Budapesten folyik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, nagy, mély lelki élményt nyújtva a résztvevőknek. Az erdélyi, partiumi, bánsági résztvevők közül most Ozsváth Judit egyetemi oktató, katekéta, a hittan.ro szerkesztője osztja meg helyszíni benyomásait.
Kegyelemnek tartom, hogy itt lehetek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Ünnepelni jöttem azt, aki csúcsa és forrása az én életemnek is. Fontosnak tartom, hogy semmi se zökkentsen ki az ünneplésből. Az ünnep valójában szent idő, igazán „léttel telített”. Igen, ez a budapesti ünnep fel tudja tárni az élet szent dimenzióját – egészen közel visz a létezés szentségéhez, az isteni alkotás „erőterében” tart. Próbálok ebben maradni.
Jó ideje olvasmányokkal is hangolódom. Napi „zsolozsmám” a modern misztikusnak számító Dienes Valéria több írása — ő mélyen intuitív ember volt. Különösen szépek az idős korában, éjszaka vagy hajnaltájt leírt, mély intuícióból származó gondolatai. Az eucharisztia misztériuma középpontban van az írásaiban, a lelkiségében. Gyakran könnyezem, amikor az ezzel kapcsolatos sorait olvasom. Dienes Valéria Miénk az idő című könyve itt van velem, mindenhová viszem, és fel-felütöm. Tegnapelőtt betértem a Ferenciek terén lévő templomba, ahol több mint nyolc évtizeddel ezelőtt, éppen a felnőttkori első szentáldozása kapcsán tért meg igazán. Magam sem tudom, hogyan, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy nagyon erőteljesen élem azt, amit annak idején ő: „egészen tele volt Istennel minden…”
De olvastam Pierre de Chardin, Thomas Merton, Thomas Keating, Prohászka Ottokár, Jálics Ferenc, Richard Rohr, Paul Claudel, Pilinszky és mások eucharisztiával kapcsolatos gondolatait, vannak jegyzeteim, ezeket is nézegetem, ízlelgetem. Fontos nekem az, hogy végig a szívemben maradjak itt is.
És történik a jó Isten… gyönyörű szentmisék, gyönyörű zenék, megérintő tanúságtételek, szép előadások, igazi találkozások, mély beszélgetések, őszinte mosolyok formájában… És a sok ember, a világváros zaja ellenére is nagyon erős a csend idebenn… Alig tervezek valamit, inkább csak hagyom, hogy történjen az, aminek történnie kell.
A szerző Versegi Beátával
És történik… Volt olyan, akivel eddig csak virtuálisan találkoztunk, s most egyszer csak ott álltunk egymás előtt. Hosszasan öleltük egymást, többször is: „Ne mondj semmit, csak ölelj meg még egyszer!”… Az ilyen ölelésekben, kézszorításokban, könnyekben válik egészen élővé az eucharisztia… Igen, ezek a pillanatok telítik igazi léttel az időt – ezekben sejtünk meg valamit az életünk igazi értelméből és céljából. Mindnyájunk forrásai ugyanonnan fakadnak, s ez segíti azt, hogy minél inkább jelen legyünk annak számára, aki egészen jelen van bennünk. Ez teremti azt a különös erőteret, amit nem lehet nem érzékelni.
Meghatódom a más rítusú szentmiséktől, a sokféle nemzet zenéjét, kultúráját láttató momentumoktól, megérintenek a más nemzetiségűekkel való közvetlen beszélgetések. Egyházunk egyetemességét megtapasztalni szintén szép ajándék. És persze az is jól esik, hogy a szervezők figyeltek arra is, hogy a sokfelé szakadt magyarság egységét hangsúlyozzák.
A NEK a találkozások ünnepe. Előre meg nem beszélt, örömteli találkozás katekétákkal
Igen, számomra nagyon „léttel telített” az élet itt, Budapesten. A jó Istennek hála a szép, szent ünnepért!
Ozsváth Judit
