A főegyházmegyei körlevelek közt ez év elején a 17/2021. számúban olvashattuk: „A jó Pásztor végtelen kegyelméből Paptestvéreink közül többen is emlékeznek ebben az évben pappá szentelésük 25. (ezüst), 50. (arany) illetve 60. (gyémánt) évfordulójára. Az Enchiridion Indulgentiarum (LEV 19994, 73) 27. pontja szerint a 25. (ezüst), az 50. (arany), a 60. (gyémánt) és a 70. (rubin) papszentelési évfordulókat látja el teljes búcsúval a jubiláns és a részvevők számára.” Kovács Gergely érsek június 23-án délelőtt 11 órától közös hálaadó szentmisére hívta a jubilánsokat a gyulafehérvári székesegyházba. A korábbiakban megszólaltattuk a gyémántmisés Jakab Gábort és az ezüstmisés László Attilát. Most folytatjuk a sorozatot Kedves Tibor csernátoni plébános visszatekintőjével.
Szentelésére választott papi jelmondata – nézzünk rá, hogy volt akkor és ez ma, most hogyan hat Önre…
Papi jelmondatomat a karmelita Marcell atyától vettem, aki nagyon tisztelte a Szűzanyát. Így szól jelmondatom: „Mindent Máriával, semmit nélküle!” Ma is ezt tartom jelmondatomnak, hiszen szülőfalumban, Csíkkarcfalván, Nagyboldogasszony lábainál születtem és nevelkedtem. E jelmondatot még kispap korom előtt kiválasztottam, és amikor felvettek a teológiára, akkor egy kis önbizalmat is adott a Szűzanya, a tudat, hogy van nekem már jelmondatom.
A szentelés 
Beszéljen papi pályája legmeghatározóbb mozzanatairól – nagyobb siker, kudarc, meghatározó emberek, helyzetek, helyszínek…
Pappá szentelésem előtt, amikor megkérdezték tőlem, hogy hová szeretnék kerülni, mindig azt válaszoltam, hogy egy faluban szeretnék káplánkodni, és majd plébánosként is falun szeretnék szolgálni. Aztán a gondviselés úgy rendezte, hogy előbb 17 éven keresztül városokban kellett szolgálnom, amit örömmel fogadtam mindig, hiszen mindenütt csak szerető emberekkel, jó hívekkel találkoztam.
Primicia 
1996-ban első kinevezésemet Sepsiszentgyörgyre kaptam, a Szent József-plébániára. Principálisom Szabó Lajos kanonok úr volt, akinek a jó Isten után nagyon sok jót, szépet és hasznos dolgot köszönhetek papi életemben. Hét évig voltam sepsiszentgyörgyi káplán, és érdekességként megemlítem, hogy soha nem voltam egyedüli káplán, mindig volt még egy káplántársam.
Nagyon hálás vagyok a jó Istennek, hogy Sepsiszentgyörgyön kezdhettem el papi működésemet. Rengeteg új kihívással találtam szembe magamat. Akkor még a Gyár utcai templom nem volt meg, illetve azután kezdték építeni, amikor én oda kerültem, így a Krisztus Király egyházközség is hozzánk tartozott. Alig győztük a munkát. Nagyon jó hitoktatóink voltak a városban, akik az iskolai hittanórákat tartották, de nem voltak akkor még elegen, így nekünk, káplánoknak is oroszlánrészt kellett vállalnunk az iskolai hitoktatás megtartásában.
Hét év után, 2003-ban Jakubinyi György érsek a Zsil-völgybe helyezett petrillai és lónyaytelepi plébánosnak. Újabb jelentős kihívásokkal találkoztam, mivel kettős szórványba kerültem, vallásilag és nemzetileg is.
Mielőtt elindultam volna a Zsil-völgy felé, kezembe vettem a térképet és megnéztem, hogy merre is kell menjek, és milyen messze van Petrilla. Akkor láttam meg, hogy 400 km távolságra van szülőfalumtól. Bányászvidéken, bányászemberek közt még soha sem szolgáltam, és főleg nem idegen nyelven. Aztán belekezdtem a munkába. Nagyon sokan segítettek nekem a hívek és a ministránsok. A petrillai gondnokék, a Tóth család teljesen felvállalta a plébánia és a plébános gondozását, a lónyaytelepi fő ministránsom, Ilyés Imre, aki ma káplánutódom Sepsiszentgyörgyön – a prédikációk, hirdetések román nyelvre való lefordítását és rendezését vállalta, szóval a jó Isten mindig olyan embereket rendelt mellém, akik minden körülmények között segítettek munkámban, hívatásomban.
Merem állítani, hogy aki nem tapasztalta meg a bányászvidék szépségeit, jóságát, sokkal szegényebb marad. Egyszerű és nagyon lelkes emberek között élhettem és szolgálhattam 10 éven át. Életem legszebb évtizedét jelenti a Zsil-völgyben eltöltött időszak.
2013-ban érsek atya Csernátonba helyezett, és még ma is ott vagyok. Itt megint más fajta kihívásokkal kellett szembenézzek. Most csak vallási szórványban szolgálok, Felső-Háromszéken, a „Szentföld” határában. Együtt élünk római katolikusok és reformátusok, barátságban. Mivel szórványról van szó, öt faluban teljesítek szolgálatot, Alsócsernátonban (ez a máter), Felsőcsernátonban, Márkosfalván, Dálnokban és Albisban.
Ma mi okoz igazi örömet lelkipásztori szolgálatában?
Legnagyobb örömöm, hogy az eltelt negyed évszázadban a jó Isten megtartott hivatásomban, és mindig olyan emberek közé küldött, akik elfogadtak engem úgy, ahogy vagyok. Hibáim, gyengeségeim ellenére is mindenben segítenek, mellettem állnak. Közös munkával, ha lassabban is, de egy kicsit mindig előbbre haladunk a lélek útján. Nem vagyok valami showman, de munkatársaim segítségével igyekszünk a lehető legjobban végezni munkánkat.
Mondjon egy olyan tanulságot, amit „saját bőrén” tanult, s amit egy kezdő pap lelkére kötne!
A jó Isten mindenben a mi saját hozzáállásunkat is kéri. Papi életünk hogyanja és minősége ettől is függ. Nem a magunk hasznáért és kényelméért fogadtuk el a mennyei Atya hívását. Ne legyenek pretencióink, hogy hova kerüljünk, hol lesz nekünk a legjobb. Higgyük el, hogy a jó Isten nem az alkalmasokat választja ki, hanem a kiválasztottakat teszi alkalmassá szolgálatuk betöltésére. Tehát bárhová is küld a Szentlélek a főpásztor által, adjunk bele minden lelkesedést munkánkba, és örüljünk, hogy a jó Isten elfogadja szolgálatunkat, tőlünk, bűnös emberektől.
Melyek a mai papi élet legnagyobb kihívásai az Ön számára?
Nem tudok egyetérteni a világunkban, főként Európában történő eseményekkel. Egyre inkább olyan értékek megőrzéséért kell küzdenünk, a végletekig is elmenve, amelyeket államok szintjén jogszabályba akarnak vinni, és népeket rákényszeríteni azok elfogadására. Lassan ezek egyre erőteljesebben itthon, nálunk is megjelennek, és a felszentelt papnak bármi áron is ki kell állnia az isteni és természeti törvények mellett, illetve azok védelmében.
A másik nagy kihívást a vallási uniformizmusban látom. Egy az Isten, csak minden vallás más és másképpen beszél róla; minden vallás jó vallás, csak a kárvallás rossz vallás… és sorolhatók az ilyen jellegű gondolatok. Sokszor katolikus terminológiát használnak nem katolikusok, mert úgy hangzatosabb, és megtéveszthetőbbek így az emberek. Már kaptam olyan megjegyzést, hittestvéremtől, hogy ne hangsúlyozzam nagyon az identitást. Tehát nagy kihívás, amikor okosan, nyílt lélekkel és nyílt szemmel (nem meghunyászkodva!) híveink védelmében identitásuk megőrzésében kell segítenünk őket.
Milyen módon töltekezik, pihen?
Annyi munkám van, amennyi munkát magamnak keresek. Lelkiéletem ápolását sem szeretném elhanyagolni, hiszen életem legfontosabb része. Ezért próbálok gyakran imádkozni, olvasni szakirodalmat és lelki olvasmányokat.
