Loyolai Szent Ignác utolsó napjairól nemzetközi koprodukció készült. A filmben szerepet kapott egy magyar jezsuita, Nevelős Gábor SJ is, adta hírül a magyar jezsuiták honlapja. A rendalapító megtérésének 500. évfordulójára készült alkotásban Ignác titkárát, Juan Alfonso de Polancót alakítja. A magyar változat narrátora: Vértesaljai László SJ és Nevelős Gábor SJ.
Nevelős Gáborral még a forgatás idején készített interjút a produkció részleteiről és kulisszatitkairól Szőnyi Szilárd. Ezt a beszélgetést olvashatják olvasóink.
Kinek az ötlete volt filmet forgatni Szent Ignác utolsó napjairól?
Idén indult a jubileumi esztendő, amelynek során Szent Ignác megtérésének 500. és szentté avatásának 400. évfordulóját ünnepeljük. Ez adta az apropót a kezdeményezőknek, hogy keressenek olyan formát, amelyben híven és jól befogadhatóan lehet bemutatni rendalapítónk összetett személyiségét. Az ötlet egyik Srí Lanka-i rendtársamtól származik, aki szintén a Gesù közösségben lakik. Chamika-nak hívják, és évek óta otthonosan mozog a filmek világában. A koncepció kidolgozásában pedig több atya és tanuló rendtag is közreműködött egy kis műhelymunka formájában.
Miért pont az Ignác halála előtti idő áll a középpontban?
Elsősorban azért, mert életének utolsó napjai magába sűrítik egész személyiségének lényegét. A témaválasztást az is erősítette, hogy Ignác a halála előtti éveket abban az épületben töltötte, ahol mi most tanulunk, itt látható eredeti állapotában a szobája, így a forgatásra autentikus környezetben kerülhetett sor. Az alkotásban az is megjelenik, hogy a hitbeli és praktikus dolgok mennyire egy tőről fakadtak nála.
Miközben Istenről elmélkedett, és lelkét előkészítette a vele való találkozásra, még nagybetegen is arról tanakodott, hogyan lehetne megszerezni egy kollégiumot a Jézus Társasága számára.
Az utolsó pillanatig gondoskodott a rendről, próbálta igazgatni a frissen alakult közösség életét, és kapcsolatot tartani a világ különböző tájain élő társaival. Egyébként Szent Ignác a 16. század legnagyobb levelezője, és ezen levelek nemcsak a rend történetének, hanem a kor egészének fontos dokumentumai.
Az emlékévre készülve megjelenhetett a csábítás, hogy idealizált portré szülessen Ignácról. Mennyire sikerült a szentben megmutatni a hús-vér embert?
Erre a kérdésre legjobban a film címével tudok válaszolni: A limping pilgrim, azaz Bicegő zarándok. Ignác ugyanis egy háborús térdsérülés után indult el a megtérés útján, és a hátralevő életében sántított. A film címe is erre utal, és igyekszik őt a maga emberi korlátaival, személyes küzdelmeivel együtt bemutatni. Azt kívántuk érzékeltetni, hogy Isten ezek ellenére, vagyis inkább ezekkel együtt használta őt arra, hogy a szolgálatába állítsa.
Mi az alkotás műfaja: menyire dokumentum-, és mennyire játékfilm?
Valahol a kettő között: valós történéseket igyekszünk bemutatni, hűen a forrásokhoz, némileg dramatizált formában. Összefüggő jelenetsort alkotó életképeket vettünk fel, olykor párbeszéddel, de a hangunk nem hallatszik, helyette narrátor mesél a nézőknek.
Milyen hosszú lesz, mikorra készül el, és milyen nyelveken lehet majd megnézni a filmet?
Húsz perc körüli lesz, a bemutatót jövőre, az emlékévben tervezzük, előzetest azonban talán már idén ősszel lehet látni. Angolul és olaszul készül, aztán további nyelvekre is le lehet majd fordítani. Remélem, magyarul is elérhető lesz…
[A film eredeti, angol változata ezen a linken tekinthető meg.]
Majd teszünk róla… Te milyen szerepet kaptál a filmben?
Ignác titkárát, Juan de Polancót alakítom, akinek az említett levelezésekben is fontos szerepe volt. Ennek megfelelően gyakran vagyok látható egy köteg papírral a hónom alatt, amint szerepem szerint – jó értelemben véve – szürke eminenciásként intézem a rendalapító ügyeit. Ignác például Polancónak diktálta a rendalkotmány szövegét, és a titkár nem pusztán szolgaian jegyezte le a hallottakat, hanem olykor párbeszédbe lépett mesterével, és így segített végső formába önteni a szabályzatot.
Ignác első társai több ország fiai voltak. Mennyire nemzetközi ez a produkció?
Szent Ignácot egy indiai rendtársam alakítja, de a filmben szerepel bangladesi, nepáli, olasz jezsuita is, a rendező Srí Lanka-i, az operatőr amerikai, a háttérmunkában pedig egy madagaszkári fiú is kiveszi a részét.
Nyilván eddig is volt képed Szent Ignác alakjáról, személyiségéről; a forgatás alatt felfigyeltél-e olyan jellemvonására, amely újdonságként jelent meg számodra?
Van egy erős jelenet, amelyben különösen hangsúlyosan mutatkozik meg az Ignácra jellemző alázat, Istenre hagyatkozás. Egy alkalommal azt mondja a titkárának, hogy úgy érzi, hamarosan meg fog halni, ezért kérjen áldást a szentatyától. Polanco azonban nem veszi komolyan, mondván, nem először kap ilyen jelzést – aztán amikor végül mégis elmegy a pápához, majd visszatér, már holtan találja a rendalapítót.
Egy utolsó gesztusával is példát ad Szent Ignác: nem parancsolgat, nem erősködik, mindössze jelzi a kérését, és onnantól munkatársára, illetve Istenre bízza a továbbiakat.
Ezzel valami fontos, számunkra is érvényes dolgot üzen – a magunk részéről kövessünk el mindent azért, amire a Lélek indít, de közben tiszteljük a másik ember szabadságát, legyen bennünk bizalom, ráhagyatkozás és adott esetben elfogadás, hogy nem kell mindennek feltétlenül úgy alakulnia, ahogy elterveztük. Isten ugyanis a beteljesületlenségen keresztül is tud működni, és ha képesek vagyunk elengedni mégoly erős vágyainkat, szabaddá válni tőlük, akkor az is a javunkra válhat. Felemelő élmény volt, hogy ha csak egy szerep erejéig is, de Ignác atyánk közeli munkatársaként élhettem meg ennek az alaptapasztalatnak az igazságát.
