A Föld napját ünnepeljük április 22-én, amikor világszerte eseményeket szerveznek, hogy felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének a megóvására. Az, hogy meg kell óvni, és erre egy világnapot is kineveztek, önmagában jelzi, hogy a teremtés koronája, az ember nem a kellő bölcsességgel sáfárkodott a rábízottakkal. A szakemberek között alapvető összhang van azt illetően, hogy az ember környezetbe való túlzott beavatkozásával felborította az ökológiai és az éghajlati egyensúlyt, amely súlyos következményekkel jár a bolygóra és az élővilágra nézve, beleértve magát az embert is.
Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikáját korán ellátták a „zöld enciklika” bélyeggel. Azért nevezem megbélyegzésnek, mert mostanra erodálódott az eredetileg pozitív tartalommal bíró „zöld” kifejezés. Erről két oldalról is tettek. Egyrészt azok „szennyezték” be a kifejezést, akik lekicsinylik a környezeti problémát, és ezt is a politikai csatározások oly sokszor elvtelen szintjére süllyesztették, mintha ideológiai beállítódás kérdése volna, hogy a globális felmelegedés létezik-e vagy sem (ismétlem, a szakértők között ebben nincs számottevő ellentét). Másfelől azok a cégek, intézmények is ártottak a „zöld” programoknak, amelyek az emberek Föld iránti érzékenységét, odafigyelését kihasználva az úgynevezett „greenwashing”, a zöldre festés által hasznot próbáltak húzni ebből azáltal, hogy a környezetvédelmet csak színlelték, eljátszva az emberek bizalmát.
Ferenc pápa fel is hívta a figyelmet, hogy bár az enciklikája valóban a környezetvédelemmel foglalkozik – amit ő nagyon megkapóan teremtésvédelemnek nevez –, alapvetően mégis egy szociális enciklika. Meglátása szerint nem két vagy több problémáról, egy természeti és egy szociális válságról van szó, hanem egy társadalmi-környezeti válságról. Az ember jelentős mértékben hozzájárul a természeti egyensúly felborulásához, ami visszahat a társadalomra és az emberekre. Egyszerre zsigereljük ki az embert, az élővilágot, a természetet.
Április 25-én, vasárnap a katolikusok búzaszentelést tartanak, melynek során megáldják a határt, a búza- és gabonaföldeket, és kérik Isten közbenjárását a jó termésért, illetve hogy a természeti csapások elkerüljék a földet. A liturgiánkban és a keresztény tanításban gyönyörűen benne van a „zöld” szemlélet, jó volna megszívlelnünk annak mélységeit. A földbe elvetett és kikelő búzamag szépen megmutatja ennek szépségét. Figyeljünk arra, hogy olyant kérjünk Istentől, amivel a mi cselekedeteink is legalább törekszenek összhangban lenni.
Az írás megjelenik a Vasárnap 2022/17-es számában.
