„Jaj nekem, én fiam! édes vagy, mint a méz, de szépséged meggyalázzák, véred hull, mint a víz. Siralmam, fohászkodásom belőlem kifakad, én szívemnek belső búja, mely soha nem enyhül. Végy magadhoz engem, halál, egyetlenem éljen. Maradjon meg az én Uram, világ tőle féljen!” – így hangzik egy részlet az első magyarul leírt versből, amelynek címe: Ómagyar Mária-siralom. Bár kicsit másként írták a 13. században, de a mai magyar nyelv szerinti átirata is tökéletesen őrzi mélységét, szépségét. Idén éppen száz éve annak, hogy megtalálták az első magyar verset.
Különleges kincsünket a Leuveni-kódex 134. lapján találták meg 1922-ben. A verset ugyanakkor nem csak az első magyarul leírt lírai irodalmi műként tartják számon, de a teljes finnugor nyelvcsalád első lírai nyelvemléként is. A 13. században íródott egy latin vers átköltéseként, a latin nyelvű Leuveni kódex lapjaira. 1922-ben fedezték fel abban az anyagban, amit a Leuveni Katolikus Egyetem vásárolt egy müncheni könyvkereskedésben, akkoriban igyekeztek pótolni a németek által az első világháborúban elpusztított könyvtári anyagot. Az értékes kódex 1982-ben került a magyar állam tulajdonába. Olyan történelmi időszakban született, íródott az első magyar vers, amikor a krisztianizálás folyamatának lezárása után a latin nyelvű egyházi/irodalmi szövegek mellett megjelent az anyanyelven történő kultúra művelésének igénye. Legalábbis a kezdeti igények és a kezdeti próbálkozások, amelyek ugyanakkor eléggé akadoztak, hiszen magyar ábécé akkor még nem létezett, és – ahogyan az a, tavaly éppen éppen 250 éve publikált Halotti beszéd és könyörgés kapcsán is megfigyelhető (ITT írtunk róla) – a magyarra fordított, átírt latin szövegek papírra vetésére a latin ábécé alapvetően nem alkalmas, köszönhetően az eurázsiai őshazából magunkkal hozott különleges hangoknak. Első olvasatra bizony nem egyszerű megfejteni a verset, de kis türelemmel azért kihámozható és bizony érthető is több mint 700 év távlatából. Így kezdődik:
Volek ſyrolm thudothlon
ſy rolmol ſepedyk.
buol oʒuk epedek ··
A magyar ábécé betűivel, de az eredeti hangzásformát megőrizve pedig:
Volék sirolm-tudotlon.
Sirolmol sepedëk,
búol oszuk, epedëk…
Éppen a korabeli magyar nyelvemlékek elképesztő ritkasága mutatja azt, hogy nem is sokan próbálkoztak efféle fordítással, ez tehát még inkább felértékeli ezt az írásos kincset, amelynek szerzőjét nem ismerjük, bár vannak kutatók, akik feltételezik, hogy egy domonkos rendi szerzetes lehetett. A vers műfaja planctus, azaz siralomének, ugyanakkor nem mellékes jellemzője az sem, hogy nem szó szerinti fordításra törekedett szerzője a megírásakor, hanem szabad nyelvi fordítás eredményeként született meg az Ómagyar Mária-siralom, hiszen tele van olyan verselemekkel, alliterációkkal, amelyek csak magyarul érthetők. Például változatos rímképleteket használt a szerző: fellelhetőek a szövegben páros rímek (a a b b), félrímes megoldások (x a x a) és bokorrímek is (a a a). A Leuveni-kódexben egyébként többnyire mind latin nyelvű prédikációk olvashatóak. Érdekes, hogy a papír újrahasznosításának egy igen korai példáját mutatja ez a könyv: – ahogy az a Magyar Televízió Magyarország története című történelmi dokumentumfilm-sorozatának nyolcadik részében el is hangzik – a kis méretű, de vaskos könyvecskének jó néhány oldaláról ugyanis kiderült, hogy eredetileg egy másik, görög nyelvű szöveg volt a pergamenlapokra írva, de nagyon gazdaságosan lekaparták a tintát, és új szöveget írtak az egyes oldalakra. Amikor megtalálták a szöveget, a versből eredetileg csak néhány szó volt olvasható itt-ott, ugyanis a siralom a kódex utolsó oldalának hátulján található, és mivel mindig ott fogták meg a könyvet, lekopott idővel róla a szöveg, annyiszor volt kézben. De a szakértők átvilágították a pergament, olvashatóvá tették az írást, ha pedig a vers teljes értékű magyar átiratát olvasgatjuk, érezhető, hogy még ma is korszerűnek, modernnek hangzik.
A Leuveni-kódex / Fotó: Wikimedia
A költeményben Mária szólal meg egyes szám első személyben a keresztre feszítés óráiban. A vers életre kelti az anya legnagyobb fájdalmát, amikor látja fiát kínhalált halni, ő maga pedig tehetetlenül, kétségbeesetten nézi végig Jézus szenvedését. Mária hol önmaga szenvedéseiről beszél, hol fiát szólítja meg anyai becézéssel, illetve a halált kérleli, hogy inkább őt vigye el fia helyett, de a megfeszítőkhöz is könyörög kegyelemért. A vers befejezésében a végső anyai sikolyban hangzik el: ha már nem mentheti meg egyetlen fiát, legalább osztozni akar vele a halálban. A versben ugyanakkor Simeon történetét is említi a szerző, amely Lukács evangéliumában található (Lukács 2, 25-35.) Simeonnak a Szentlélek kinyilatkoztatta, hogy addig nem hal meg, míg a Megváltót nem látta. Mikor a kis Jézust körülmetélésekor bemutatták a templomban, Simeon megjövendölte Jézus küldetését és Mária szenvedéseit azzal, hogy lelkét majd tőr járja át. Első lírai nyelvemlékünk tehát nem csak történelmi ritkasága szempontjából értékes, hanem irodalmi esztétikája miatt is: egyszerűen gyönyörű a vers, engedjük meg hát magunknak vele kapcsolatban az elfogultságot. Mészöly Gedeon értelmezése szerint mai magyar nyelven a következő a szöveg jelentése:
Nem tudtam, mi a siralom. Most siralommal zokogok, bútól aszok, epedek.
Zsidók világosságomtól, megfosztanak én fzamtól, az én édes örömemtől.
Ó, én édes Uram, egyetlenegy fiam, síró anyát tekintsed, bújából őt kivonjad!
Szemem könnytől árad, szívem bútól fárad. Te véred hullása szívem alélása.
Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek!
Jaj nekem, én fiam! édes vagy, mint a méz, de szépséged meggyalázzák, véred hull, mint a víz.
Siralmam, fohászkodásom belőlem kifakad, én szívemnek belső búja, mely soha nem enyhül.
Végy magadhoz engem, halál, egyetlenem éljen. Maradjon meg az én Uram, világ tőle féljen!
Ó, az igaz Simeonnak bizony érvényes volt a szava. Én érzem e bú tőrét, melyet egykor jövendölt.
Tetőled válnom kell, de nem ily szörnyű valósággal, mikor így kínoznak, én fiam, halálosan!
Zsidó, mit téssz törvénytelenül? Fiam miért hal bűntelenül? Megfogván, rángatván, öklözvén, kötözvén megölöd!
Kegyelmezzetek fiamnak, nem kell kegyelem magamnak! Avagy halál kínjával, anyát édes fiával vele együtt öljétek!
