Gyakran halljuk, hogy a mai családokból hiányoznak az igazi apák és férfiak. Főleg azért, mert keveset vannak jelen családjaik életében. A munkahely, a közéleti és egyéb feladatok sok időt és energiát igényelnek tőlük, de a tömegkommunikációs eszközökre is gyakran több idő jut a kelleténél. Rengeteg gyermek nő fel csonka családban. Egész nemzedékek nőnek fel apátlanul, sok gyermek életéből hiányzik az igazi értéket és példát adó, valóságosan jelen lévő férfias apa. Lélektani kutatások igazolják, és a mindennapi tapasztalatok alapján is érzékelhető, hogy az apa hiánya vagy a torz apakép generációkat sújtó lelki betegségek forrásává válhat. Ezért szomjazzuk a pozitív és lelkesítő példákat, a jelenlévő és férfias apákat.
Ferenc pápa az elmúlt év decemberében Szent József-évet hirdetett, és ezzel őt állította példaként elénk. Ő valódi férfias apa volt, az Úr Jézus nevelőapja. Nem sokat tudunk róla a Szentírásból, de annyit mégis, hogy nem volt könnyű helyzetben, mégis minden nehézség ellenére vállalta apai küldetését. Isten saját Fia felnevelését bízta rá, és ő végig kiállt Jézus és Mária mellett, jelen volt számukra, védelmezte és támogatta őket. A természet síkján Jézusnak igazi atyaélményt nyújtott. Jézus emberileg József által élte-tapasztalta meg az örök Atyaistent. Milyen szép lenne, ha minél több ember elmondhatná, hogy édesapja által került kapcsolatba a mennyei Atyával és élte át jóságát, szeretetét. Hisz az igazi apa az örök Atya legcsodálatosabb és közvetlen visszfénye.
Az apostolok felfigyeltek arra, hogy amikor Jézus imádkozik, másképpen szólítja meg a jó Istent, mint ők, gyermekként fordul hozzá. Ezért megkérték, hogy tanítsa meg őket is imádkozni. Jézus pedig így tanította őket: „Mi Atyánk…” A Szentírásban itt az Abba szó szerepel, ami aput, apucit jelent. Nagyon becéző forma. Jézus ezt az arám szót használja Isten megszólítására, és arra tanít, hogy mi is szólítsuk a jó Istent így. Jézus ezzel azt akarja mondani, hogy a mennyei Atya, a világ mindenható teremtője olyan közeli, mint a földi édesapánk, akinek az ölébe ülhetünk. Ezzel gyökeresen megváltoztatta az istenképünket. Isten új arcát mutatta meg nekünk, aki szerető, gondoskodó, atyai. Isten szeretete folyamatosan árad felénk, és bizalommal fordulhatunk hozzá. Ő mindig Atyaként van jelen a számunkra, csak sajnos mi nem vagyunk sokszor gyermekként jelen az ő számára.
Fotó: Vatican News
Szent József a szeretete, gondoskodása által mély atyaélményt nyújtott Jézusnak, az Atya képét tükrözte felé, ezt viszont csak úgy tudta megvalósítani, hogy minden nap gyermekként ráhagyatkozott Istenre. „Nem lehet senki apa, aki egyúttal nem gyermek is”;azaz„az élő Istennel szemben gyermekké kell válni!”– mondja Kentenich József, a schönstatti mozgalom alapítója. Szent József gyermekké vált Istennel szemben. Teljesen ráhagyatkozott, miközben mindinkább a Mennyei Atyát tükrözte vissza Jézusnak. Gondoljunk csak arra, amikor Józsefnek megjelenik álmában az angyal, és azt mondja neki, hogy vegye magához Máriát. Legyen atyja Jézusnak, aki nem az ő vér szerinti gyermeke. Vagy gondoljunk Betlehemre, ahol nem kapnak másutt szállást, csak egy istállóban, vagy amikor újra felszólítja Isten, hogy menjen Egyiptomba, egy idegen országba, aztán mikor végre ott sikerül otthont teremteni, forduljon vissza a hazájába, ahol mindent újra kell kezdeni.
Mit jelent ez? Hogy apa igazán csak az tud lenni, aki mindinkább mély gyermeki kapcsolatra törekszik a mennyei Atyával, ráhagyatkozik, és egyben mindennap gyengeségei ellenére megpróbál újra és újra a mennyei Atya képmása lenni. József a mennyei Atya képmása lett azáltal, hogy hagyta, Isten vezesse és formálja életét. A mennyei Atyától tanulta meg az apaságot. Ahogy József, úgy minden férfi megtanulhatja a mennyei Atyától az apaságot.
De milyen a mennyei Atya? Már gyerekkorunkban a hittanórán tanultuk, hogy a mennyei Atya a mi teremtőnk, változatlan, hatalmas, mindenütt jelen van, irgalmas, jóságos, szent, mindentudó, bölcs és még sok egyébb tulajdonsággal jellemezhetnénk őt. Hogyan tudnánk mi a családunkban a mennyei Atya egyik vagy másik tulajdonságát jobban megvalósítani? Segítségül hozok itt egy pár példát, hogyan alkalmazták egyes édesapák a mennyei Atya egyik vagy másik tulajdonságát a saját életükben.
Például a mennyei Atya változatlan. A Jelenések könyvében olvassuk róla: „Íme, egy trón állt a mennyben és a trónon ült valaki.” (Jel 4,3) Az Atya az egyetlen, aki nincs mozgásban. Az egész menny állandó mozgalmasság, de ő, aki a trónon ül, változatlan. A keresztény apáknál is nyilvánvalóvá válik az elvekben és az akarati döntésekben bizonyos változatlanság.
Egy felnőtt férfi nagy tisztelettel mesélte a következő történetet: édesapja a második világháború előtt vámtisztviselő volt. Miután elült a történelem vihara, elérkeztek azok a bizonyos ötvenes évek is, amikor hivatalos helyről felszólították, hogy mint vámtisztviselő és állami alkalmazott, nem járhat templomba. Ő azonban nagyobb úrnak szolgált. Minden vasárnap egyenruhában ment továbbra is a misére. Természetesen nem sokáig lehetett vámtisztviselő. Öt gyermekkel munka nélkül maradt. De nem tört meg. A saját és a környékbeli gyermekeknek hittanórát tartott az otthonában. Ez elég életveszélyes volt abban az időben, de túlélte. Küzdelmek árán, tisztes szegénységben, becsületes emberré nevelte mind az öt gyermekét.
Egy másik tulajdonsága a mennyei Atyának az, hogy mindenüttjelen van.Hasonlóképpen a földi apának is arra kell törekednie, hogy mindenütt és állandóan jelen legyen a gyermekei számára. Ha fizikailag ez nem lehetséges, akkor legalább lélekben: a családja állandóan ott van a gondolataiban, a szívében. Minden más érdek hátrébbvaló. Gyermekei, akikért áldozatot hoz, állandóan jelen vannak az életében, és számukra ő is állandóan jelen van.
Egy család mesélte, hogy az apukának kecsegtető állást ígértek külföldön, de emiatt ott kellett volna hagynia a családját. Nem tette meg. Inkább más munkahely után nézett itthon, hogy a családjával maradhasson, mert tudta, hogy őrá nagyobb szüksége van a családjának, mint a pénzre.
Ozsvári Csabára, a híres magyar ötvösművészre és ötgyermekes édesapára egyik gyermeke így emlékezik vissza: „Minden reggel megterített otthon a családnak, és készített nekünk »beleaprítóst«. Tejbe vagy kakaóba kiflit, annál nincs finomabb! Főzni is jól tudott. A foci volt a kedvenc sportja. Többször jártunk vele horgászni is. (…) Sok áldozatot hozott értünk, és mindig felül tudott emelkedni az otthoni viszályokon. Ha ő nem tűnik fel az életünkben, akkor biztos vagyok benne, hogy nem lennék az, aki vagyok. Ő állított pályára engem.” (Portré Ozsvári Csabáról). Egy édesapa, aki jelen van a családjában. Egyszerű történéseket írt le a gyermeke, mégis életre szólóan megmaradtak benne.
A mennyei Atya mindentudó. Ez nem nyomasztó, hanem jóságos és felettébb erőteljesen kibontakoztató tudás. Megható, amikor a gyermekek nagynak és mindentudónak látják édesapjukat. És szükségük van rá, hogy ilyennek láthassák. A mennyei Atya fénye jelenik meg ilyenkor az apán. Egy negyvenéves asszony a következőket mesélte: „Az én édesapám mellett jó volt gyereknek lenni. Amikor iskolás lettem, örült az »okos« kérdéseimnek. Emiatt aztán sokat kérdeztem mindenféléről, természetről, történelemről, politikáról…. Felnőttkoromban felismertem, hogy az ő véleménye volt az »igazság« számomra. Aztán mikor kamaszkoromban főztem az első ebédjeimet, az mindig nagyon finom volt neki. »Na lányom, már férjhez mehetsz…« – hangzott a dicséret. Később, mikor nem jártam templomba, nagyon szomorú lett, de nem szólt egy szót sem. Félretette a szomorúságát, és szeretve, örömmel fogadott mindig, ha hazavetődtem. S ez nagyon jó volt nekem, mert hit dolgában nem vele kellett csatáznom, hanem magammal. Amikor megvívtam a biztos alapokon nyugvó felnőtt hitemet, nem szólt egy szót sem, csak a szeméből láttam, hogy nagyon boldog.”
Ez lenne az a pár példa, amit a mai életből hoztam. Sok szép egyéb példa is létezik. De azokat nem írtam le. Inkább meghívlak titeket, főleg az édesapákat, hogy gondolkozzatok el azon: az életetek folyamán hol sikerült a mennyei Atya tulajdonságait megvalósítani, és melyik tulajdonsága az, amit még el kell sajátítsatok. Hiszen nincs nagyobb és szebb egy apa számára, mint ha elmondhatja, hogy a képem mindinkább istenképpé lett a gyermekem számára. Azon fáradozhattam, hogy tetteim és életmódom által a gyermekembe jó apaképet, istenképet véssek, és a gyermekem ilyen módon igazi, egészséges fogalmat kapott Istenről. De ugyanez érvényes egy plébánosra is, aki a mennyei Atya képét tükrözi a hívei felé.
Ez óriási feladatot jelent, ezért imáinkban állandóan kérjük a lelki átalakulás kegyelmét és a formálóerőt, ahogy az a családapa is, aki elmesélte, hogy hazaérkezésekor néha késztetést érez arra, hogy letérdeljen és keresztet vessen a kapuban. Ekkor kezdődik ugyanis számára az igazi munka: a házasság szentségének ápolása, a gyermekek nevelése.
Tari M. Böbe schönstatti márianővér
Az írás megjelent a Vasárnap 2021/34-es lapszámában.
