A festmény a méltán híres reneszánsz festő egyik falfestménye, amely egy sorozatba illeszkedik, a Padova-ciklusba. Mint ahogyan arra a címéből is következtethetünk, az alkotás lelőhelye Padova. A firenzei festő, Giotto di Bondone Júdást árulóként jeleníti meg, de egyben a jó és a rossz, a bűn és az erény, a szépség és a rútság ellentétpárjainak értelmezését is elénk tárja.
A hátteret a sötétkék ég uralja, amelynek összhangját a lándzsák és égő fáklyák kavalkádja töri meg. A zajongó és dühöngő tömegből két alak emelkedik ki, Jézus Krisztus és tanítványa, Júdás. A Megváltó és az áruló egészen közel hajolnak egymáshoz és egymás szemébe néznek. A két arc szöges ellentétben áll egymással. Jézus kifinomult, nyugodt, érett és magabiztos vonásai még inkább kiemelik Júdás aránytalan, szétzilált és bizonytalan arcát. A festő ezen erős ellentét által kívánja kiemelni a pillanat drámaiságát, de egyúttal az Isten és ember közötti különbséget is.
Annak ellenére, hogy itt Jézus az, akit elárulnak, akit Júdás köpenye elfed és szinte magával ragad a sötétségbe, mégis ő áll a helyzet magaslatán. Magatartásával világosan kijelenti, ő nem egy tehetetlen áldozat, hanem cselekedetének határozott döntés az alapja. Bár megvan a hatalma, hogy felülkerekedjen Júdáson, ő mégis átadja magát neki, hogy beteljesüljön a megváltás.
A kompozíciót az erős érzelmek hatják át. Már ebben a mozzanatban érezhető a harc feszültsége, amely a következőkben ki fog robbanni. Péter majd megpróbálja megmenteni Jézust, de végül a Mester az, aki megállítja, végül pedig a tanítványok elszaladnak. A katonák túlerejét és a tanítványok meghátrálását a festő azzal próbálja érzékeltetni, hogy Jézus alakját az aranymetszés szabályai szerint helyezi el, így nagyobb teret engedve az ellenség ábrázolásának. Így nemcsak a két főszereplő kerül ellentétbe, hanem a tanítványok és a katonák ereje is.
Portik Noémi, M. Klarissza nővér
Az írás megjelent a Vasárnap 2022/14-es számában.
