Számos kutatás kimutatja, hogy az életkor előrehaladtával csökken a társas kapcsolatok száma, megváltozik a minőségük. Ahogy az ember idősödik, egyre inkább elszigetelődik a külvilágtól, magába zárkózik, kerüli a társasági együttléteket. Az izoláció azonban nemcsak a lelket, a testet is megbetegíti, ezért fontos minél előbb felvenni a harcot vele, közösséget keresni, s annak erejébe kapaszkodva oldani a magány fájdalmát és ridegségét.
Az elmagányosodás korunk betegsége, amely nem csak az időseket érinti. Talán soha a világon még ennyi ember nem élt egyedül, mint manapság. Természetesen az elmúlt évek történései, a világjárvány okozta bezárkózás nem segítette, sokkal inkább megerősítette a magány problematikáját. Ha szakembereket kérdezünk arról, hogy elsődlegesen mivel kapcsolatban kérnek segítséget az emberek, legtöbben a magányt említik. A fiatalok későn vagy egyáltalán nem kötnek házasságot, az idősek megözvegyülnek, az emberek az életük utolsó szakaszára egyedül maradnak. Sokan annyira beleposhadnak a magányukba, hogy eszükbe sem jut: másképp is lehetne. Nem mennek közösségbe, nem keresik a társaságot, csak várják, hogy valaki nyissa már rájuk az ajtót. Nem szabad elfeledni, ha mi nem nyitjuk ki mások ajtaját, a mienket sem fogják. Sok esetben az idős, magányos ember úgy érzi, hogy mások nem értik meg őt, és úgy gondolják, nincsenek igazán jelentős kapcsolataik. A társas lét érzelmi stabilitást biztosít, ezért lényeges, hogy a mindennapokban legyen mellettünk valaki, aki támaszt nyújt mind fizikai, mind lelki szinten. Ha idősen is megpróbálunk derűsek, vidámak lenni, és nem minden mondatunk panaszkodást, pesszimizmust sugall, a fiatalok örömmel lesznek a társaságunkban.
Az elmagányosodás egyik leggyakoribb oka, hogy hiányzik a valahová tartozás érzése és élménye. Minden embernek szüksége van arra, hogy kövessék, megkérdezzék, hogy van, legyen, akinek elmondja az örömét és a fájdalmát. Erre manapság számtalan lehetőség van, a nőszövetségtől elkezdve a kirándulók klubjáig, sütő-főző csoportokig. Valamilyen közösséghez csatlakozni kell, nyilván mindenkinek az érdeklődési körének megfelelően. Lehet, hogy már-már klisé, de igaz: mindent lehet, csak akarni kell.
A tavaly járta be a világhálót Imre bácsi története, aki néhány hét alatt a legmélyebb depresszióból, magányból mászott ki, és új életet kezdett 80 éven túl. Saját maga alakított nótacsoportot, hétről hétre találkozott másokkal, barátságokat kötött. Mások az okostelefont tanulták meg kezelni, videochaten mindennapos kapcsolatban maradva a külföldre költöző gyermekekkel, unokákkal. Mindenki meg tudja tanulni, akarat és türelem kérdése. Egy, az egyesült államokbeli Health and Retirement Survey adatgyűjtésre épülő tanulmány szerint az internethasználat is segíti a szociális kapcsolatok fennmaradását, melynek szerepe van az időskori depresszió és elmagányosodás kivédésében, valamint hozzájárul a mentális egészség kedvezőbb alakulásához. A szociális kötelékek a fizikális és a mentális állapotra is kedvezően hatnak, talán azért is, mert nem érezzük, hogy elmegy mellettünk az élet.
Kezdjünk el nyelvet tanulni, kötögessünk, önkénteskedjünk, mozogjunk, menjünk színházba, csatlakozzunk idősklubhoz…
Mit tehetünk az elmagányosodás ellen? Sokszor ismételt frázisnak hangozhat, de ahhoz, hogy valódi kapcsolataink legyenek, először nyitottá kell válnunk arra, hogy ha szükséges, mi kezdeményezzünk. Igen, idősen is. Ez nem azt jelenti, hogy másokra kell ráerőltetni magunkat, de érdemes időt és energiát fektetni a kapcsolataink fenntartására és ápolására. Két kezed van, és ahogy egyre idősebb leszel, rájössz arra, hogy az egyik arra való, hogy magadon, a másik pedig arra, hogy másokon segíts – olvastam egy tanulmányban a minap. A magány érzését az is gyógyítja, ha érezzük, hogy valakinek szüksége van még ránk. Fordítva is igaz: ha segítünk valakinek, akkor nagyon hamar megtapasztaljuk: már nem is annyira kínzó a magány. Kezdjünk el nyelvet tanulni, kötögessünk, önkénteskedjünk, mozogjunk, menjünk színházba, csatlakozzunk idősklubhoz, olvassunk újságot stb. A sort folytassa ki-ki a saját érdeklődési körének megfelelően.
Arra kérem az olvasót, amolyan házi feladatként, hogy ha magányosnak érzi magát, próbáljon ki valamit az imént felsoroltakból, vagy találjon ki mást, újat. A nyitottság, az életre való rácsodálkozás, a másokkal való kapcsolattartás, a valahová tartozás sokat segíthet. Amúgy, minden kegyelem!
Ferencz Emese
(Az írás megjelent a Vasárnap május 15-i számának életmód rovatában.)
