Március 15-e alkalmából állami kitüntetéseket adományozott Áder János magyar köztársasági elnök, ezeket március 25-én adta át Mile Lajos kolozsvári főkonzul a 12 erdélyi kitüntetettnek, olyan személyiségeknek, akik a tudomány, a kultúra, a művészet, az intézményszervezés, a közszolgálat terén kimagaslót alkottak. Köztük voltak a Gyulafehérvári Főegyházmegye papjai, Lukács Imre Róbert helynök, Székely Dénes egyetemi adjunktus és plébános, Kovács Árpád plébános, valamint a közért tevékeny katolikus személyiségek, Farkas Zoltán agrármérnök, aki Erőss Alfréd unokaöccseként nagybátyja emlékét is ápolja, valamint Laczkó Vass Róbert színművész. Képes beszámolónk végén néhány, az ünnepségen elhangzott laudáció részletét olvashatják.
A kolozsvári Vallásszabadság Házában délután 4 órakor 12 erdélyi személyiség tevékenységét ismerték el Magyar Ezüst és Arany Érdemrend Kereszt, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésekkel. A kitüntetéseket szakterületük terén elért eredményeikért, példaértékű, kimagasló tevékenységükért, valamint a nemzet szolgálatáért és az egyetemes emberi értékek gyarapításáért kapták.
A 12 kitüntetett: Laczkó Vass Róbert színművész, énekművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja; Kerekes Sándor nyugalmazott mérnök, a Kolozs Megyei Tanács volt alelnöke; Asztalos Klára, az Unitárius Nők Országos Szövetségének korábbi elnöke (Magyar Ezüst Érdemkereszt); Székely Dénes, egyetemi adjunktus, a kolozsvár-monostori egyházközség plébánosa; Kovács Árpád kisbácsi plébános; Farkas Zoltán András nyugalmazott agrármérnök, az Erdélyi Múzeum-Egyesület választmányi tagja; Dáné Tibor Kálmán matematikatanár, a Művelődés ny. főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület korábbi országos elnöke, az RMDSZ egykori Művelődési Főosztályának vezetője; Kilyéni András Péter informatikus mérnök, sporttörténész; Turzai Melánia, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium korábbi aligazgatója és címzetes magyartanára (Magyar Arany Érdemkereszt); Uray Zoltán biológus, radiológus, sokszorosan díjazott vívó, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja; Lukács Imre Róbert, a Gyulafehérvári Főegyházmegye bírósági és általános helynöke, a Megtestesült Bölcsességről nevezett Szeminárium jogtanára, verespataki és abrudbányai plébános (a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje); Tonk Márton, a kolozsvári Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, egyetemi tanár (a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje). Minden kitüntetettről laudáció hangzott el, amelyben életpályáját és az elismerés odaítélését indokló kiemelkedő ténykedésről esett szó. A nagyon hangulatos és családias ünnepségen volt humor, meghatódottság, baráti gesztusok, tiszteletteljes elismerés. A jelenlevők érezhették: a legfiatalabb és legidősebb kitüntetettek egyformán megérdemelten, közszolgálatban, tevékenységben bővelkedő teljesítménnyel szolgálták meg az ünneplést, amelyben volt sok lemondás is, mégsem megfáradt embereket láthattunk, hanem olyanokat, akik — ahogy egyikük fogalmazott — „mindent elértek”, ezért elégedettek, akik a kapott talentumokat Isten, ember szolgálatában kamatoztatták.
Farkas Zoltán agrármérnök Erőss Alfréd hagyatékát is gondozza 
Katolikus díjazottak
Kerekes László:
Lukács Imre Róbert laudációja
1971. augusztus 13-án született Kézdivásárhelyen. Az általános iskolát szülőfalujában, Gelencén végezte, ahol a családi házban (az iskola közelében) hallani lehetett az iskolacsengőt. A középiskolát Kézdivásárhelyen kezdte, majd Gyulafehérváron folytatta. 1990 szeptemberében megkezdi tanulmányait a szemináriumban, annak befejezésekor pedig 1996. június 23-án dr. Jakubinyi György érsek pappá szenteli. Az első szolgálati helyére 1996. augusztus 1-jével főpásztora Gyimesközéplokra nevezi ki káplánnak (segédlelkésznek), 1997-ben papi szolgálatát tanulmányokkal folytatta Kanada fővárosában, Ottawában, ahol az egyetemi program mellett diák-papként aktívan résztvesz az ottawai magyar közösség életében. Ő lett a gyerekek, a cserkészek, a fiatalok és a tánccsoport jó Robi atyája, de az idősek is, és a nem katolikus magyarok is magukénak vallották. Ottawában a Szent Pál Egyetemen Egyházjogi Fakultásán, mely ma is angol nyelvterületen a legjobb, egyházjogból mesteri fokozatot szerzett, a diák-papi szolgálata mellett. 1999-ben visszatér Kanadából és főpásztora dispoziciója szerint Gyergyószentmiklósra megy. 2001-től főpásztora Gyulafehérvárra helyezi a megüresedett egyházjogi tanszék betöltésére, s több faladatot vállal. Elsőként a Megtestesült Bölcsességről nevezett Szeminárium jogtanára, emellett más tantárgyakat tanított, mint a beszédművészet vagy retorika. Tanulmányait felhasználva, hozzáértéssel, türelemmel neveli a jövendő papi nemzedéket. Mindezek mellett mint nevelő-tanár bekapcsolódik a kispapok nevelésébe, felvállalja azok kísérését a gyakorlati évük alatt. Több ezer sőt tízezer kilométert tesz meg ezalatt, miközben meglátogatta a gyakorlati éven lévő kispapokat. Kinevezése értelmében második feladata volt továbbvinni és megerősíteni az alig négy éve, 1997-ben jogilag rendezett, és az Apostoli Signatura legfelsőbb szentszéki bíróság által elismert Érseki Bíróságot, amelynek keretében nemcsak a házassági peres eljárásokkal, de a főegyházmegyében felmerülő jogi kérdésekkel is foglalkozik. Mindez nem egy látható szolgálat, hanem rejtett tevékenység, ami nagy-nagy szorgalmat, alázatot és késő éjszakába menő munkát jelent. Nem utolsósorban elvállalja a verespataki és abrudbányai plébániák ellátását, a szórványban, a nehéz körülmények közt élő magyarok lelki gondozásával, megerősítésével és megmaradásával küszködik. Reményt a megmaradásra a templom, a vasárnapi szentmise, a következetesen szolgálatát teljesítő plébános jelent. (Eszembe jutnak az aranyosbányai hívek, amint egy alkalommal, a vasárnapi szentmise után a temetőbe hívtak, és megmutatták a sírokra eldobált leveleket, borítékokat, mert a postás szándékosan oda vitte a magyar névre címzett leveleket, és a magyar sírokra szórta.) Ebben a közegben több, mint 20 évet szolgált dr. Lukács Imre Róbert vikárius úr, de nem kényszeredetten, és nem magányosan. Lelkipásztorokat, kispapokat, jó barátokat, vendégeket határon innen és túl szívesen meghívott erre a helyre, de sosem panaszkodni, hanem ünnepelni, megmutatni a szépet, a jót, az élni akaró közösséget, az emberi sorsokat, a gyógyító hatású medvehagymát másoknak is. Mindezek mellett volt még energiája és ideje, hogy 2010-ben megszerezze a doktori címet a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. 2020-ban az újonnan kinevezett főpásztora, dr. Kovács Gergely érsek atya kinevezi általános helynöknek is. Ma is szívügyének tartja a szórványban élő magyarság megerősítését, megmaradását és azok kulturális örökségének megőrzését. Mint jogász, nem álomvilágban él. Szereti az egyházát, egyházmegyéjét, ragaszkodik Erdélyhez, mindent megtesz a magyarság megmentéséért. Egy igazi példakép. Reményt sugároz ott, ahol kilátástalanság van. A jelenléte kisugározza belső gazdagságát. Elkötelezett szolgálata révén a Gyulafehérvári Főegyházmegye biztonságban van. A jó Isten áldja meg életét, szolgálatát, hogy még sok éven keresztül hűséggel lássa el feladatát.
Bara Zoltán:
Székely Dénes laudációja
Mindennapi életében, különféle szolgálatai során a szeretetkapcsolat megvalósításán munkálkodott, az egyház szerető arcát mutatta fel azoknak, akikhez a küldetése szólt. Nevelőként, lelkipásztorként, kollégaként erre a felelősségre is próbált ráébreszteni mindannyiunkat. Ezt a magatartást hozta magával szülőföldjéről, családjából, és tudatosan ennek a szeretetnek az útját választotta, amikor igent mondott a papi hivatásra, és ezzel együtt mások szolgálatára. Nyikómalomfalván katolikus, mélyen hívő családból született, mely mindenben elősegítette hivatása kialakulását. Küldetéstudatát, hivatását meghatározták olyan jeles papi személyiségek is, mint a néhai Hajdó István főesperes, akkori nyikómalomfalvi plébános. Teológiai tanulmányait 1976-1982 között végezte Gyulafehérváron, 1982-ben szentelte pappá 40 évvel ezelőtt dr. Jakab Antal püspök.
Papi szolgálatát káplánként Brassóban kezdte, a Szent Péter és Szent Pál apostolok plébánián, ahol 1982-1986 között. Értéket, érvényes alternatívát tudott nyújtani a rábízottaknak a kommunista, majd a konzumista-hedonista szemléletmód által uralt világban egyaránt.
Miklósvár volt a következő állomás, ahol 1986-1987 között plébános volt, majd fundamentális teológiát tanult Rómában (1987-1992), ahol teológiai licenciátust szerzett. 1993-ban szerzett doktorátust a budapesti Pázmány Péter Akadémián Franz Hettinger vallás és kinyilatkoztatás felfogásának konvergenciája című dolgozatával. Érdeklődési területe elsősorban az egyháztan, a krisztológia és a fundamentális teológia.
Székely Dénes 1992-től 30 éven át teológiai tanárként tevékenykedett Gyulafehérváron, az alapvető hittan, a homiletika, a morális tárgyakon keresztül vértezte fel megfelelő szaktudással a leendő lelkipásztorokat, olyan elvhűségre buzdítva őket, amely mindenféle politikai-szociális-filozófiai nyomás ellenében megtartó erőt jelentett számukra a hivatás útján. Az intézményvezetés felelősségét is vállalta, amikor erre szükség mutatkozott: 1997-2000 között a Hittudományi Főiskola rektoraként képviselte a kispapok érdekeit. A pasztoráció és a tudományos-oktatói munka összetartozásának gyakorlati megvalósítására való képességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, ahogyan készségesen vállalta a néhai Kádár István kolozsmonostori plébános halálakor kialakult szükséghelyzetben a plébánia teljes ellátását tanári munkája mellett 2017. októbertől. Gazdag életút áll Székely Dénes kollégám mögött.
Az adminisztratív és szervezői munka nem távolította el a gyakorlati élettől, a diáksággal és a fiatal papsággal, egyházi személyzettel fenntartott élő kapcsolattól. Lelkes szervezője volt a szemináriumi SIS zarándoklatoknak: egyszer Rómába és kétszer Németországba kísérte el a kispapokat 1997-2000 között. Gyakori előadója volt a káplán-továbbképzőknek, részt vett a plébánosi vizsgák koordinálásában is. A gyulafehérvári December 1 Egyetemen tanuló magyar nyelvű egyetemisták lelki gondozását és hitoktatását is magára vállalta kilenc éven át. Székely Dénes sokrétű tevékenysége, odaadó szolgálatkészsége több oldalról megközelíthető, sok szempontból értékelhető – próbáltam valamit láttatni mindabból, amit az ő munkássága intézményünk, erdélyi egyházmegyéink, közösségeink számára jelentett. Mindez azonban nem jöhetett volna létre anélkül a következetes hűség és őszinteség nélkül, amellyel papi hivatását megélte és megéli minden nap, minden körülmények között.
Vízi Zakariás:
Kovács Árpád laudációja
Oroszhegyen látta meg a napvilágot hat testvér közt negyedikként. 1977 őszétől a gyulafehérvári Papnevelő Intézet növendékeként tanult, 1983. Június 19-én dr. Jakab Antal püspök pappá szentelte. Egy mondatban Pál apostol szavaival tudnám legjobban kifejezni eddigi pályafutását: Mindenkinek mindene lettem… Első állomáshelye 1983 és 1987 között Erdély nagy püspökének, Márton Áronnak a szülőfaluja, Csíkszentdomokos; második állomáshelye 1987 és 1990 között Kerelőszentpál; harmadik állomáshelye 1990 és 1999 között az önként felvállalt szórvány, Kide, Bonchida és Szék központokkal; negyedik állomáshelye 1999 és 2005 között Kolozsvár, a Szent Mihály-plébánia; 2005-től jelen pillanatig ötödik állomáshelyén, Kisbácsban szolgál.
Bogdán Zsolt:
Laczkó Vass Róbert laudációja
A színház öltözőjében ül mellettem, majdhogynem karnyújtásnyira egy rigószemű ember. Esténként élére fogva a szék karfájára teszi a valóságot, festéket ken az arcára, gyermekké változik s álmokat kerget, sárkányokat ereget a színpadon. Szeretik őt a színek, sokszínű, sokarcú szenvedélyes ember, tűzhordozó, akinek több hektárnyi lelke fölött seregélyek rajzanak, mindig más más alakzatban, surranva, lüktetve, hatalmas égi táncot járva. Olyasvalaki, akiben fölparittyázza magát a pacsirtacsend a lét egére, aztán zeng tőle az egész vidék. Aki valami kölykös konokságból a nincsekből, a fájdalmakból, a kudarcokból is mosolyt vet és derűt arat. Olyasvalaki, akinek a fénye beleég az ember lelkébe, nem hagy árnyékot; ellenállhatatlan humora van remekül érzi, éli a nyelvet, rendkívül tájékozott, sokoldalú; fájdalmasan szeretni való, rebellis bohóc, akitől ha elveszik a hangszerét, valahonnan mindig elővarázsol egy másikat s különös derűvel mondja a sors szemébe: “van másik.” Színész, énekes, költő, egyszersmind előadóművész, publicista, pedagógus és saját bevallása szerint gyakorló keresztapa. Húsz éve próbálom megfejteni, magamhoz szelídíteni a titkát, ellopni belőle, ami lopható. Hogy lehet ennyi mindent és ilyen hőfokon csinálni?
Nos, erről az emberről szólok most önöknek. Gyökerei Gyergyóremetén vannak, a templomkert tőszomszédságában nevelkedett. Akkor ugye nagyon nincs amin csodálkozni; meg kell nézni, azt a falut, kik lakják, milyen munkabírású emberek és hogy viszonyulnak a kultúrához; fellapoztam tavaly októberi műsorkínálatukat: Schubert g-moll hegedű és zongoraszonáta, Beethoven c-moll vonóstrió, Mozart Esz-dúr zongoranégyes. A székelyudvarhelyi Benedek Elek tanítóképzőben érettségizik 1995-ben, egy évig osztálytanító volt Gyergyóban, majd a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem színházművészeti szakán végez. 2000-től a kolozsvári állami színház tagja. Közben a színházi szerepei mellett állandó vendége, énekese a kolozsvári operának. Nyolc évig óraadó tanárként beszédtechnikát oktat Kolozsvári BBTE színházművészeti tanszékén. Munkássága rendkívül szerteeágazó. Színészi és énekesi tevékenysége mellett egyéni előadóesteket készít nem középiskolás fokon… Verseket ír, könyveket publikál, 2012-től az EMKE Györkös Mányi Albert emlékház által szervezett Nyitott Szemmel című beszélgetőestek házigazdája, tévés rádióműsorokat szerkeszt, azokban lép fel, és nem utolsó sorban az Egy tál étel humanitárius segélyszervezetben önkéntesként főz, segít kinek mikor, miben kell. És teszi mindezt rendkívül érzékenyen, őszintén könnyedén, valami okos eleganciával, a sajátosat az egyetemessel elegyítve és fordítva, egy kisebb vagy nagyobb közösséget a kultúra nagy kapcsos zárójelével összefogva. Hölgyeim és uraim önöktől majdhogynem karnyújtásnyira ül egy Istentől megáldott ajándékos ember, aki magához szelídítette róka titkomat, húsz éve próbálom megfejteni magamnak: Laczkó Vass Róbertnek hívják. Ennyire jutottam; rendkívül gazdag ember, aki mindenét odaadja, ha kell, aki tűfokán versenyt bújik a tevével, semmiért, egészen, aki kultúrát vet, mintha szomjat. Olyasvalaki, aki tisztában van azzal, hogy minden ajándéka lényegét tekintve honnan származik, aki éppen ezért hinti, osztja szét ereje szerint mindenét abba a közösségbe, amelyből vétetett. Adjunk hálát érte Istennek. Köszönjük meg.
