„Gyermekeim, már csak kis ideig vagyok veletek” – mondja Jézus, és ekkor osztja meg a legnagyobb parancsolatot is tanítványaival. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Embereket szolgálok, ez a hivatásom. Segítem, bátorítom, erőt adok, és azt veszem észre, hogy részemmé vált, egy kicsit lélekben is hozzánőttem. Megkedvelem, aztán el kell engednem. Meg kell engednem, hogy nélkülem járja tovább az útját. Mi segít nekem az elengedésben?
Értékünk az ember, hiszik és élik is a Gyulafehérvári Caritas munkatársai, és ha ez a kijelentés elhangzik, a kliensekre, kedvezményezettekre, gondozottakra, ellátottakra gondolnak, akikkel munkájuk során kapcsolatba kerülnek. Sok szó esik a szeretetszolgálatról hétköznapokon, és még több ünnepek közeledtével. E történetek főszereplőjévé csak ritka esetben válik egy-egy segítő. Pedig ő is érték, ő is ember… nem is akármilyen. Emberi megélések következnek tehát, a nagyhét minden napján a Caritas munkatársai fednek fel egy kicsit magukból, olyan történeteket, amelyek formálták őket, hozzátettek emberségükhöz. Az egyház szociális tanítása ez, személyes köntösben, emberközelben. Jézussal járjuk az utat, minden nap egy-egy kérdés kerül terítékre, illetve a hat régióban dolgozó munkatársak válaszai. A kérdés mindenkinek szól, a kálváriát járva érdemes mindenkinek megválaszolni, mások válaszából pedig, a feltámadásra várva, töltekezni.
Az elengedés számomra mindig is nagyon nehéz volt. Hajlamos vagyok görcsösen ragaszkodni a dolgokhoz, ami hosszú távon romboló hatással bír. Eddig, ami a legjobban segített az elengedésben, az az idő. Ugyanis idővel, ahogy távolodunk az eseménytől, csendben megszokjuk a hiányát – könnyebbé válik a veszteség terhe. Ami még sokat segít, az az elfoglaltság. Ha például új dolgokra fókuszálok. Keresek elfoglaltságokat, amelyek nemcsak a gondolataimat terelik el, de közben jól is érzem magam. Olyan örömforrásokat csipegetek innen-onnan, amelyek kitöltik azt az űrt, amelyet egy személy vagy esemény hagyott maga után.
Kacsó Katinka, marosszéki szociális munkás
Úgy gondolom, hogy nekem az elengedésben a hitem segít. Hiszem azt, hogy Isten mindenkinek a legjobbat akarja és úgy alakítja az életünket, hogy minden jóval megáldjon minket… Egy idézettel zárom gondolataimat: „El kell engedjük a múltat, hogy jelenünk lehessen.”
Biliboc Bernadette, csíkszéki otthoni betegápoló
Az elengedés sosem egy egyszerű és rövid folyamat, legyen szó barátságról, kapcsolatról, a saját egónkról, vagy akár egy munkahelyről. Pedagógusként nehéz dolog elengedni egy olyan csoportot, amelyikkel napi szinten több mint öt órát töltöttem el, a gyerekeket, akik hatalmas helyet foglalnak el az ember szívében és akikkel minden olyan célkitűzést megvalósítottam, amelyet egykor kitűztem magam elé. Amiből ilyenkor merítkezni tudok, az a sok közös tábor, kirándulás és tematikus foglalkozás, amelyek során mindig új élményekkel és emlékekkel gazdagodtam. Ezek azok a dolgok, amelyeket senki nem vehet el tőlünk. Az elengedésnél fontosnak tartom a csoporttal való lezárást és a közös „gyász” megélését, amely mind a gyereknek, mind a pedagógusnak jelentős szerepet tölt be az életében ebben az időszakban.
Benedek Edina, udvarhelyszéki szociálpedagógus
Az elengedésben az segít nekem, ha arra gondolok, hogy biztosan fogunk még találkozni egymással, természetesen már más szerepkörben és nem a megszokott felállásban, élethelyzetben. A régi klienseimmel több ilyen élményem is van. Mindig szívmelengető érzés újra találkozni, beszélgetni velük és látni azt, hogy ki milyen utat járt, jár be. Úgy hiszem, hogy az elengedéssel, az elválással mindenki visz valamit magával útravalóul a képzeletbeli tarisznyájába, és nem üres kézzel távozunk. Hiszem azt, hogy az együtt eltöltött idő soha nem volt hiábavaló, az egymással való találkozás, a megismerkedés nem csak a véletlen műve volt, és azt is, ha mögöttünk becsukódik egy ajtó, akkor az után mindig egy új nyílik meg.
András Levente, háromszéki szociális munkás
Azt tapasztaltam, és ezt a tapasztalatot meggyőződéssé formáltam, hogy a környezetünkben – legyen az bárhol – nagyon sok jóság és segítőkészség leng körül. Ott röpködnek körülöttünk és csak ritkán veszünk tudomást róluk. Amikor igazán szükségünk van rá, egy-egy ilyen jóság a vállunkra telepszik és megváltoztatja a napunkat, aznapi világunkat. Ez a tapasztalat bizonyossággá szilárdult bennem, és az ebbe vetett bizalom segít a mások útraengedésében, de a saját útnak indulásomban is.
Gyergyó Garai Levente, gyergyószéki ifjúsági mentor
Gyulafehérvári Caritas
