visszatértem a katonai szolgálatból, Tjinkul Marijan azt tanácsolta, hogy járjak a temesvári kántoriskolába. Időközben állást kaptam a plébániánkon.
Egyházközségünk hívei aktívan részt vesznek az imádságban és a templomi éneklésben. A régi énekeket többnyire mindenki ismeri, az ünnepek alkalmával igyekszünk valami újat is előadni. Elég sok fiatal van, akik szeretik a helyi énekeinket, és még a szentmise alatt is éneklik azokat. Van néhány lány, aki minden vasárnap eljön, hogy elénekelje az aznapi zsoltárt. A nagy gond az, hogy sokan elhagyták a falut, és csak nyaralni jönnek vissza, de még így is, amikor megérkeznek, megkérdezik, hogyan tudnának hasznára lenni az egyháznak: például a gyermekek szeretnének ministrálni. Örömmel tölt el, hogy amikor megérkeznek, azt mondják: „hazajöttem”, ami azt jelenti, hogy még mindig kötődnek a szülőföldhöz.
A szöveget Daniel Lucacela gyűjtötte és koordinálta, megjelent: Hrvatska Grančica, 201. szám, 2022, 10-11. o.
Fordítás horvát nyelvről: Denis Moldovan
