Hamvazószerda a nagyböjt kezdete. Imanap a világbékéért, különösképpen Ukrajna és Oroszország békéjéért imádkozunk – osztotta meg böjtkezdő gondolatait Urbán Erik OFM, az erdélyi ferences provincia elöljárója a közösségi hálón.
Vannak, akik úgy gondolják, hogy elenyésző dolog ahhoz képest, amit meg lehetne tenni, és alapvetően a böjt és az imádkozás nem változtat a dolgok jelenlegi állásán. Valóban az ima és böjt politikai szempontból nagyon szegényes, de ha Isten szemével nézzük a dolgokat, a legtöbb.
Azok számára, akik hisznek, az imádság minden kimondott szónak és elvégzett tettnek támasza, míg a böjt nem jámbor gyakorlat, amelyet Isten tetszésére végeznek. Istennek nincs szüksége a böjtünkre. A böjt arra szolgál, hogy az imával együtt helyet adjon a szeretetnek.
Böjtölünk mindentől, ami belülről kitölt bennünket, és nem látja meg velünk a másik nyomorúságát. Böjtölünk a fölöslegestől, hogy újra felfedezzük a lényegeset. Minden ember lényeges és értékes eleme az embersége, amelyet gyakran elveszítünk, vagy nem veszünk észre akkor, amikor Isten helyébe lépünk, és azt gondoljuk, hogy felsőbbrendűek vagyunk a másiknál.
Legyünk éhesek az Istenre – táplálkozzunk vele Igéje és Teste által!
Áldásos nagyböjtöt!
A 4. század elején Jézus negyvennapos böjtje (Mt 4,2) mintájára bevezették a nagyböjti szent időt. Ez a negyven nap Istentől megszentelt idő, a küldetésre való felkészülésnek, az elvonulásnak az ideje. A 4. században a böjtben megjelent az engesztelés gondolata és a hamvazás szertartása. A nagyböjt a hívek bűnbánati ideje lett, amely húsvét örömére készít fel, valamint a katekumenek keresztelési előkészülete is. A középkorban ehhez társult a Megváltó szenvedésére való emlékezés. A böjt lényege az önmegtartóztatás, önfegyelemre és lemondásra nevel, de sohasem öncélú.
A „hamvazó” melléknevet azért kapta ez a nap, mert a vezeklőruhák megáldásakor a bűnbánók hamuval hintették meg magukat. A hamu a mulandóság, a gyász, az alázatosság szimbóluma, de szimbolizálta a megtisztulást és a feltámadást is. Az Ószövetségben a gyász és a bűnbánat szimbóluma volt, a megtisztulási szertartásban is megjelent (Szám 19). Az antik kultúrákban a gyászszertartások idején hamut hintettek a fejükre. A hamvazás szertartása a nyilvános bűnösöknek szóló rítus volt. A 10. században vált általánossá a hamvazás mint bűnbánati aktus. A 12. századtól lett előírás, hogy az előző év virágvasárnapján használt barkaágakat kell elégetni, azzal a hamuval hamvazni.
