Április 5-én, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelmi beiktatásának 315. évfordulóján különös örömmel ünnepelt a fejedelem nevét viselő marosvásárhelyi katolikus líceum: átadták az idei Rákóczi-díjakat. Az ünnepség a belvárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban megemlékező szentmisével kezdődött.
A szentmise főcelebránsa Kerekes László, főegyházmegyénk segédpüspöke volt, vele koncelebrált Jakubinyi György nyugalmazott érsek, Tamás József nyugalmazott segédpüspök és a környékbeli papság.
Az iskola szépen gyarapodó közössége már nem fér el egyszerre a templomban, ezért az elemi osztályosok a Deus Providebit tanulmányi ház nagytermében kivetítőn követték a szentmisét.
Szentbeszédében Kerekes László segédpüspök örömét fejezte ki az ünneplő közösség láttán. Hangsúlyozta, hogy szívből ünnepelni így, közösségben lehet igazán, és az ünnepre felkészülni is közösen, egymást támogatva, egymásra és Istenre jobban odafigyelve tudunk a legjobban. Ilyen készületi időszak lelki életünkben a nagyböjti idő is: lelki zarándoklat, amelynek során Isten igéjére csodálkozunk rá újra és újra, hagyva, hogy közelebb vigyen bennünket Istenhez. Megtapasztalva Isten hozzánk lehajló nagy szeretetét, próbálunk visszatalálni a jóságos, irgalmas Istenhez.
A szentmise olvasmányainak tanítása szerint minden alkalommal, amikor a választott nép Isten ellen bűnt követ el, amely megmérgezi az életüket, Isten szabadítót küld nekik Mózes személyében. A nép nem marad a bűnben, nem marad a kígyómarásoknak kitéve, hiszen Isten felkínálja számukra a gyógyulás, a szabadulás lehetőségét. Hasonlóképpen viseli a mi sorsunkat is szívén a mi mennyei Atyánk. A mi életünkben is megfigyelhetjük azokat az időszakokat, amikor csak negatívan látjuk a világot, amikor elmerülünk a bűnben, vagy a környezetünkben van ilyen személy, és az ő látásmódja mérgezi meg az életünket. De a mi számunkra is fel van kínálva a gyógyulás lehetősége. Isten annyira szeret, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy kivezessen minket a bűneinkből.
Ahogyan a rézkígyóra tekintett a választott nép, úgy tekintünk mi rá a keresztre, és ebben a ránézésben megnyílik a szemünk: látjuk a bűneinket, az elesettségünket, és meglátjuk az irgalmas Isten által felkínált szabadulást, a megváltást.
A szentmisét követően a templomban kerül sor a teológiai líceum által alapított Rákóczi-díj átadására. A díjat 2019-ben azzal a céllal alapították, hogy kézzel foghatóan is kifejezzék az elismerést és hálát az iskola története során nyújtott segítségért az intézmény tevékeny jóakarói és támogatói felé. Tamási Zsolt József igazgató köszöntőjében felidézte, hogy a fejedelem a beiktatása után itt a plébániaudvaron álló egykori fatemplomban vett részt hálaadó szentmisén. Ezért méltó, hogy ezen a helyszínen és ezen a napon történjen az iskola névadójáról elnevezett díjak átadása.
A díjátadó az elemi osztályosok és az iskola citeracsoportjának ünnepi zenés-verses műsorával kezdődött.
Elsőként Jakubinyi György nyugalmazott érsek vette át a díjat, aki az elmúlt évek során már számos alkalommal állt a Keresztelő Szent János-templom oltáránál, mindig akkor, amikor a legnagyobb szükség volt az imában való összefogásra az iskola fennmaradásáért folytatott küzdelemben. Jakubinyi György érsek nemcsak az érseki palotában, nemcsak a politikusokkal folytatott tárgyalások során, hanem amikor arra volt szükség, akkor személyes jelenlétével is támogatta az iskoláért harcoló helyi közösséget, gyengülő egészségi állapota ellenére is. Mindig szívén viselte a katolikus oktatás sorsát. Ezt köszönte meg a díj átadásakor az iskola közössége nevében Tamási Zsolt József iskolaigazgató.
Laudációjában Hurgoi János irodaigazgató próbálta összefoglalni a nagytudású érsek több mint 75 évnyi életútját. Széleskörű biblikus teológiai és kimagasló történelmi tudása, teológiai munkássága, tanári tevékenysége és egyházvezetői hivatali tevékenységei mellett megyéspüspökként kiemelt fontosságú kötelezettségnek tekintette az egyházi iskolák alapítását mint értékteremtést és ennek védelmét: „Értéket teremteni egy jogállamban kötelesség és felelősség. Ez az iskola érték mindannyiunknak. Ezt az értéket védenünk kell” (idézet Jakubinyi érseknek az iskoláért szervezett tüntetésen elmondott beszédéből.)
Nyugalmazott főpásztorunk kitartóan, csendben, imádkozva tette a dolgát mint olyan főpap, aki hite alapján mindazt, amit értékesnek tartott, igyekezett lehetősége szerint előmozdítani. A diákokat, tanárokat és öregdiákokat pedig arra buzdította, hogy tegyenek tanúságot életükkel és szavukkal is a hitvallásos iskolák áldásos rendeltetése mellett. Ezek a szavak mindannyiunkhoz szólnak: nekünk is feladatunk és erkölcsi kötelességünk életünkkel a vallásos iskolák létjogosultságát bizonyítani, keresztény értékeinket továbbadni.
Beszédének végén Hurgoi János a laudáció és laudetur szavakat állította egymás mellé: „A laudáció szóval rokon laudetur-ra is figyelve fontos tudatosítanunk, hogy a laudált nyugalmazott főpásztor munkássága, érdemei nem öncélúak, hanem embertársai javára és Isten dicsőségére szolgálnak, ez legyen számunkra is követendő példa. Mindannyiunk munkásságának, életének az legyen a fő célja, hogy dicsértessék Jézus Krisztus!”
Jakubinyi érsek hálásan, a tőle megszokott szerénységgel köszönte meg a díjat, a Szentírásból vett idézettel: „Így ti is, miután megtettetek mindent, amire parancsot kaptatok, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, nem tettünk többet, mint ami kötelességünk” (Lk 17,10). Kedvenc szentjének, Kis Szent Teréznek a szavait idézte: Isten előtt nincsenek nagy és kis tettek, csak nagy és kis szeretet, amelyet a tetteinkbe beleteszünk. Isten ítéletének egyetlenegy mértéke van: a szeretet. Ezt az értékes útravalót véste a jelenlevők szívébe a díjazott főpásztor.
A második díjazottat, Novák Csaba Zoltánt az iskola diákjai szintén jól ismernek már.
Az iskolaalapítás törvényes hátterének megtalálásában, a jogi harcokban nagy szükség volt és van az érdekképviseletre, amely a magyar közösség mögé áll a nehéz helyzetekben, és szükség esetén olyan zászlóvivő lesz, aki mögé felsorakozhatunk. Ilyen támogató volt az iskola számára Novák Csaba Zoltán szenátor. Laudációjában Markó Béla a szolgálat nemes voltát emelte ki: nincs nemesebb feladat, mint szolgálni. Ilyen — jó értelemben vett — szolgáló a pap, a politikus, a tanár és az orvos is. Ez a szolgálat nem ér véget soha, igazi hű szolgákra mindig szükség lesz.
Szakmai igényesség, munkabírás és sokszor már felfoghatatlan kitartás jellemzi a harmadik díjazottat, Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelőt, akit Kis Tünde szaktanfelügyelő méltatott.
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum indulása és működése kapcsán folyamatosan végzett pontos és hiteles tájékoztató tevékenységéért vette át a Rákóczi-díjat Bodolai Gyöngyi újságíró, akit Karácsonyi Zsigmond főszerkesztő méltatott. Az újságírónak három nagy szívügye volt munkássága során, amelyekért minden feladatra, minden áldozatra kész volt, fáradságot nem kímélt: a mezőségi szórvány, a magyar nyelvű orvosképzés és az anyanyelvi oktatás. A katolikus oktatás újraindításának igényét, szükségességét is az első közt tette szóvá cikkeiben. Egyrészt influenszerként, másrészt a hiteles tájékoztatás személyes garanciájaként fontos szerepe volt az iskola ügyének előmozdításban. A díj átvételekor ő maga is elismerte, hogy valóban az átlagosnál nagyobb lelkesedéssel tudósított mindig az iskola ügyeiről, de – mint mondta – az iskola körüli események sem voltak átlagosak. Most a szemmel láthatóan gyarapodó és fejlődő iskolaközösséget látva mindenképpen érdemes volt ezeknek az eseményeknek a tevékeny alakítójának lenni.
A díjátadó után az iskola teljes közössége a díjazottakkal közösen a Rákóczi szobornál helyezte el a megemlékezés koszorúit.
Fotók: Molnár Miklós Csaba
