Elkötelezettsége, lelkesedése és két lábbal a földön álló lelkisége már akkor megragadta érdeklődésemet, amikor Kovács Imola első – Zoomos – találkozásunk során arról tartott műhelyt nekünk, fiatalokkal dolgozó segítő nővéreknek, hogy mire érdemes figyelni, amikor az online térben próbáljuk elérni az ifjúságot. Bár közben megadatott nekünk a személyes találkozás ajándéka is, most újra a technikát használva beszélgettünk…
Mit tartasz fontosnak, hogy már az interjú legelején tudjanak rólad az olvasók?
Hm… Nehéz kérdés. Azt mindenképp, hogy Brassóból származom, erre büszke vagyok. Jelenleg Marosvásárhelyen élek és ifjúsági szolgálattal foglalkozom, ez a munkám, a hivatásom, ez mozgat, ezt szeretem csinálni. Kolozsváron tanultam teológiát és művészettörténetet, mindkettőt nagyon szerettem, utána négy évet töltöttem Angliában, a Sion katolikus közösségben, amely evangelizációval foglalkozik. Ott is ifjúsági evangelizációval foglalkoztam, nagyrészt iskolamisszióval. Már azelőtt is nagyon fontos volt számomra a hitem, az Isten-kapcsolatom, az egyház, hiszen gyakorlatilag a plébánián nőttem fel. A testvéremmel szoktunk azon viccelődni, hogy sátrat verhettünk volna a plébánia udvarán, annyit voltunk ott. A gitározásban, a zenei szolgálatban vettünk részt tini fejjel. Nagyon otthon éreztük magunkat. Kolozsvárra kerülve a Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) és a Mécses életébe csöppentem bele, amelyek az egyetem mellett a legfontosabbak voltak számomra ott. Így döntöttem el egyetem után, hogy szeretnék Istennek adni egy évet az életemből, és az alatt megnézni, hogy mi a hivatásom, mi az életem értelme és mit szeretnék kezdeni vele. Az egy évből négy nagyon meghatározó éve lett az életemnek. Nagy szükségem volt erre. A jó Isten kezdte rendezni a különböző területeket az életemben: a magammal, a családommal való kapcsolatomat, azt, hogy mi az ami életet, örömet ad. A négy év végén született meg bennem az, hogy haza kellene jönni és itthon kezdeni valamit. Nagyon isteni hívás volt ez, mert én sokáig azt gondoltam, hogy már nem jövök haza. A jó Isten lefejtette szépen a rétegeket a szívemről és megpuhította azt. Így megért bennem a döntés, amiért nagyon hálás vagyok. Adott embereket meg lehetőségeket is arra, hogy belekapcsolódhassak az itteni szolgálatba, az Ő az út révén.
A másik terület, ami mindig jelen volt az életemben és lelkesít az a a képzőművészet és az irodalom, de nincs annál jobb, szebb, mint mikor Isten megérint egy embert, belép az életébe, mintha levenné a fátylat a szeméről, és én részese lehetek ennek. Semmi nem ér fel ezzel – lenyűgöző, életet adó számomra. Ezért megéri.
Mi volt a legmeghatározóbb élményed a Sion közösségben?
Könyvet írhatnék csak arról a négy évről, annyi minden történt ott bennem és az életemben. De most nem egy élményt emelnék ki, hanem magát a közösségi életet. Sokan éltünk ott együtt – olyan is volt, hogy tizenhatan -, fiúk lányok együtt. Annak a dinamikája, hogy együtt eszünk, együtt imádkozunk, együtt készülünk, együtt dolgozunk, együtt takarítunk jellemformáló volt, minden határt megpedzett bennünk. A napi közös ima és a szentmise is nagyon fontosak voltak számomra. Lassú , de nagyon mélyreható átformáláson mentem át. Élmény pedig rengeteg volt. Minden egyes misszióról sokat tudnék mesélni. Szép lassan félre kellett tennem sok elképzelést Istenről, az emberekről, a világról, mert a valóság nagyon más volt. Nagyon jót tett nekem, hogy ki kellett lépnem azokból az elképzelésekből, amelyek bennem voltak. Sok irgalmat tanultam: magam és mások felé, és több téren szabadságra leltem: szabad nekem ilyennek lennem, szabad másnak olyannak lennie, amilyen ő és ez jó meg van benne szép, nem kell megijedni tőle. A közösségi élet mellett Anglia is sokat segített a maga sokszínűségével és multikulturalitásával, számos vallásával, etnikumával. Nagyon szerettem és szeretem.
Mi marasztalt még?
Egyrészt a lehetőségek, főleg a – megfizetett – szolgálat szintjén. Ez rosszul hangzik, de valóban sokkal több, jobb, szerteágazóbb a lehetőség, mint itthon. Nagyon sokat utaztunk és beleláthattam helyzetekbe. Egyáltalán nem tökéletes, de elterjedtebb ez a szolgálat iskolákon és egyházmegyéken belül is.
Másrészt az angol kultúra és nyelv nagyon közel áll hozzám. Itthon hiányzik az angol beszéd, sőt, az Istennel való kapcsolatomban könnyebben használom az angolt, bizonyos kifejezések, amelyek mély tapasztalataimhoz kötődnek közelebb állnak hozzám angolul.
A négy év alatt kialakult ott egy életem, és kerültek emberek, akiket szeretek. De az is letisztult bennem, hogy az a fajta közösségi élet és evangelizáció , amiben voltam ott, nem az én elhívásom. és hogy ahhoz hasonlót, de mégsem teljesen olyat szeretnék.
Mi vonzott haza?
A jó Isten, az ő kegyelme. Egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy a szívem vágyik arra, hogy haza jöjjek a családomhoz, az itteni emberekhez, a barátaimhoz. Agyilag nem ezt képzeltem volna el magamnak, de Isten nagyon szépen rávezetett, hogy itt van a helyem. Órási békesség volt bennem, amikor meghoztam a döntést, és azóta is azt tapasztalom. Semmivel kapcsolatban nem éreztem még ekkora bizonyosságot, mint azzal, hogy nekem itt a helyem. És akkor jött a lehetőség is. Bereczki Zsolt megkeresett azzal, hogy indítana egy vezetőképzést és érdeklik az én tapasztalataim. A beszélgetés során egyre lelkesebbek lettünk mindketten. és aztán már csak az volt a kérdés, hogy milyen anyagi kerete lehetne az egésznek. Lassan kitisztult, egyértelművé vált minden.
Hogyan bontakozott ki ez a szolgálat?
Kezdetben csak egy nagy álom volt és sok kérdés: mi legyen a neve, mit tartalmazzon, mire van szükségük a fiataloknak… Nagy keresés volt ez, sokszor tapogatóztunk a sötétségben. Kaptunk segítséget külföldről valakitől, aki korábban ezzel foglalkozott.
Három hónappal a hazaérkezésem után indult el egy másfél évig tartó, tíz hétvégés képzés, aminek a neve most: LÉGY ERŐS! Azóta már végzett a második évfolyam is, és készülünk a harmadik indítására. Két része van: egy tanítványságról szóló, ami azt foglalja magába, hogy miként tudjuk követni Jézus, hogyan tudunk felelősen felnőtt keresztények lenni, milyen az Istennel való kapcsolatunk; a másik része a vezetői aspektusra koncentrál. Nagy kaland számomra, számunkra újat nyújtani, kitalálni a témákat, előkészíteni a tanításokat. A Szentlélekre figyelve keressük, mi jó, megfelelő. Nekem nagyon a szívem vágya, hogy minden fiatal rátaláljon önmagára és önmagán keresztül a jó Istenre, valamint arra, hogy mire lett teremtve, és azt tudja megvalósítani. Ezért dolgozunk; nem az információátadás a legfontosabb. A képzés által a jó Isten az én életemet is alakítja.
Tavalyig Zsolttal ketten voltunk ebben a szolgálatban és én otthonról dolgoztam. Mára már van két új munkatársunk, irodánk és sok projektünk: egy filmes sorozatunk, ami a szexualitás témát érinti, önismereti képzés diákoknak, ifjúsági fesztivál. Az online térben is megpróbálunk mindent, amit lehet. Nagyon élvezem ezt a sokrétű munkát valamint azt is, hogy be tudom tenni az erősségeimet és azt csinálom, amiben jó vagyok.
Mesélj kérlek kicsit az online térrel kapcsolatos szolgálatod alakulásáról!
Mindig is érdekeltek a vizuális dolgok. A LoveStory videó-sorozatunk kapcsán kezdtem foglalkozni ezzel. A hátterét kutatva kezdtem rájönni, hogy ez jól néz ki, ez nem, ez jó ötlet, ez közvetít üzenetet, ez elmegy a lényeg mellett… Majd a járvány kezdetén beszorultunk mi is az online térbe, és azt motivált, hogy a fiatalok most is élnek, és nekünk most is el kell érnünk őket. Azelőtt is jelen voltunk a Facebookon, de addig a kommunikációs rész a Zsolté volt. Kreatívan gondolkodtunk azon, hogy mit és hogyan lehet. A vesztegzár elején negyven napon át mindennap posztoltunk egy-egy képet, ami egy kalandtúra akart lenni az önismeretben. . Instagram poszttal önismereti kérdéseket tettünk fel és ezáltal próbáltuk továbbvezetni, kimozdítani a fiatalokat. A kérdéseknél vontak be engem: én hoztam azokat. Láttuk, hogy vevők rá az emberek, és ezzel lehet valamit kezdeni, így aztán folytattuk. Egy ideig én csináltam, de azóta van valaki, aki szakértőbb, én már csak hozzáadom a meglátásaimat. Én így a tartalomnál tudok maradni, ami elég nagy kreatív energiákat igényel, legyen szó akár a LoveStoryról, akár a LÉGY ERŐS! vezetőképzőről. Most indul Tik-tok csatornánk is. Zsolt nagyon sokat segített ezen a téren nekem, rengeteget tanultam tőle. Talán nem jó a kifejezés, de ő hozta a tárgyi tudást, én meg az esztétikai érzést, a szélesebb skálát. Jól tudunk együtt dolgozni, és erősségeink kiegészítik egymást. A legfőbb tanulási terület azonban a próba és kudarc, vagy nem olyan nagy siker volt, majd újabb kutatás, hogy mások mit csinálnak jobban, aztán újabb próba.
Lépjünk vissza egyet időben! Miért és milyen céllal kezdtél teológiát és művészettörténetet tanulni?
Már XI. osztályban tudtam, hogy művészettörténetet akarok tanulni, hisz elemi iskolás koromtól ebbe az irányba érdeklődtem. A történelem, a régészet is nagyon érdekelt már gyerekként, de a művészettörténet állt a legközelebb ahhoz, amit el tudtam magamnak képzelni. Nagyon szeretettem felfedezni a szépet magam körül.
Tizenhat éves voltam, amikor jobban megismertem Istent és egyre nagyobb része lett életemnek. Ekkor valaki az ismerőseim közül, aki egy évvel felettem járt, elment teológiára, és nagy lelkesedéssel mesélt róla. Akkor tudatosult bennem , hogy ez engem is érdekel. Így kezdtem el a teológiát, részben azzal a reménnyel, hogy növelni fogja a hitemet, azóta rájöttem, hogy nem egészen így van. Volt közben egy nagy krízisem is. Ekkor valaki azt mondta, hogy nagy hasznát veszem még a teológiának a szolgálatomban és nagyon igaza volt. Angliában jöttem rá, hogy mi mindent megtanultam a teológiának is köszönhetően. Rávezetett arra, hogy gondolkozzam kritikusan és ne nyeljek le mindent, nézzek meg több szempontot és járjak utána.
Inkább a művészettörténetről hittem, hogy az lesz a kenyerem, bár nem tudtam, hogyan. Talán azzal, hogy történelmet tanítok. Most már látom, hogy az nem én lennék, és egy idő után nagyon belefásultam volna. A jó Isten nagyon tudta, hogy mi az a munka, ami elég változatos ahhoz, hogy újabb meg újabb kihívásokkal lepjen meg. Ugyanakkor minden tiszteletem és elismerésem a tanároké, mert én nem tudnám csinálni, amit ők és óriási szükség van rájuk. Örülök, hogy sokan a barátaim közül azon a területen találták meg a helyüket.
Te is nevelsz, csak másképp…
Igen, ez az érték fontos az életemben. Igazából a kísérés szó írja le legjobban azt, amit magaménak érzek: nem elől menni és nem is hátul, hanem abban a tempóban és ott, ahol a másik ember van.
Célcsoportotok nagy része kicsit fiatalabb nálad. Mire csodálkozol rá ebben a korosztályban?
Igen, a 18-35 éves korosztállyal dolgozom. Célunk lenne a fiatalabbak megszólítása is, de egyelőre ez a valóság. Rácsodálkozom az élet iránti lelkesedésükre arra, ahogyan őszintén keresnek és nem adják fel, a kreativitásukra és arra, hogy sokan már egész fiatalon nagyon profik valamiben. És mindenikük teljesen egyedi. Az is meglep sokszor, hogy sokukban felfedezem önmagamat: igen, ezt én is így gondoltam, csináltam stb. Nagyon rá tudok csodálkozni arra, hogy mennyire egyediek vagyunk és mégis mennyire tudunk kapcsolódni egymáshoz, hisz vannak közös tapasztalataink.
Mi a legnagyobb kihívás a szolgálatodban?
Talán az, hogy ne eméssze fel teljesen az életemet és időmet, hogy legyen határa. Ez a munkám és nem a teljes életem. De pontosan azért, mert nagyon lelkesít és a szívemen hordozom, mindenre képes lennék igent mondani. Sokat tanultam ezen a téren és most már vannak kritériumaim arra is, hogy mire mondjak nemet. Egy másik kihívás, amit nagyon pozitívnak tartok az, hogy folyton kell tanulnom, tartanom a lépést, és még így is azt érzem, hogy le vagyok maradva, és bár legtöbb fiatallal csak hat-tíz év van köztünk, mégis más világban élnek. Kell tudnom, mi történik, mi a legújabb zene- és videótrend, ki a legjobb youtoubber, mit látnak a fiatalok.
Hogy kiből táplálkozol az világos mindabból, amit mondtál, de hadd kérdezzem meg: min keresztül töltekezel?
Az első mindenképp az ima, ennek mindenféle formája az elcsendesedéstől a dicsőítésig. A másik a közösség, a Magvető közösség is, de nem csak az: emberek, akik szintén keresik a jó Istent. Öröm az, hogy van, akivel beszélni, van, aki imádkozzon értem, van, aki ugyanazon megy keresztül, mint én vagy aki érti, amit tapasztalok, van, akivel nevetni, akit meglátogatni, akinek a keresztanyja lenni… Kikapcsolódás szempontjából fontos az olvasás, alkotás, filmnézés; ezek táplálják a munkámat is. Értékelek egy pohár jó bort, finom ételt, egy csésze kávét is .
Mit szeretnél, hogy minden fiatal meghalljon?
Azt, hogy szeretett és elfogadott, valamint hogy jól érzi, hogy nagyra teremtetett és nagy kaland vár rá.
Ebben a megfogalmazásban az a tapasztalat is benne van, hogy mindezt érzik a fiatalok, csak nem merik elhinni?
Igen-igen: érzik, de nem merik elhinni és keresik, hol jól, hol kevésbé jól – ez kiált belőlük. Belőlem is ez kiáltott.
(Az interjú rövidebb változata nyomtatott formában a Vasárnap hetilap 2021. október 17-ei számában jelent meg.)
