Lassan már hagyományként tekinthetünk egy nem mindennapi kezdeményezésre Kovásznáról: mikor mindenszentek ünnepén mindenki meglátogatja elhunyt szerettei sírját, a helyi Szent István Király egyházközség fiataljai olyan sírokat keresnek fel, amelyek mellé már nem jutnak emlékezők…
A kovásznai katolikus ifjak már harmadik éve rendületlenül bizonyítják, hogy a kegyelet nem csak egy bizonyos kor után fontos, értékes. Halottak napján elhagyott, senki által nem látogatott sírokat keresnek fel a kovásznai temetőben az akolitus kíséretében, meggyújtanak egy-két mécsest, majd egymás kezét fogva imádkoznak az elhunytért. Mindegyik sírnál másik lelkes fiatal vezeti az imát, majd az ima végén nagyon röviden, saját szavaival megemlékezik az elhunytról vagy elhunytakról, a jó Isten irgalmába ajánlva lelküket. Nincs előre eltervezett útvonal, a temető egyik sarkától megindulva, a sírok között bolyongva állnak meg a fiatalok az elhagyott hantoknál, kezdik mindezt alkonyatkor és már jócskán sötétben fejezik be. Nemcsak töretlenül adóznak a különleges szokásnak minden évben, de bátran vállalják is ezzel kapcsolatos véleményüket, érzéseiket.
Deák Erika Réka és Nagy Árpád Botond azt mondják, felfoghatatlan élmény számukra, hogy ezt átélhetik minden egyes évben a csapattal. Debreczi Hanna fontosnak tartja, hogy legalább ők, ha idegenként is, de megemlékezzenek elhunyt testvéreikről. Tóth Ágota azt mondja, egyszerűen jól esik a lelkének, hogy másokért imádkozhat, megelégedettséggel tölti el. Teleki Gergő Adorján így fogalmaz: „Vannak olyan emberek, akiknek a sírjait nincs, aki gondozza, ennyit megérdemelnek.” Jánó Ákos is fontosnak tartja ezt a kezzdeményezést, hiszen lehet olyan elhunytak sírjainál is megemlékeznek, akiknek már nincsen élő hozzátartozója. Sinka Andreának pedig felemelő érzés, hogy az „elhagyatottakért” imádkozhatnak. Kegyelemteljes esteként értékelik a különleges alkalmat.
Jánó Árpád kovásznai akolitus
