A lapos földtől a fizetős Facebookig – Az álhírek és hamis tartalmak hálójában címmel Szűts Zoltán média- és digitálispedagógia-kutató, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pedagógiai Karának dékánja tartott előadást november 16-án a Sapientia Könyvtári Esték sorozatában a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
Török Beáta könyvtárvezető egy metróaluljáróban olvasott egymondatos könyvajánlót idézett fel köszöntőjében: „Azt mondanám, hogy ma sokkal több téves nézetünk van a világról, mint az internet előtt volt.” Szűts Zoltán előadásában részben ennek a mondatnak az igazságtartalmára is kereste a választ.
Az előadáshoz kivetített nyitóképen a médiakutató Kosztolányi Dezső mellett volt látható – kettősüket összeköti a délvidéki származás, de az előadás során kiderült, hogy Kosztolányi még más okból is fontos.
Szűts Zoltán kifejezetten pozitívan viszonyult az internethez annak megjelenésekor, azt látta sokakkal együtt, hogy egy csodálatos ajándékot kapott általa az emberiség. Örült neki, hogy a magyar tartalmakat nem tudják úgy megállítani, mint ahogy gyermekkorában Nagybecskerekre hazafelé menet a szerb határőrök egyes magyar könyveket el akartak tőlük kobozni, például a magyar várakról szólókat, azzal, hogy hadászati a témájuk, még ha a középkori hadászati technikákkal nem is mentek volna sokra.
Ma már mégsem hirdetjük azt, hogy az internet a szabadság eszköze, s ennek egyik fő oka, hogy hihetetlen mennyiségű álhírrel is szembetaláljuk magunkat általa; a lapos föld elmélettől az igaz történetként beállított oltás helyetti chipbeültetésig sokfélét említett az előadó. A közösségi médiában különösen hatásosan terjed a fake news, olyannyira nagy hatással akár, hogy az USA-ban több 5G-tornyot is felgyújtottak, mivel elterjedt, hogy ezek a létesítmények terjesztik a koronavírust. S már nemcsak a jelenre vonatkozik mindez – tette hozzá Szűts Zoltán –, új múlt is születik: hiszen bárkinek az arcából, amint szemléletesen láttuk, Kosztolányi Dezsőéből is, animációt készít a mesterséges intelligencia.
A következő szint pedig már az, amikor videó formájában történik az álhírkeltés, ezt nevezik angolul deep fake-nek (mély álhír lehetne a magyar megfelelője). Erre láttunk egy nagyon szemléletes példát, amikor láthatólag Barack Obama volt amerikai elnök jelent meg egy videón, mocskos szájú kifejezéseket használva. A videó második felében kiderült, hogy mesterséges intelligencia általi animálásról volt szó: „Obama” úgy gesztikulált, mozgott és beszélt, ahogy egy másik ember egy kamerával követett felvételen. Szűts Zoltán rámutatott, most már elérkeztünk oda, hogy a szemünknek sem hihetünk. Úgy látja, hogyha a 2022-es választás még nem is, az azt követő már hazánkban is a deep fake-ekről fog szólni.
„Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad” – mondta Deák Ferenc. Ezzel nehéz vitatkozni, de ki mondja meg, hogy mi a hazugság? – kérdezte az előadó. Úgy vélte, amíg a Facebook tömve van felhasználókkal, és azok a legnépszerűbb tartalmak, amelyek vitát generálnak, addig az algoritmusok nem fognak különbséget tenni a hazugság és az igazság között. Ráadásul – amint látható – már maguk a kommunikációs szakemberek sem lehetnek biztosak egy-egy videó valódiságában.
A médiafogyasztó oldaláról nézve sem az igazságtartalmon múlik a döntés, hiszen átlagosan 1,7 másodperc alatt határozzuk el, hogy valamit megnézünk, vagy lapozunk, ilyen rövid idő alatt bizonyosan nem tudatos döntést hozunk.
Ennek a felgyorsultságnak több oldalát is bemutatta Szűts Zoltán. Megtapasztalható ez egyrészt a fiatalok körében: az általános és középiskolások közt népszerű TikTok percnél is rövidebb klipekkel operál, a korosztályból nagyon sokan ilyen videókat pörgetnek gyors egymásutánban kikapcsolódásképpen. Ezekhez képest bármilyen interaktív óra óhatatlanul ingerszegény lesz. A felgyorsulás szembetűnő lenne akkor is, ha régen izgalmasnak számító filmeket, filmsorozatokat néznénk újra, mai mércével mérve ezek már unalmasnak, vontatottnak hatnának.
Az egyes platformok életünkbe való beépülése is igen felgyorsult: míg a könyvnyomtatás után háromszáz év kellett, hogy megjelenjenek az újságok, a rádió több évtized alatt érte el az 50 millió felhasználót, az internet világában a YouTube vagy a Facebook esetében mindez hónapok alatt végbement. 2006-tól számítva, amikor még ezek gyermekcipőben jártak, 2018-ig, azaz 13 év alatt a videomegosztó több mint 2 milliárd, a közösségi portál több mint 3 milliárd emberhez ért el.
A másik hatása az internetnek, hogy a munka, a tanulás és a szabadidő teljesen összecsúszott, régen ha kijött valaki a gyárból, nem hívták fel, hogy másnapra ezt meg azt készítse össze ezzel meg azzal a kollégával egyeztetve, a mai világunkban – ha nem is egy gyárban – ez megszokott jelenség.
Soha semmi nem bomlasztott még annyira kreatívan, mint a közösségi média – vélekedik a kutató, rámutatva, hogy bárki részvétele, hozzáférése egyszerre csodálatos és egyben félelmetes. Megtanulhatunk betonozni, kovászos kenyeret készíteni a segítségével, de azt is, hogy miként tisztítsuk meg a banánt késsel, holott százszor egyszerűbb kézzel; hogyan együnk levest villával, holott már jó rég feltalálták erre a kanalat.
Az igazság hanyatlásához visszakanyarodva arról is beszélt Szűts Zoltán, hogy korábban egy téves hír megjelenése következményekkel járt volna, minimum helyreigazítással a lapban, de az előző rendszerben más következményei is lettek volna, ám manapság gyakorlatilag lehetetlen nyomára bukkanni, hogy kihez köthető egy adott álhír felbukkanása. A vélemény mára fontosabbá vált a tényeknél, sőt a kettő közötti választóvonal el is mosódott. A nyomtatott újság esetében még megvolt, hogy meddig tartanak a hírcikkek, honnan kezdődnek a véleménycikkek, az internet korában gyakorlatilag már nem beszélhetünk a kettő szétválasztásáról.
Mindezzel elértünk egy post-truth, valóság utáni korszakba. A médiában a valós idejűség vált uralkodóvá, és a hírciklus olyannyira lerövidült, hogy egy hír 90 perc alatt bejárja a teljes médiát, ha ez alatt valaki nem tudja a saját interpretációját megfogalmazni, az lemarad. Ezzel egyidejűleg a hagyományos kapuőri szerep nem működik a közösségi médiában, a legjobb esetben is egy magánvállalat bíz meg egy magánembert ezzel. A figyelem manapság ritkasággá válik, aminek az is az oka, hogy az információs túltelítettséggel az ősemberével gyakorlatilag azonos agyunkkal kell szembenéznünk. Így hát a tapasztalati tanulás háttérbe szorul, és az érzelem lesz az új fegyver. Új típusú véleményvezérek, influenszerek lépnek fel.
Mindez azért is nehezíti az egész életünket, mert annyira személyre szabott tartalmakat kapunk, hogy véleménybuborékjaink falai megszilárdulnak, és egyre kevesebb lesz az a közös nevező, amiről mindenki hallott, beszél; alternatív valóságokban élünk. A média által közvetített kép ráadásul visszahat a valóságra. Ennek egyik ékes példája, hogy Amerikában abból van a plasztikai sebészek legtöbb megrendelése manapság, hogy az emberek különböző filtereket beállítva a fényképükön láthatják, hogyan néznének ki a legjobban, és ezt az ideált viszik magukkal a műtéthez.
Szűts Zoltán arra is rámutatott, hogy a figyelemkufár, a figyelmünkkel kereskedő közösségi média gyakorlatilag beszippant minket, az okostelefon lett az otthonunk, amit csigaházként a zsebünkben hordunk. Az igazi megoldás ezekkel szemben az lehetne, ha tudatosan lelassulnánk, hogy mi irányítsuk a technológiát, és ne fordítva legyen. Ehhez az kell, hogy rítusokat alakítsunk ki magunk számára. Az előadó maga például él azzal a lehetőséggel, hogy a telefonja este 10 és reggel 6 között nem továbbít üzeneteket. Természetesen fel lehet hívni, ha valamiért szükség lenne rá, de más módon nem elérhető.
Forrás: Agonás Szonja/Magyar Kurír
