Sokan sokfélét kérdeznek a Szent Mihály-templomról, a felújítás, a munkálatok haladásáról. A legilletékesebbet, László Attila főesperes-plébánost kérdeztük, és bár rengeteg a tennivalója, maga vetette papírra, milyen újdonságok, örömök és nehézségek merültek fel az elmúlt időszakban.
Különlegesnek ígérkezett Krisztus király idei ünnepe. Hónapokon át álmodtunk egy egész ünnepségsorozatot, mely révén megnyílik hálaadásban és szentelő ünnepségben a Szent Mihály-templom. Júliusban már meghívókat is küldtünk ki, a szakemberek vállalhatónak, valós törekvésnek mondták, nem önfejűen döntöttünk a megnyitás lehetséges dátumáról. Annál is inkább, mert e dátum is már három hónappal a „hivatalos”, pályázatbeli határidő után volt.
Augusztus, majd szeptember a felébredések idejévé lett. Októberben meg már lemondtuk a meghívásokat… Ma már nem merek becslésekbe bocsátkozni a templom megnyitásával kapcsolatban. Természetesen mindennek megalapozott, érthető magyarázata van.
Hol tart a Szent Mihály? – teszik fel naponta tucatnyian a kérdést. S mert úgy gondolom, hogy e templom egész erdélyi közösségünk számára kiemelt jelentőségű mind értékében, mind eszmeiségében, pár kérdésre válaszokat adok. Okkal.
Augusztus folyamán, az állvány elkészültével lett nyilvánvaló, hogy a torony sokkal rosszabb állapotban van, mint azt az előzetes felmérések mutatták.
Új felmérések, új számítások, még több munkás és még több idő kellett, kell. Idő órában mérve, idő napos szakokat nézve. Az egyértelmű, hogy egy ilyen speciális állványzatot nem szabad lebontani, míg el nem végződik, ami szükséges… Például csak ekkor derült ki, hogy a toronysisakot is egészében cserélni kell. Csak épp a megfelelő lemez hiánycikk Európa-szerte… Már jobban értem, mit jelent, amikor valamire azt mondjuk: „tornyosul”… Hétről-hétre ezt éljük meg újabb kihívásokkal találkozva.
Szeptember elején hívtak: menjünk át, látnom kell valamit… Tudtam, ez újabb nehézséget jelent. Egy vezeték lehelyezése során a felügyelő régésznek feltűnt valami… Meg kellett nézni, mi az, és előtárult egy 700 éves oltár, eléggé épen maradt állapotában. Aztán megtalálták a templom másik végében a „testvérét”, a szintén középkori lábazatokat, mely révén most már értik a szakemberek a templom születésének folyamatát…
Ahogy lenni szokott, összeült a szakma, és meglett a verdikt: a 14. századi járószint és oltár szenzáció. Ilyeneket hallottam mindenfelől: fantasztikus része lehet a templomnak. Nagyon fontos felfedezés, nem foglalkozni vele lehetetlen. Kötelesség bemutatni, ha már megtalálták. Ez az „erőteljes” véleménye a szakmának. És: keressük meg mai liturgikus funkcióját…
Hosszan részletezhetném naplóm bejegyzései alapján, mely nap milyen újat hozott. Ami egyértelmű: mindez szétfeszített minden keretet. Mindent, így az anyagiakat is. A befejezéshez jelentős anyagi támogatás szükséges, visszafordulni már a véghajrában nem lehet, előre kell menni, az egyetlen, hogy többen fogják meg a kezünk a haladásért.
Kincses Kolozsvár gazdagnak mondott plébániája ezért ma kér. Imát, és anyagi támogatást. Áldozathozatalt azért, ami a miénk őseink és Márton Áron örökségeként! Mi, mindnyájan, és megszólítva mindenkit, akit csak lehet, áldozatvállalásra kérve. Plébániánk honlapján, Facebook-oldalunkon megtalálják az elérhetőséget a segíteni szándékozók.
A torony külső-belső munkálatai még hónapokra előre mutatnak… De múlt héten már egy rövid időre felgyúltak a Szent Mihály-templom új fényei… Múlt héten már megsimogathattam a készülő új oltárt, templomunk szívét; ambóját, a Jó Hír új helyeként. Régiből-új lesz, legyen meglepetés története, jelképes és hányatott előélete…
Már lebontották a nagyoltár védelemeit, kezdődhet a szószékkel együtt helyreállítása; javítják az orgonát, fóliázva a padok, gyönyörű lett a stallum és helyén áll Márton Áron széke. Nincs már sok hátra, hogy a templom ajtaja mindnyájunkat hívogatva kinyíljon; oda belépve a Szép maga jelenüljön meg és találkozzon a mindenséget vágyó emberi szívvel.
László Attila
