A hit azt jelenti, hogy az ember teljes életével, meggyőződésével útmutatóként, életének a középpontjaként tekint Istenre – foglalja össze röviden a hit lényegét András Szabolcs, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dogmatikatanára. A teológia kar kettős évfordulója kapcsán tekintünk vissza a múltra és vizsgáljuk a jövő horizontját.
A Római Katolikus Teológia Kar kettős jubileumot ünnepel: egyrészt 25 éves a teológia kar a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, másrészt az egyetem 440 éve alapított intézményi elődjére tekint vissza. Mit jelent egy ilyen örökség? Milyen lehetőségek és milyen kihívások rejlenek benne?
A 440 éves évforduló kezdeményezése, a megemlékezés az egyetem vezetőségétől indult, ugyanis Daniel David rektor nagyon fontosnak tartja, hogy az egyetem a teljes örökségét felvállalja. A 440 éves évfordulóban alkalmat látott, hogy visszatekintsünk a kezdetekre. Ennek keretében meglátogatta a jezsuiták és a piaristák emlékhelyeit, akiknek az erősségét viszi tovább az egyetem, így például Báthory István fejedelemét. Ez számunkra, a Római Katolikus Teológia Kar számára lehetőség és feladat is, hogy bekapcsolódjunk ebbe a megemlékezésbe. Ennek a keretében látom a 25 éves évforduló megünneplését is: egyrészt nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a 440 éves évforduló a katolikus egyházhoz, a jezsuita rendhez kötődik – már akkor volt teológiaoktatás –, másrészt a 25 éves évforduló azt bizonyítja, hogy ezelőtt 25 évvel az egyetem fontosnak tartotta, hogy a római katolikus teológiát is integrálja a saját rendszerébe. Úgy értékelem, ennek a megünneplése azt jelenti, hogy a kar elérte a felnőttkort. Ez elsősorban kihívás, feladat a következőkre nézve, hogy a Római Katolikus Teológia Kar komoly résztvevőként része legyen az egyetemi életnek, az oktatásnak és a kutatásnak.
Milyen kihívásokkal néz szembe a teológia általánosan, és a szűkebb értelemben vett tudományterület, amivel ön foglalkozik?
Köztudott, hogy a teológia mint a kereszténység tanulmányozásával, illetve az Istenre vonatkozó tanulmányokkal foglalkozó tudományág nincs egyszerű helyzetben, viszont ezt lehetőségként kell felfogni: a kihívás mindig valami új kezdete. Épp ezért egy átalakulási folyamatnak vagyunk a részei általában a keresztény teológiában gondolkodva. Ez egy izgalmas lehetőség, hogy alakíthatjuk azt az új képet, ami a közeljövőben, de főleg a távoljövőben ki fog alakulni magáról a teológiáról.
A dogmatika, amivel foglalkozom, szintén egy új feladatnak a részese, hiszen hagyományosan úgy fogjuk fel a dogmatikát, mint a hitvédelemnek a része, amelyik amellett érvelt, hogy miért különbözik a katolikus egyház, a katolikus tanítás minden mástól. Ennek keretében megfogalmazódott az elmúlt évszázadokban, évezredekben a sajátos katolikus tanítás. Ehhez sok újat nem tudunk és nem is kell hozzátenni. Épp ezért a dogmatikának a feladata az, hogy ebben a színes világban, ami kialakulóban van, úgy beszéljen a katolikus egyházról, hogy az ne konfrontáció, hanem együttműködés, kooperáció legyen más tudományágakkal, más vallásokkal. Úgy kell megőrizni a katolikusságot, hogy abban benne legyen az együttműködés is.
A Közelebb hozni a teológiát tavalyi sorozatában azt mondta, hogy a dogmatika feladata a párbeszéd. Ez hogyan néz ki? Kivel kell párbeszédre lépni és hogyan lehet megvalósítani?
Ezt továbbra is így gondolom, hogy a dogmatika jelenlegi feladata a párbeszédnek a fenntartása, folytatása, elsősorban a más keresztény felekezetekkel együtt mint a rendszeres teológiáknak a része, és szoros kapcsolatban az ökumenikus teológiával. Nagy feladatunk az, hogy miként tudjuk egyszerre megőrizni a katolikusságot, illetve a keresztény egységet építeni. A keresztény egység nem azt jelenti, hogy mindenki katolikus lesz vagy mindenki egy keresztény felekezethez fog tartozni, hanem azt, hogy keressük a közös pontokat a különböző keresztény felekezetek között, természetesen anélkül, hogy saját identitásunkat feladnánk. Úgy gondolom, hogy ez a kettő összeegyeztethető, és a párbeszéd arról kell szóljon, hogy a saját identitás és a közös identitás hogyan hangolható össze.
A társadalomban egyre inkább előtérbe kerül a technológia. Különböző eszközöket, szerszámokat gyártunk, ezeket egyre inkább automatizáljuk. A tudomány egyre komolyabb felfedezéseket tesz például a genetika, agykutatás terén. A közösségi média teljesen átformálja a társadalmat. Ezeket a változásokat hogyan lehet beépíteni a keresztény tanításba?
A tudomány jelenlegi fejlődése nagyszerű lehetőség véleményem szerint a teológia számára, ugyanis az egyháztörténelmi tapasztalat azt mutatja, hogy ha az egyház kihívásként, konfrontációként, problémaként tekintett a tudományos felfedezésekre, az sosem sült el túl jól és valóban problémás lett az egyház számára, olyan értelemben, hogy akár félre is értelmezte a benne rejlő lehetőségeket. Azt kellett megtanulnunk, hogy a természettudomány nem a teológia ellen irányul, hanem lehetőséget ad a teológiának is, hogy új eszközöket fedezzen fel a saját maga és küldetése számára is. Azt gondolom, hogy nyitott magatartással kell viszonyulnunk a jelenlegi tudományos fejlődéshez és azt a módszert kell alkalmaznunk, amit a missziók során a jezsuiták is alkalmaztak, mégpedig az inkulturációt. Vagyis az egyház, a teológia meg kell találja az összhangot a jelenlegi fejlődéssel, és meg kell találja azt az utat, ahogy saját célja érdekében fel tudja ezt használni, vagy legalább megpróbál párbeszédet folytatni a tudománnyal. Én nem látok problémát abban, hogy nagymértékű fejlődésnek vagyunk a tanúi. Sőt, kihívás, sok lehetőség rejlik ebben.
A tudomány felől olyan kihívásokra gondolok, mint amikkel szembe kell nézni, hogy például egyes agykutatók azt mondják, hogy a hit az csak az agyban egy rész, amit ha megbolygatnak, valaki hívővé vagy éppen kevésbé vallásossá válik. Másfelől, bár úgy tűnik, hogy egyre inkább elvallástalanodik a világ, mégis sokszor azt látjuk, hogy a sokféle hitrendszer megjelenése és a hit szétburjánzása jelent igazi kihívást. Tehát az igény az emberben megmaradt az istenire, a transzcendensre, de mindenki a saját hitét keresi. Ezzel mit kezdhet a teológia, hogyan léphet ezzel párbeszédbe?
A természettudomány képviselői között vannak olyanok, akik meg vannak győződve, hogy természetes folyamatként leírható a hitnek a kialakulása az emberben, és ez megmagyarázható. Úgy gondolom, hogy ez egy jelenségnek a leírása, ami mindig utólagos, míg a teológia ezzel szemben megelőzi ezt a folyamatot: sokkal inkább az okokra koncentrál, mint magának a folyamatnak a kimenetelére. Természetesen vannak eltérő vélemények a természettudomány és a teológia képviselői között, de én a magam részéről a teológiára tudok összpontosítani, és azt kell mondanom, hogy az elmúlt századok tapasztalata arra sarkall minket, hogy keressük a párbeszéd lehetőségét a természettudománnyal. Meg kell találni a közös pontokat, és természetesen azokat a nézeteket, amelyek ellenkeznek a teológiai koncepcióval, azokat meg kell magyarázni, esetenként pedig cáfolni.
Korunkban elég erős az a nézet, hogy a hit egyrészt kémiai folyamatként leírható, másrészt szükségtelen a jelenlegi világban, hiszen a technológia és az emberi tudás sok mindenre lehetőséget ad számunkra. Azonban a hit sokkal mélyebben rejtőzik az emberben, amelyben mindig volt egy transzcendensre való irányultság. Ezt véleményem szerint nem fogja a technológiai fejlődés megváltoztatni. Itt a hit koncepciójáról kellene beszélni, hogy mit is jelent hinni. Azt volna fontos megjegyezni, hogy a hit nem azt jelenti, hogy elhiszünk valamit, hanem azt, hogy az ember teljes életével, meggyőződésével útmutatóként, életének a középpontjaként tekint Istenre. Nem elhiszi, hogy van Isten, hanem tudja, hogy van Isten, és ennek rendeli alá az élete irányítását.
Napjainkban a hit valóban individualizálódik, mindenki a saját hitrendszerét próbálja kialakítani. Sokszor elhangzik, hogy hiszek Istenben, de nem hiszek az egyházban, ezért mindenki közvetlen kapcsolatot keres Istennel. Viszont az egyház szerepe mint egységes keresztény arculatnak a megtestesítője nem az, hogy az ember közvetlen kapcsolatát Istennel megszüntesse, hanem épp hogy erősítse. Az egyház híd az ember és Isten között. Ezt lehet úgy is értelmezni, hogy egy közbeékelődés a közvetlen kapcsolatban, de ha az ember törekszik arra, hogy megértse az egyház szerepét, akkor azt látja, hogy az egyház által eljutni Istenhez azt jelenti, hogy a kapcsolatom Istennel nem akadályozódik, hanem az egyházi keret elősegíti ezt a kapcsolatot.
25 éves és 440 éves múltról beszéltünk. Hol látja a teológia és a teológia kar helyét 25 év múlva és az egyház helyét 440 év múlva?
Igyekszem optimista lenni: úgy gondolom, hogy 25 év múlva pont ilyen lelkesedéssel fogunk készülni az 50 éves évfordulóra, és meg vagyok győződve, hogy van helye a teológiaoktatásnak a jelenlegi oktatási rendszerben és az egyetem struktúrájában. Meggyőződésem szerint mindig lesznek olyan fiatalok, akik érdeklődnek a teológia iránt és felvételizni fognak a teológia karra, hogy elmélyítsék a teológiai ismereteiket, valamint a hitüknek az ismeretelméleti, teológiatudományi oldalát, ezért úgy gondolom, hogy bízhatunk abban, hogy 25 év múlva is – lehet, hogy kissé más formában, de – lesz teológia kar és aktívan fog tevékenykedni.
Ami az egyház helyzetét illeti 440 év múlva: azon gondolkodtam, hogy mi volt ezelőtt 440 évvel. Nagyjából a reformáció időszakához jutunk vissza, ami egy elég válságos időszak volt a maga pozitívumaival és negatívumaival együtt. Ha a különböző időszakokra tekintünk vissza, rájövünk, hogy az egyház az egyik válságból a másikba került. Úgy látszik, hogy a történelmünk lényegéhez tartozik, hogy válságidőszakokon megyünk át. Valószínűleg 440 év múlva is valamilyen kihívásokkal teli korszak lesz, de a tapasztalat azt mutatja, amit egyháztörténelemnek nevezünk, hogy az egyház létszámában változó módon, de többé-kevésbé sikeresen kezeli ezeket a válságos időszakokat. Úgy gondolom, hogy 440 év múlva is lesz kereszténység és teológia is. Valószínűleg nem lesz ilyen népes keresztény közösség. Szívesen mondanám azt, hogy egy kereszténység utáni korszak lesz, csak ebben az a félreérthető, mintha azt hordozná magában, hogy nem lesz kereszténység. Ez a folyamat, amit úgy neveznek sokan, hogy kereszténység utáni társadalom, már javában zajlik. Tehát meglesz a kereszténység, része lesz ennek a társadalomnak, de az lesz a különbség, hogy a társadalom már nem a keresztény értékeket tartja saját alapértékeinek. Ebben a kontextusban a kereszténységnek az lesz a feladata, hogy ragaszkodjon forrásához, aki nem más, mint Jézus Krisztus, és ezen értékekhez ragaszkodva folytassa tovább a tevékenységét. Itt két kihívás van: egy doktrinális és egy etikai kihívás. Hogy az etikai kihívásokat hogyan tudja megválaszolni az egyház, ott valószínűleg nagyobb változások lesznek az egyház működésének a területén, míg a doktrinális téren, úgy gondolom, hogy ragaszkodni kell a forráshoz.
Megjelenik a Vasárnap 2021/31-es számában. A videót készítette: Cziple Hanna-Gerda.
A sorozat részeként a Holló Lászlóval készült interjú és videó itt található:
[…] Holló László: az életünkkel kell megvallanunk a hitünket András Szabolcs: keresnünk kell a közös pontokat […]