Szárnyalás címen nyílt kiállítás március 1-jén a kolozsvári Ars Sacra Claudiopolitana kiállítótérben, amely a kolozsvári Szent Mihály-plébánia által működtetett, népszerű hely, az Ars Sacra kiállítások helyszíne és sok képzőművész kapott alkalmat arra, hogy új munkáit kiállíthassa. A katolikus egyház kulturális missziójának egyik kiváló helyszíne, és város-, valamint Erdély-szerte híre van, nagyon jó, központi fekvése, a művészek pártolása, segítése, és érdekes kiállításai miatt. Nem elhanyagolandó, hogy az aktuális kiállítás látogatója ugyanakkor meg tudja tekinteni a többi teremben berendezett egyháztörténeti kiállítást, amely a Szent Mihály- és piarista templom értékeit, kincseit mutatja be. Kun Árpád György szobrait bemutató kiállítás nyílt március elsején, a kezdődő nagyböjtre is ráhangoló szobrokkal, hiszen a böjt, a lemondás lényeges és célja a lélek Istenhez emelkedésének, szárnyalásának segítése. A kiállítás megnyitóján a kiállított alkotásokkal összehangban álló Bartók-zene csendült fel Palkó Csanád és Veress Gáspár tolmácsolásában, a tárlatot Forró Ágnes képzőművész nyitotta meg, a szobrok, a művész világába próbált elkalauzolni, hogy a laikus szemlélő is megsejtsen valamit az alkotás folyamatából. Az itt következő képriport a képzőművész értő magyarázatával lendítse olvasóink lelkét is a Teremtő felé!
Kun Árpád György a rendszerváltás után, már nem ifjúként, a kilencvenes években végezte tanulmányait a kolozsvári képzőművészeti főiskola szobrászat szakán a kilencvenes években. Vallomása szerint „nem volt tanár, akitől tanulhatott, mi, diákok, egymástól tanultunk”.
Ellátogattam Donát úti műtermébe, ami egyben a lakása is, módom volt bepillantást nyerni a művész vázlatfüzetébe. Minden egyes szoborhoz, maketthez számos rajz és vázlat készül, ezek egységes kompozíciótömbök. Kun Árpád György nagy jelentőséget tulajdonít a rajzolásnak. Mivel a rajz kétsíkú dolog, a szobrászatban ezt plasztikussá kell tenni, a rajznak formát kell adni satírozással, árnyékolással. Csak a művész tudja, mit kell kidomborítani, illetve lefaragni már a rajzban is. Ezután következhet a mű létrehozása. A művész szavaival: „Amikor megrajzolom a szobrot, és elkészül a makett, rájövök, hogy az üzenet milyen anyagban tud kiteljesedni: kőben, fában, cementben vagy bronzban”.
Kun Árpád György szobrai között van tömör fa, patinázott gipsz, cementbe öntött térplasztika, kicsi bronzszobrok. A három dimenzió maradék nélküli megvalósítása a szobrász egyik leglényegesebb célja. Hisz minden művész álma, hogy véges anyagba, például bronzba álmodja és öntse meg alkotását.
A faszobrász már eredetileg tömbszerűségre törekedik, Kun Árpád György is hagyományos fafaragászati módszereket használ − ellentétben az installációszerű szobrászati „ácsolt, forgó szerkezetekkel”, amelyekhez különböző leágozásokat illesztenek, építenek. Kun Árpád György elsősorban annak a tömegével foglalkozik: a természet által adott formát a művész szellemi töltettel tölti meg, művészi formával ruházza fel. Belelát a fába, és „lefaragja” a tömböt, szereti a konvex és konkáv (domború és homorú) formákat, a gömb görbületét, homorulatát alkalmazza szívesen, fában, agyagban. Ezen negatív és pozitív formák váltakozása adja ki magát a szobrot. Ha a negatív formát körülveszi a pozitív forma, akkor a negatív rész vitalitással telítődik, Henry Moore hitvallása szerint. „A negatív forma csak akkor él, ha benne van egy másik formában.”
Ugyanakkor a szöges-hegyes és az enyhe domború formák váltakozásából, ezek kapcsolataiból alakulnak ki egyéb térformák, térplasztikák. Az itt látható gipszöntvény-térplasztikák is erről beszélnek. De mi lesz azzal a térszoborral, amelyet térben állítanak ki, hogyan kapcsolódik a térhez… az itt látható alkotások között számos olyan térplasztika található, amelyet ha körbejárunk, minden oldala mást mutat. Minden oldala egy külön alkotás. Vajon melyik oldalát helyezi előtérbe a művész, melyiket szeretné megmutatni a nézőnek? Külön-külön mit is üzennek ezek nekünk, nézőknek?
A szobor belső anyaga megnyílik a szabad tér felé, és ezzel a plasztikának új ritmusa teremtődik meg. Maga az alkotási folyamat sokszínű, végtelen variációk sorából épül fel. Hogy alkotásai ne váljanak modorossá, Kun Árpád György több szobron is dolgozik egyszerre, közben pihenteti, legyen szó akár a fáról, akár agyagról. Fafigurái, azok természete, a növekedés, holtan is belerajzolódik az erezetbe, csak a burkot kell róla „lefejteni”.
Henry Moore szerint a „szobrászatban nem a felület regisztrálása a fontos, hanem az ember belső élete. A művészet eszköz, hogy a művész megfogalmazhassa hitét, örömét és félelmét.” „Ha egy művész nem vállalkozik a természet másolására, az nem jelent menekülést az élettől, hanem éppen mélyebb behatolást a valóságba.” A művész ember, akit öröm és bánat, sérelem és gyötrelem egyaránt jellemez, aki beleviszi műveibe ezeket az érzéseket, érzelmeket. Kun Árpád György vállalja ezt.
Szárnyalás – ez a kiállítás címe, ez a mondanivalója, mondandója. Lélekszintű jelentés? Vagy az ember szellemi továbbfejlődését és vágyát vetíti elénk…?
Szárnyal itt minden, szárnyalnak madárszerű alakok, szárnyra kapott láthatatlan lények nem csak emberi alakban, van révülő sámán is, ez utóbbit a művész nagyobb léptékben, méretekben is meg szeretné valósítani nemes anyagból, bronzból…
Hogyan készül maga a szobor: előbb agyagban megmintázza, gipszből vagy szilikonből öntőformát készít, amibe ismét gipszet önt. Ez lesz a kidolgozott forma. Ezt kell finomítani, csiszolni, simogatni. Hogy lesz ebből bronz? Újabb öntőformák készülnek, ötféle „ágyban”… Erről a művész tud részletesen mesélni. Hogy a folyékony bronz hogyan dermed bronzszoborrá? Lényeges a patinaötvözet is, ami a nemesfém utánzását szeretné elérni. Ez rétegesen kerül fel, előbb a patina földfesték, majd lakk, oldószer, grafitporkeverék; ezek bedörzsöléssel, különböző lépésekben, végül az egész a kéz melegétől kap nemes fényt. Sok türelem, idő kell, fáradságos munka, míg ihlető módon testet ölt és a néző elé tárható.
Forró Ágnes
Fotók: Bodó Márta
