Mint családját szerető férj és édesapa, mint szaktanár nemcsak szaktudással, hanem egészséges hittel és nemzettudattal élt, szeretett, nevelt, tanított, gazdagított minden rábízott diákot. A tanárság számára nem munka, hanem hivatás és küldetés volt. Sosem csak magának élt. Olyan ember volt, akinek vetése gyümölcsöt hozott, marandó gyümölcsöt. A csíksomlyói Szent Péter és Pál-templom ravatalozójából a helyi temetőben ma eltemették a csíksomlyói zarándoklatok rendezőségének kezdeményezőjét és vezetőjét, a Ferences Világi Rend tagját, nyugalmazott biológiatanárt, id. Borsodi Lászlót.
Az nevezhető igazán gazdag embernek, aki sokat oszt szét: tudást, figyelmet, szeretetet, igényességet. Id. Borsodi László ilyen volt. Tette mindezt kellő alázattal „Azt mondták rólam, hogy szigorú tanár voltam – ez nem igaz… én igényes voltam”, vallotta. A Szétszórt némaság című kötetében fia, Borsodi L. László édesanyjára emlékezve írta: „… Csendjével marad velem, és lám meglett az ő akarata, mert magával vitte az egyes szám második személyét, és nem, nem tudom megszólítani, csak harmadik személyben, magamban betűzöm a sírkövön nevét”. A hátramaradtak most már többes szám harmadik személyben, magukban betűzik szüleik nevét… Urbán Erik ferences rendtartományfőnöknek a temetésen elhangzott méltató, emlékező, búcsúzó szavaival emlékezünk id. Borsodi László szolgálatban eltöltött, gazdag életére.
Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.
(…)
Hogy akik szerettek, szépen szerettek,
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem,
hála legyen.
Hogy ember lehettem akkor is,
mikor az emberek nem akartak emberek lenni,
hála legyen.
Hogy megtarthattam a hitet,
és megfuthattam a kicsik futását,
és futva futhatok az Érkező elé,
s tán nem kell a városba mennem
a lámpásomba olajért,
hála legyen!
(Sík Sándor: Te Deum)
A versrészlet ihletett szavai ide illenek, ide kívánkoznak a sokak által tisztelt és szeretett id. Borsodi László nyugalmazott biológiatanár ravatala fölé. Benne olyan embert ismerhettünk meg, aki közel férkőzött a szívhez, akiben volt alázat, csendesség, cselekvő szándék.
Magvetés a tanulás, a munka, a kimondott szó, a családalapítás, a végrehajtott cselekedet, de magvetés a könnycsepp, az imádság, a szeretet, de magvetés az egész élet, a siker, az eredmény reményében. Ezt tette Borsodi László 90 éven át. Voltak tettei, szavai, gondolatai, szándékai, amelyek kövek közé hulltak, útszélre estek, s voltak olyanok, amelyek tövisekkel keveredtek össze, de ki meri tagadni, hogy voltak olyanok is, amelyek jó földbe kerültek?! S miként a példázatban, úgy az ő életében is a jó földbe került magvak eredményt hoztak. Ha egy búzaföldben konkolyos-tövises foltok is előfordulnak, azért nem perzselhetjük fel az egész búzaföldet, hanem az átlagos hozamra, termésre kell figyelnünk. Az egész életútra kell tekintenünk, amely képekből tevődik össze, szavakból, mozdulatokból, hangulatokból, érzésekből.
Laci bácsi életútja 1932-ben indult el… a szükséges tanulmányok elvégzése után a családalapításban és a tanárságban, valamint az ezen hivatásokhoz kapcsolódó tevékenységekben csúcsosodott ki. Eljegyezte és házasságot kötött Ambrus Juliannával, szeretetük és szerelmük gyümölcse két gyermek lett, akiket becsülettel felneveltek.
Id. Borsodi László 1956-ban a Bolyai Tudományegyetemen biológiából tanári oklevelet szerzett. Az ifjú tanár Madéfalván kezdett tanítani, majd 1959-ben Csíkrákoson lett igazgató, 1959-től szaktanfelügyelő, 1962-től pedig a csíkszeredai Matematika-Fizika Líceum, ma Márton Áron Gimnázium biológiatanára. A több mint negyven éves pedagógusi pályafutása során kollégáival együtt magas színvonalú, eredményes oktatást honosított meg a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban, több száz tanulója felvételizett sikerrel az orvosi, gyógyszerészeti, tanári, agronómiai fakultásokra. Diákjai kiválóan teljesítettek. Bábáskodott és részt vett a Segítő Mária Katolikus Gimnázium megállapításában. Olyan ember lévén, akire lehet számítani, gyakran kikérték véleményét, számítottak bölcsességére, kritikájára, amely építő kritika volt, nem lehúzott, hanem felemelt.
Az a fontos, hogy a befejezés szép legyen – tartja a mondás. Ilyen volt. Egy gazdag életutat tekinthetünk végig. Mert nem elég megöregedni, hanem az igazság, a jóság, a közszolgálat, az istenfélelem, a tisztesség, és becsület útját járva idős korban is megkapja az ember a tiszteletet. Ilyen volt id. Borsodi Làszló: soha nem felejtette, hogy az igazi bölcsesség Istenben gyökerezik, Istenből táplálkozik, a hit jótettek nélkül halott.
Mindezek mellett az Istenbe vetett mély hite és a csíksomlyói Segítő Szűz iránti tisztelete, akinek szentélyét, amíg ereje engedte, minden nap meglátogatta, arra indította, hogy 1993-ban Bartók Albert és Márk József ferences testvérekkel együtt közreműködjön abban, hogy a zarándokok évről évre növekvő száma miatt a búcsú zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a ferencesek létrehozzanak egy rendezőséget, amelynek, amíg ereje és egészségi állapota engedte, vezetője volt. Gyakran mondogatta: „A mi feladatunk, hogy amikor szükséges, ott legyünk, máskor pedig tudjunk a háttérben maradni.” Köszönjük a hűséges szolgálatot!
Fiatal korában megismerkedett a ferences testvéreken keresztül a ferences lelkiséggel, majd a Ferences Világi Rend helyi közösségében elkötelezte magát. A helyi közösségben pedagógiai tudását és tapasztalatát felhasználva hosszú időn át képzési felelős volt. Az utóbbi években, amikor a helyi közösség programjain nem tudott reszt venni, imát kért: – vajon a Ferences Világi Rendi testvérek tudnak-e még imádkozni, kérdezte… Mindenki tudta, mire gondolt, nem csak kért, hanem imáival, odafigyelésével, a közösség tagjai iránti érdeklődéssel támogatta világi rendi testvéreit.
Szoros kapcsolatba került a ferences rend második ágával is, a klarissza nővérekkel, akiket szintén támogatott, segített. Ebben az órában a monostorukban ők is imádkoznak Laci bácsiért.
Felkészült az évek során az átlépésre. Felkészült arra, hogy magához ölelje nővérünket, a testi halált, aki elől élő ember el nem futhat. Id. Borsodi László halhatatlan lelkét a csíksomlyói Segítő Szűznek ajánljuk. Ő mutassa be Szent Fiának, a jó pásztornak, aki vegye vállára, élvezze az el nem múló élet boldogságát, a szentek társaságát, hogy Isten kezéből Isten kezébe jusson.
Fr. Urbán Erik OFM
