Két év kihagyás után újra szentmisének adott otthont a Szent Péter tér. Húsvétvasárnap délelőtt Ferenc pápa a vatikáni bazilika előterében mutatta be a Krisztus feltámadását ünneplő szentmisét, majd a homlokzati loggiáról intézte a városhoz és a földkerekséghez Urbi et Orbi üzenetét.
Kedves Testvéreim, boldog húsvétot! – kezdte beszédét a pápa. Jézus, a keresztre feszített, feltámadott! Eljön azok közé, akik házukba bezárkózva siratják őt, telve félelemmel és szorongással. Eljön közéjük, és ezt mondja nekik: „Békesség nektek!” (Jn 20,19). Megmutatja a sebhelyeket a kezén és a lábán, a sebhelyet az oldalán: nem szellem, valóban ő az, ugyanaz a Jézus, aki meghalt a kereszten és a sírban nyugodott. A tanítványok hitetlenkedő tekintetét látva megismétli: „Békesség nektek!” (v. 21). A mi tekintetünkben is ott a hitetlenkedés ezen a háborús húsvéton. Túl sok vért, túl sok erőszakot láttunk. A mi szíveink is megteltek félelemmel és szorongással, miközben megannyi testvérünknek be kellett zárkóznia, hogy megvédje magát a bombáktól. Nehezünkre esik elhinni, hogy Jézus valóban feltámadt, hogy valóban legyőzte a halált.
Szükségünk van a feltámadott keresztre feszítettre!
Mindez talán csak illúzió? A képzeletünk szüleménye? Nem, nem illúzió! Ma még inkább visszhangzik a keresztény Kelet számára oly kedves húsvéti köszöntés: „Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!” Ma még jobban szükségünk van rá ennek a soha véget érni nem akaró nagyböjtnek a lezárásakor. Két évnyi járvány van a hátunk mögött, ami súlyos nyomokat hagyott hátra. Eljött volna már az ideje, hogy kijussunk az alagútból, kart karba öltve, összeadva az erőinket és az erőforrásainkat… Ehelyett arról teszünk bizonyságot, hogy még mindig Káin lelkülete él bennünk, aki nem testvérként, hanem riválisként néz Ábelre, s azon töri a fejét, miként tudná megsemmisíteni őt. Szükségünk van a feltámadott keresztre feszítettre, hogy hihessünk a szeretet győzelmében, s hogy remélhessünk a kiengesztelődésben. Ma még inkább szükségünk van rá, aki eljön közénk, és újra kimondja: „Békesség nektek!”
Ezt csak ő képes megteremteni. Csakis neki van ma joga ahhoz, hogy meghirdesse nekünk a békét. Csakis Jézusnak, mivel sebhelyek borítják, a mi sebhelyeink. Az ő sebhelyei kétszeresein is a mieink: a mieink, mert mi okoztuk ezeket neki, a bűneinkkel, szívünk keménységével, a testvérgyilkos gyűlölettel; és a mieink, mert ő értünk hordozza ezeket, nem törölte el megdicsőült testéről, meg akarta tartani ezeket, önmagán akarja hordozni mindörökké. Irántunk érzett szeretetének eltörölhetetlen pecsétjei ezek a sebhelyek, örökös közbenjárás, hogy a mennyei Atya lássa e sebeket s irgalmazzon nekünk és az egész világnak. A feltámadott Jézus testén látható sebhelyek annak a harcnak a jelei, amelyet ő vívott meg, s amelyben ő győzött — értünk, mégpedig a szeretet fegyvereivel, hogy mi békét nyerhessünk, békében lehessünk, békében élhessünk.
Engedjük, hogy Krisztus békéje belépjen az életünkbe!
Látva e dicsőséges sebhelyeket, megnyílnak hitetlen szemeink, megkeményedett szíveink újra megnyílnak és engedik behatolni a húsvéti köszöntést: „Békesség nektek!” Engedjük, hogy Krisztus békéje belépjen az életünkbe, az otthonainkba, az országainkba! Béke legyen a meggyötört Ukrajnának, amelyet oly keményen próbára tesz az erőszak és a kegyetlen s esztelen háború pusztítása, amely elborította az egész országot. A szenvedésnek és a halálnak ezen a rettenetes éjjelére következzék hamar a reménység új hajnalhasadása! Döntsenek a béke mellett! Fejezzék be az erőfitogtatást, miközben a nép csak szenved! Kérem szépen mindenkitől, ne szokjunk hozzá a háborúhoz, elkötelezetten kérjük nagy hangon a békét, a házak erkélyeiről és az utcákon! Aki felelősséget visel a nemzetekért, hallja meg a nép békekiáltását! Hallja meg azt a nyugtalanító kérdést, amelyet tudósok egy csoportja majd’ hetven éve tett fel: „Végezzünk az emberi fajjal vagy kerüljük el a háborút?” (Russell–Einstein-manifesztum, 1955. július 9.). Szívemben hordom a számos ukrán áldozatot, a sok millió menekültet és az országon belül otthonukból elűzötteket, a szétszakadt családokat, az egyedül maradt időseket, a derékba tört életeket és a földdel egyenlővé tett városokat. Szemem előtt látom az elárvult és a háború elől menekülő gyermekek tekintetét. Őket nézve nem tudjuk nem meghallani fájdalmas kiáltásukat, együtt a megannyi más gyermekével, akik a világ más pontjain szenvednek: akik az éhségtől vagy a gyógyszerek hiányától halnak meg, akik az abúzus és az erőszak áldozataivá váltak és akiktől megtagadták a megszületéshez való jogot.
A háború szenvedései közepette sem hiányoznak a bátorító jelek, mint például megannyi család és közösség kitárt kapui, amelyek Európa-szerte befogadják az elvándorlókat és menekülteket. A szeretetnek ez a számos cselekedete váljék áldássá társadalmaink számára, amelyek olykor a túltengő önzés és individualizmus miatt a romlás útjára léptek, és járuljanak hozzá ahhoz, hogy ezek a társadalmak mindenki számára befogadókká váljanak.
Legyen béke a világ minden térségében
Az Európában zajló konfliktus tegyen minket érzékenyebbé a többi feszült helyzetre, szenvedésre és fájdalomra is, amelyek a világ túl sok területén felütik fejüket, és amelyekről nem feledkezhetünk meg, amelyeket nem akarunk elfelejteni. Legyen béke a Közel-Keleten, amelyet a széthúzások és konfliktusok már évek óta kínoznak. Ezen a dicsőséges napon kérjünk békét Jeruzsálemnek és békét mindazoknak, akik szeretik őt (ld. Zsolt 121 [122]), a keresztényeknek, a zsidóknak és a muszlimoknak. Az izraeliek, a palesztinok és a Szent Város minden lakója a zarándokokkal együtt tapasztalhassa meg a béke szépségét, élhessen testvériségben és juthasson el szabadon a szent helyekre, kölcsönösen tiszteletben tartva mindenki jogait. Legyen béke és kiengesztelődés Libanon, Szíria és Irak népei között, különösen a keresztény közösségek számára, amelyek a Közel-Keleten élnek. Legyen béke Líbiában is, hogy a sok évnyi feszültség után stabilitásra leljen, és Jemenben is, amely egy mindenki által elfeledett konfliktustól szenved, szüntelen új áldozatokkal: az elmúlt napokban aláírt fegyverszünet adja vissza a reményt a lakosságnak!
A feltámadott Úrtól kérjük a kiengesztelődés ajándékát Mianmarnak, ahol továbbra is tart a gyűlölet és az erőszak drámai állapota, és Afganisztánnak, ahol nem fékeződnek a veszélyes társadalmi feszültségek, és ahol drámai humanitárius krízis gyötri a lakosságot.
Legyen béke a teljes afrikai kontinensen, hogy így véget érjen az ott élőket sújtó kizsákmányolás és a terrorista támadások vérfürdője — különösen a Száhel-övezetben! A népek közötti testvériség nyerjen konkrét támogatást! A súlyos humanitárius válságtól sújtott Etiópia találja meg újra a párbeszéd és a kiengesztelődés útját, szűnjék meg az erőszak a Kongói Demokratikus Köztársaságban! Ne szűnjék meg az ima és a szolidaritás a Dél-Afrika keleti részén élők iránt, akiket pusztító árvizek sújtanak! A feltámadott Krisztus kísérje és segítse Latin-Amerika népeit, ahol a járvány nehéz idején egyes esetekben tovább romlottak a társadalmi állapotok, amelyeket súlyosbít a bűnözés, az erőszak, a korrupció és a drogkereskedelem is! A feltámadott Úrtól kérjük, hogy kísérje a kiengesztelődés útját a kanadai katolikus egyház és a bennszülött népek között! A feltámadott Krisztus Szentlelke gyógyítsa be a múlt sebeit, és indítsa a szíveket az igazság és a testvériség keresésére!
Kedves testvéreim, minden háború az egész emberiségre kiható következményekkel jár: a gyásztól a menekültek drámájáig, a gazdaság és élelmezési válságokig, amelyeknek aggasztó jelei már láthatók. A háború maradandó jeleivel és az élet megannyi fájdalmas bukásával szemközt Krisztus, a bűn, a félelem és a halál legyőzője buzdítson minket: ne adjuk meg magunkat a rossznak és az erőszaknak! Engedjük, hogy legyőzzön minket Krisztus békéje! A béke lehetséges, a béke elengedhetetlen, a béke mindannyiunk elsődleges felelőssége!
Forrás: Vatican News (fordította: Török Csaba)
