Augusztus 20-án mutatják be, majd további négy alkalommal áll közönség elé a Sepsi Arénában a mintegy 250 előadó – így adta közre az MTI a készülő szuperprodukcióról szóló hírt. A sepsiszentgyörgyi előadáson élőben zenél a térség legjobb zenészeiből összeválogatott rockzenekar, mellette szimfonikusok, mögötte egy csaknem száztagú kórus, előtte pedig egy több mint hetventagú tánckar lép fel. Demeter Szilárd, a magyar könnyűzene megújításáért felelős magyarországi miniszteri biztos elmondta: a szuperprodukció magyar állami támogatással valósul meg. Szerinte a globalizációra adott válasz az olyan erős közösségek építése, amelyek számíthatnak egymásra. Az államalapítás történetét megelevenítő rockopera kiválóan alkalmas az összetartozás érzésének a kiváltására. Portálunkon gyakran látják verset mondani: Laczkó Vass Róbert színművész is része a produkciónak, a bemutató előtt a produkcióról és benne a saját szerepéről őt kérdeztük.
A rockopera székelyföldi bemutatását Szilágyi Zsolt Herbert, a helyi Vox Humana kórus karnagya, a helyi Művészeti Népiskola könnyűzene, ének és zongora szakos tanára kezdeményezte, ő a produkció zenei igazgatója. Az előadás a Zikkurat Színpadi Ügynökség és a Melody Kft. engedélyével jön létre Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a helyi Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében. A produkció szereplőit szakmai zsűri válogatta ki
Demeter Szilárd, azt is elmondta:. „A magyar könnyűzene olyan, mint a magyar kultúra: nem ismer határokat. Az a célunk, hogy az egész Kárpát-medencében támogassuk a tehetségeket, hiszen a magyar kultúra most nagyon Budapest-központú, ami azért nem jó, mert egysíkúvá válik, miközben a magyar fővároson kívül is rengeteg mutatnivaló van kulturális téren”. Mintegy garanciaként említette Sepsiszentgyörgyöt arra, hogy ez az előadás sikeres lesz, hiszen székelyföldi kulturális fővárosnak gondolja, ahol a pezsgő kulturális életen túl nagy dolgok történnek. Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere nemrég elmondta: ez az előadás Sepsiszentgyörgy életében a legnagyobb kulturális projekt. Most körülbelül 70 személy dolgozik benne, ez augusztus 20-ára 245 személyre duzzad,. A polgármester bejelentette, hogy a tervezett négy előadást egy ötödik is követi, így augusztus 24-én is megtekinthető a produció a Sepsi Arénában.
Milyen (lesz) a székely, erdélyi István, a király?
Fotó: Bíró István
Zamatos, mint általában székelynek, erdélyinek lenni. Van ebben a történetben karakteresség, szenvedély, büszkeség, nemes szándékok és nagyon sok munka. Jelen van az egyetemességre törekvés mellett a lokalitás, annak rendje és módja szerint. Sorolhatnám napestig, mi minden motivál itt, Székelyföldön egy hasonló kezdeményezést. Azért fogalmazok így, mert az István, a király eddigi erdélyi, azon belül is székelyföldi előadásaihoz képest, amelyek értelemszerűen mindig megdobogtatták az itteniek szívét, ezúttal az önerő jutott főszerephez, ami – hadd legyek őszinte – sokkal „otthonosabbá” teszi számunkra a művet, mint amilyen eddig volt. Szó szerint „belakjuk” a művet.
Hogy kerül be az ember egy ilyen szuperprodukcióba?
Szereplőválogatáson dőlt el, ki milyen karakterben mutatja meg magát. A mű nagyon igényes, hangi kvalitások nélkül nem szabad kacérkodni vele, ugyanakkor a drámai szövete sem hagy senkit belenyugodni, hogy itt „csak” énekelni kell. Tudja tehát mindenki, hogy mire vállalkozik még akkor is, ha a legkülönfélébb környezetből érkezünk, és nem mindenki rendelkezik színpadi tapasztalattal. Viszont mindenkinek „köze van” a zenéhez, hiszen mindenki műveli valamilyen formában, ez pedig valóságos kohéziós erő, amely összetartja a csapatot. Jómagam később csatlakoztam hozzájuk, így ebből a hátrányból kellett fölzárkóznom a társasághoz, de több kollegám és nagyon sok ismerős volt már a csapatban, én pedig sok „szabad vegyértékkel” rendelkezem ahhoz, hogy további szakmai kapcsolatokat építsek és barátságokat kössek.
Mi a te „történeted”, szereped, mik a tapasztalataid?
Szakmai szempontból ugyanazon szabályok szerint szervezem az életemet most is, mint bármely hasonló munkafolyamatban. Kétkulacsos, de háromfejű szereplőt formálunk meg a kollegáimmal: a három elégedetlenkedő magyar főurat. Azt hiszem, dramaturgiai szempontból mienk a rockopera kulcsmondata: Gyarló az ember! – és ezt épp az általam vállalt karakter, Solt mondja ki először a színpadon. Ez a gyarlóság mozgatja a szálakat, ez ellen küzdenek a hősők, és enne a gyarlóságnak adja meg magát az, akinek halványabb a lelkiismerete. Koppány például elbukik, mert nem ismeri fel az idők szavát, mások viszont élnek, mint hal a vízben, mert úszni tudnak az árral, sokak gyarlósága pedig az, hogy komolyabb szándékok nélkül sodródnak. Alapmotívumai ezek minden drámai konfliktusnak. Ha körülnézünk a világban, ugyanazok a figurák jönnek-mennek a hétköznapjainkban is, mint a rockoperában, csak épp az aktuális divat szerint öltözködnek, a fegyvereik és az opportunizmusuk pedig rafináltabbá váltak ezer év alatt. Maradt viszont a konfliktus meg a kényszer, hogy a gyarlóságunk tudatában is választani kell értékek, értékrendek között. A mű tehát úgy enged alkotói szabadságot, hogy közben pontosan lecövekeli a kardinális pontokat, amelyekhez ragaszkodnunk kell.
Hogy zajlik a munka? Vezess be picit a kuliszzák mögé!
Kulisszatitkokat nem árulhatok el, azt viszont igen, hogy két szereposztásban látható majd az előadás, de van olyan karakter, amelyet hárman vállaltak, sőt olyan kollegám is akad, aki egyik előadásról a másikra „tábort vált”. Több ezer néző befogadására alkalmas térben játsszuk az előadást, ami azt jelenti, hogy nagy technikai stábbal dolgozunk, van rockzenekarunk és szimfonikus zenekarunk, az énekkar pedig több kórusból verbuválódik. Itt muszáj szót ejtenem a táncosokról, akik lenyűgöző munkát végeznek, én legalábbis tátott szájjal figyelem, ahogy rekordidő alatt építenek fel egy-egy színpadi térformát. Ide kívánkozik a nevük is: Háromszék Táncegyüttes, Bekecs Néptáncszínház, Udvarhely Néptáncműhely, Kincskeresők Néptáncegyüttes. Az sem titok, hogy vannak felelőseink a látványvilágért, a többi viszont hadd legyen meglepetés!
Azon kívül, hogy szuperprodukció, neked mint keresztény, történelemben jártas embernek milyen tapasztalat ebben benne lenni (esetleg más előadásokhoz képest)?
Kérdésre válaszolva korábban azt nyilatkoztam a rockoperáról, hogy amióta bemutatták a budapesti Királydombon, azóta hozzátartozik az identitásunkhoz. Ezt nem csak úgy kell értenünk, hogy szerves része lett a magyar zenekultúrának, hanem úgy is, hogy közérthető, de magas művészi színvonalon tesz vallomást arról, ahogyan a huszadik-huszonegyedik században érdemes gondolkodnunk az államalapítás dilemmáiról. Ne válaszokat várjunk, hanem korunkra is érvényes kérdéseket vessünk föl annak függvényében, amit a legendáriumból, hagyományainkból, a történetírás szakmai megállapításaiból – és természtesen az irodalmunkból, művészetünkből tudhatunk erről a korszakról. A magam részéről egy rendkívül opportunista, negatív karaktert formálok meg az előadásban, személyes olvasatom azonban szakrális. Úgy gondolom, hogy a dilemmát komoly áldozattokkal, de egyszer s mindenkorra eldöntötte Szent István király: veled, Uram! Mi, magyarok ebben a kontextusban tudunk igazán kiteljesedni. De nélküled? Ez már a huszadik század költészete.
