Amint az év, úgy a jubiláns lelkipásztorokkal készült interjúsorozatunk is a végéhez közeledik. Aki ezúttal tapasztalatairól és hivatásáról mesél: György Zoltán nagyiratosi plébános.
Milyen jelmondatot választott huszonöt évvel ezelőtt?
A papszentelésre választott jelmondatom János evangéliumából való, és ez maradt meg a jubileumra is. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz.” (Jn 15,5) Felszentelésem előtt sokszor tapasztaltam Isten jóságát, segítségét, szeretetét. Tudatában voltam annak, hogy a papságomat csakis Krisztussal tudom jól megélni, vele együtt dolgozva tudok jó gyümölcsöt, eredményt elérni az emberek lelkében. És hogy Isten általam akar dolgozni, és én csak egy eszköz vagyok a kezében, akin keresztül Isten kegyelmét árasztja az emberekre. Idővel rájöttem, hogy minél több időt szánok az Istenre, annál többet tudok adni az embereknek Krisztusból.
Melyeket tart papi pályája legmeghatározóbb mozzanatainak?
Aradon születtem és az aradi Páduai Szent Antal-templomhoz tartoztam, ahol az elsőáldozás után az akkori káplán, Heinrich József atya megkérdezte, nem szeretnék-e ministrálni. Így kezdtem el a ministrálást, a oltár körüli szolgálatot. Egyre többet ministráltam, ájtatosságokon vettem részt, nagyon megszerettem a templomot. Második otthonom lett.
Középiskolás koromban már eldöntöttem, hogy pap szeretnék lenni. Egy idős, nyugdijas pap bácsi, Szalai András segitett a teológiára való felkészülésben. Mivel én román iskolába jártam, sok magyar irodalmi alkotást is adott, hogy gyakoroljam a magyar olvasást. A többi papok – plébánosok és káplánok – is sokat segitettek a papság felé vezető úton.
A teológiai tanulmányaimat Gyulafehérváron végeztem, ahol a négy erdélyi egyházmegyéből származó kispapok tanultak. Így lehetőség volt sok kispapot megismerni, összebarátkozni, együtt készülni hivatásunkra. Ma is minden évben megszervezzük az évfolyamtalálkozót, ahol újra együtt lehetünk, beszélgethetünk a papi élet gondjairól, örömeiről.
Pappá szentelésem után, ami 1996. július 6-án volt Temesváron, első állomáshelyem Resicabánya volt, ahol két évet szolgátam. Egy nagyon jó, aktív, élő közösséget találtam ott, különféle csoportok működtek, többek között egy nagyon jó ifjúsági csoport is, amelynek tagjai sokat segítettek és lelkesítettek.
Két év után a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceumba kerültem, mint lelkivezető (spirituális) és tanár. Szerettem a diákok közt lenni. Szép évek voltak ezek is. Sokszor egész nap ott voltam, délelőtt tartottam az óráimat, délután pedig következtek a beszélgetések a diákokkal. Ma is, ha találkozok egykori diákokkal, örömmel emlékeznek vissza azokra az évekre, valamit kaptak az iskolától, hogy el tudjanak igazodni az életben, és hogy jobb emberekké tudjanak válni.
Ezután a temesvári Erzsébetvárosba kerültem, ahol a lelkipásztori munka mellett a temesvári keresztény magyar egyetemisták közösségének (TEKMEK) voltam a vezetője. Hálás vagyok ezért az időszakért, akkor is ha csak fél évet tartott. 2001 márciusában kerültem Nagyiratosra plébánosként. Határ menti település, amihez még két helység tartozik, Nagyvarjas és Kisvarjas. Furcsa volt számomra a falusi élet, mert azelőtt csak városon éltem és szolgáltam. Itt mindenki mindenkit ismer, mindenkinek a problémáját, és beszélnek róla. Városon nem ilyen volt.
Bár a község lakossága vegyes, a katolikus hívek magyar anyanyelvűek. Ez nálunk, a szórványban nagy előny a híveknek és a papnak egyaránt, hogy csak egy nyelven kell misézzen. Bár a hívek létszáma fogy, és egyre kevesebb a gyermek, de a közösség ragaszkodik hitéhez, vallásához.
Ma mi okoz igazi örömet lelkipásztori szolgálatában?
Minden, ami lelkipásztori munka, és nem adminisztráció, nem épületjavítás. Ilyen például a hittanóra a gyerekekkel, fiatalokkal. Csak sajnos egyre kevesebb a gyerek… 2019-ig rendszeresen mentünk nyáron kirándulni a gyerekekkel és fiatalokkal. Kevés fiatal család dönt úgy, hogy itt marad, a falunban, legtöbben a városba költöznek, mert ott megvan a kényelem.
Szeretek a betegekhez is menni. Egy-egy beteglátogatás után jó érzés tölt el, mert látom milyen hálásak, hogy örülnek, mikor elmegyek hozzájuk, elbeszélgetek velük. és a szentségeken keresztül kegyelmet közvetítek. Többször kapok visszajelzést, hogy látogatásom után, a beteg megnyugodott.
Az emberekkel való találkozás, beszélgetés is örömforrás. Amikor jönnek ügyeket intézni az irodába, van lehetőségem, hogy beszélgessek is velük, hogy elmondják gondjaikat, bajaikat. Sokszor megjegyzik, hogy most már megkönnyebbülten mennek el.
Mondjon egy olyan tanulságot, amit „saját bőrén” tanult, s amit egy kezdő pap lelkére kötne!
A pap nem mindig látja rögtön munkája eredményét. Az ő „munkája” nem olyan, mint egy gyári munkásé, aki mindennap feltudja mutatni, mit dolgozott. Ezért van, hogy néha elcsügged, úgy érzi értelmetlen az, amit tesz. Érdekes, hogy amikor ilyen helyzetben voltam, Isten mindig adott egy jelzést, bátorítást. Hiszem, hogy a pap élete, munkája nem hiábavaló, és hogy munkánk gyümölcse sokszor csak később, idővel érik be.
Melyek a mai papi élet legnagyobb kihívásai az ön számára?
Megszólítani, Istenhez vezetni azokat is, akik bár meg vannak keresztelve, de nem gyakorolják hitüket, hogy számukra is fontos legyen Isten, járjanak templomba és aktív tagjai legyenek a közösségnek.
De ide sorolom a templomok javításást is, ami úgy érzem, sok időt és energiát elvett a lelkipásztori munkától. Bár sohasem szerettem ezt a munkát, mert nem papi munka, mégis csinálnom kellett, mivel nagyon rossz állapotban voltak a templomok.
Milyen módon töltekezik, pihen?
Leginkább a kirándulásokkal töltekezem, ami mostanában egyre ritkábban sikerül. Esténként a templomban a csend tölt, a sok napi tennivaló után jólesik megnyugodni Istennél. Szeretek zenét hallgatni, különösen az egyházi ifjúsági énekeket, a gitározás, az éneklés, olvasás, papokkal és a barátokkal való találkozások, együttlétek mind-mind „ellátják” ezt a feladatot is. Ahová Isten helyezett, ott próbáltam és próbálom az embereket közelebb vinni hozzá és egy kicsit jobbá formálni őket az ő segítségével.
Születési idő és hely: 1970. augusztus 4.
Teológiai tanulmányok (idő, hely): 1989–1996, Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola
Papszentelés ideje és helye: 1996. július 6., Temesvár
Szolgálati helyek: Resicabánya (1996–1998), Temesvár, Gerhardinum Katolikus Liceum (1998–2000), Temesvár-Erzsébetváros (2000–2001), Nagyiratos (2001-től napjainkig)
