Urunk feltámadásának vigília ünnepére végre ismét megtelt a Szent Péter-bazilika, hogy Ferenc pápa vezetésével együtt éljék át a tűzszentelés, a húsvéti örömének, az igeliturgia, valamint a keresztségi fogadalmak megújítása után az eucharisztikus áldozatot. A pápa homíliájában a sírhoz látogató asszonyok magatartásának hármas vonása alapján – látják, hallják, hirdetik – értelmezte az egyház mai küldetését.
Michelangelo: Piéta
Az evangéliumi asszonyok három cselekvésével mi is lépjünk be az Úr húsvétjába!
Sok író idézte fel a csillagfényes éjszakák szépségét – kezdte beszédét a pápa egy Bulgakovtól vett idézettel. Ehelyett a háború éjszakáit a halál fényes ösvényei keresztezik. Ezen az éjszakán, testvéreim, engedjük meg magunknak, hogy az evangéliumi asszonyok kézen fogjanak bennünket, hogy felfedezzük velük együtt Isten világosságának felkelését, amely a világ sötétségében ragyog. Azok az asszonyok, amint végére járt az éjszaka és a hajnal első fényei zajtalanul megjelentek, a sírhoz indultak, hogy megkenjék Jézus testét. Ott pedig megdöbbentő élményt élnek át: először is felfedezik, hogy üres a sír, majd két ragyogó ruházatú alakot pillantanak meg, akik azt mondják nekik, hogy Jézus feltámadt. Ők erre azonnal elfutnak, hogy megvigyék a hírt a többi tanítványnak. Látják, hallják, hirdetik: ezzel a három cselekvéssel mi is belépünk az Úr húsvétjába.
Az asszonyok látnak…
Az asszonyok látnak. A feltámadás első híre nem egy megértendő formula, hanem egy jel, amit szemlélni kell. Egy temetőben, egy sírhely közelében, ahol mindennek rendezettnek és csendesnek kell lennie, az asszonyok „úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták.” Húsvét tehát rögtön felborítja a terveinket, mégis meglepő remény ajándékával érkezik el, amit nem is olyan könnyű befogadni. El kell ismernünk, hogy ennek a reménynek olykor nincs helye a szívünkben. Az evangélium asszonyaihoz hasonlóan bennünk is eluralkodik a kérdés és a kétség, és a váratlan jellel szemben az első reakció a félelem, amikor „a földre szegeződik a tekintet”.
Emeljük fel földre szegezett tekintetünket!
Sokszor mi is földre szegezett tekintettel nézünk az életre és a valóságra; abban csak az elmúlást látjuk, kiábrándulunk a jövőből, bezárkózunk szükségleteinkbe, letelepedünk az érzéketlenség börtönében, de azért tovább panaszkodunk és azt gondoljuk, hogy a dolgok soha nem fognak megváltozni. Mozdulatlanok maradunk a beletörődés és a végzet sírja előtt és elássuk az élet örömét. Mégis, az Úr ezen az éjszakán másfajta szemeket akar adni nekünk, abban a reményben, hogy nem a félelem, a fájdalom és a halál mondja ki az utolsó szót rólunk. Jézus húsvétja révén a semmiből az életbe ugorhatunk át, és így a halál nem tud többé megfosztani minket a létünktől” – idézte Ferenc pápa Karl Rahner jezsuita teológust. Ez volt minden, és mindörökké Isten határtalan szeretete ölel át. Igaz, hogy ez megrémít és megbénít. De az Úr feltámadt! Emeljük fel tekintetünket, törüljük le szemünkről a keserűség és szomorúság fátylát, nyissuk meg magunkat Isten reményének!
Az asszonyok második cselekvése a hallgatás
Az asszonyok második cselekvése a hallgatás. Miután meglátták az üres sírt, két ragyogó ruhás férfi így szólt hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a holtak között? Nincs itt, feltámadt.” Jót tesz nekünk – ajánlotta a pápa – ha meghalljuk és ismételgetjük ezeket a szavakat: Nincs itt!
Ferenc pápa felnőtteket keresztelt húsvét vigíliáján
Minden alkalommal, amikor azt állítjuk, hogy mindent megértettünk Istenből, hogy be tudjuk építeni a terveinkbe, ismételjük csak el magunkban: Nincs itt!
Mindahányszor csak érzelmeinkben keressük, gyakran futólagosan, vagy csak szükség esetén, hogy aztán félreállítsuk őt és megfeledkezzünk róla a mindennapi helyzetekben és konkrét döntésekben, akkor ismételjük el: Nincs itt!
Amikor arra gondolunk, hogy bebörtönözzük őt szavainkba, képleteinkbe és szokásainkba, de elfelejtjük keresni őt az élet legsötétebb zugaiban, ahol az emberek sírnak, küzdenek, szenvednek és reménykednek, akkor ismételjük el: Nincs itt!
Ne rostokoljunk a sírok körül!
Hallgassuk meg az asszonyokhoz intézett kérdést is: „Miért keresitek az élőt a halottak között?” Nem lehet húsvétunk, ha továbbra is a halálban maradunk, ha a múlt foglyai maradunk. Ha az életben nincs bátorságunk Isten megbocsátását elfogadni, aki pedig mindent megbocsát, ha nincs bátorságunk változtatni, szakítani a gonosz cselekedeteivel, dönteni Jézus és a szeretete mellett, ha hitünket továbbra is amulettre fokozzuk le, hogy az Istent az elmúlt idők szép emlékévé tegyük, ahelyett, hogy ma találkoznánk vele, mint élő Istennel, aki át akar alakítani minket és a világot. Az olyan kereszténység, amely a múlt emlékei között keresi az Urat és bezárja őt a megszokás sírjába, az egy húsvét nélküli kereszténység.
De az Úr feltámadt! Ne rostokoljunk a sírok körül, hanem menjünk és fedezzük fel újra őt, az élőt! Ne féljünk őt megkeresni a testvérek arcában, a reménykedők és az álmodók történelmében, a sírók és szenvedők fájdalmában: Isten ott van!
Az asszonyok hirdetik a feltámadás örömét
Végül az asszonyok meghirdetik a feltámadás örömét. Nem azért van a húsvét, hogy gyengéden megvigasztalja azokat, akik siratják Jézus halálát, hanem hogy megnyissa a szíveket Istennek a gonosz és a halál feletti győzelme rendkívüli bejelentésére. A feltámadás fénye tehát nem a személyes örvendezés mámorában akarja megtartani az asszonyokat, hanem misszionárius tanítványokat teremt, akik „visszatérnek a sírtól” és elviszik mindenkinek a feltámadott örömhírét. Ezért futnak az asszonyok, hogy miután látták és hallották a feltámadás örömét, elvigyék azt a tanítványoknak. Tudják, hogy őrültnek tekinthetik őket, olyannyira, hogy az evangélium azt mondja, hogy szavaik „üres fecsegésnek” tűntek, de nem aggódnak hírnevük miatt, hogy megvédjék saját arcukat, nem méricskélik érzelmeiket és nem számítgatják szavaikat.
Hivatásunk megtapasztalni a feltámadottat és megosztani másokkal
Milyen szép egy olyan egyház, mely így szalad végig a világ utcáin! Félelem nélkül, taktikák és megalkuvások nélkül, csak azzal a vággyal, hogy mindenkinek elvigye az evangélium örömét. Ez a hivatásunk: megtapasztalni a feltámadottat és megosztani másokkal; elhengeríteni azt a követ a sírtól, amelyben pedig gyakran lepecsételtük az Urat, hogy aztán örömhírét terjesszük a világban.
Támasszuk fel Jézust, az élőt, a sírból, amelybe bezártuk; szabadítsuk meg őt azoktól a formalitásoktól, amelyekbe gyakran bebörtönöztük; ébredjünk fel a csendes élet álmából, amelybe néha lefektettük, hogy ne zavarjon és ne kellemetlenkedjék többé. Vigyük be őt a hétköznapokba, a béke gesztusaival ebben a háború borzalmaitól sújtott időben; a megbékélés munkájával a megromlott kapcsolatokba és együttérzéssel a rászorulók iránt; az igazságosság tetteivel az egyenlőtlenségek és igazsággal a hazugságok közepette. És mindenekelőtt a szeretet és a testvériség műveivel.
Ünnepeljük a húsvétot Krisztussal! Ő él, ma is körüljár, átalakít és megszabadít
A mi reményünket Jézusnak hívják. Ő belépett bűneink sírjába, eljutott a legtávolabbi pontig, ahol elvesztünk, átment félelmeink kuszaságain, elhordta elnyomatásaink súlyát és halálunk legsötétebb mélységéből életre keltett minket és gyászunkat táncra fordította. Ünnepeljük a húsvétot Krisztussal! Ő él és ma is körüljár, átalakít és megszabadít. Vele a gonoszságnak már hatalma veszett, a kudarc nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy újrakezdjünk, a halál átmenetté válik egy új élet kezdetéhez. Mert Jézussal, a feltámadottal egyetlen éjszaka sem végtelen és a legmélyebb sötétségben is felragyog a hajnalcsillag.
Végül Ferenc pápa imádságra hívott a véres háború sötétségében. Bátorság, veletek vagyok és a legnagyobb, amit ma mondhatunk: Christòs voskrés! Krisztus feltámadt!
P. Vértesaljai László, Vatican News
