„Ha az emlékévnek köszönhetően csak egyvalaki közelebb kerül Krisztushoz, az már siker” – mondta Pascal Calu SJ. A belga tanuló rendtag jezsuita a Jézus Társasága római központjában koordinálja a nemzetközi Szent Ignác-esztendő eseményeit. Pásztor Péter interjúja a jezsuita.hu-n jelent meg.
Jezsuitaként és az emlékév koordinátoraként mi inspirál leginkább Szent Ignác életében?
Váratlan módon lettem az Ignác-év felelőse a római jezsuita központban. Eredetileg Mianmarba mentem volna, képzésem következő állomására, de a járvány miatt az utazás meghiúsult. Elöljáróm alternatív megoldásként Rómába küldött, hogy a jubileumi esztendő programjait koordináljam.
Ez a tervezetthez képest egészen más apostoli feladat, de nagyon inspiráló, hogy valami hasonló történt Szent Ignáccal is. Ő szintén Keletre, Jeruzsálembe tartott, de Velencéből épp akkor nem indult hajó, így társaival Itáliában ragadt. Úgy döntöttek, Rómába mennek és felajánlják magukat a pápának, majd – akarata ellenére – Ignácot választották meg első generálisnak. Ez „irodai munkát” jelentett Rómában, ami teljesen más életformával járt, mint kezdeti vágya, hogy misszióban tevékenykedjen, és így kerüljön közel az emberekhez. Mármost én is Keletre akartam menni, még messzebb is, mint Jeruzsálem, de nem sikerült, aztán ugyancsak Rómába kerültem, és szintén „irodai munkát” végzek. Az egyház központjából Ignác rálátott a Társaság tevékenységére az egész világon. Örömmel tölt el, hogy nekem is megadatik ez az élmény, aminek révén lehetőségem van sokat tanulni a nemzetközi Társaságról.
Ignác egyszerre volt szelíd és szigorú ember. Szerinted ma miért dicsérné és miért dorgálná meg a jezsuitákat, s vajon mit kérne tőlük?
Azt hiszem, ugyanazt kérné, mint amit Arturo Sosa generális atya: váljunk még katolikusabbá, vagyis egyetemesebbé, és figyelmünket mindig Krisztusra helyezzük. Könnyű elveszni a helyi ügyekben, és Jézus helyett valami vagy valaki mást állítani a középpontba. Ez folyamatos megtérést igényel; azt, hogy az igazán lényeges dolgokra figyeljünk. Emellett úgy gondolom, Ignác minden jezsuitát arra ösztönözne, hogy apostoli megbízatását nagy buzgalommal végezze. Bízna abban, hogy a jezsuiták teljesen átadják magukat a küldetésüknek, melyhez az egyetemes szemlélet, a testvériesség, a krisztusközpontúság és az egyházhoz való hűség adja az alapot.
Szerinted Ignác mit tenne 2021-2022-ben – hogyan venne például részt a jubileumi év eseményein?
Nem szeretne a reflektorfényben lenni. Ezt csak akkor engedné meg, ha az a lelkek javát szolgálja, vagyis hogy közelebb kerüljenek Krisztushoz. Már azt sem akarta, hogy életrajzot írjanak róla, és végül csak azért járult hozzá, mert azt remélte, ezzel segíthet másoknak. Úgy hiszem, ha köztünk teremne, nem a múltra koncentrálna, inkább a jelenre és a jövőre figyelne. Hogyan tekinthetünk más módon a világra, testvéreinkre, az egyházra, Istenre és önmagunkra? Próbáljuk Isten irgalmas és szeretetteljes szemével, új megvilágításban, Krisztus fényében látni a dolgokat! Ha ez az év nem segít az embereknek, hogy újra felfedezzék Krisztust és személyes istenkapcsolatukat, akkor erőfeszítéseink hiábavalók.
Arturo Sosa generális arra figyelmeztetett: az emlékév ne Szent Ignácról, hanem Jézusról szóljon. Szerinted hogyan lehet ezt átültetni a gyakorlatba?
Jézus középpontba helyezése azt jelenti, hogy rá szegezzük a tekintetünket. Nem szabad, hogy a róla nevezett Társaságról vagy Szent Ignácról szóló mégoly nagyszerű történetek elvonják a figyelmünket arról, hogy Krisztus hol és miként volt jelen rendalapítónk életében. Hagyjuk, hogy a Jézus közelségét megélő Ignác inspiráljon minket, és tanuljunk a zarándoklatából. Tudatosítsuk, hogy a kudarc is része személyes zarándokutunknak, melyen néha szem elől tévesztjük Krisztust. Ignác megmutatja, hogy a Lélek követésével mindig visszatérhetünk hozzá. Ehhez megkülönböztetésre van szükség: az segít megtalálni, Isten hol van jelen az életünkben, s meglátni, hogy valójában ő a központ, és hogy adott esetben mit állítunk a helyére.
Az emlékév mottója: Mindent új módon látni Krisztusban, vagy a magyar változat szerint: Megtalálni Istent mindenben. Az előkészületek során mennyiben sikerült megtapasztalnod ennek az üzenetnek a lényegét? Új dolgokra rácsodálkozni nagyon könnyű. A lényeg, hogy mindezt Krisztusban tegyük, mert a dolgok ekkor fognak igazán új módon feltárulni.
Az elején némiképp tartottam tőle, hogy az emlékév a múltra fog koncentrálni, de aztán megnyugtató volt hallani generális atyát, amint Krisztus középpontba állítását szorgalmazza, és látni, hogy a rendtartományok milyen lelki élményeket kínálnak az embereknek. Az emlékévet azonban nemcsak nekik ajánljuk fel, hanem magunknak is szól. Nagyszerű lehetőség ez gyökereink, küldetésünk újrafelfedezésére, hogy valóban, ne csak a nevünkben legyünk Jézus társai. Nélküle minden tevékenységünk értelmét veszti; általa kell megújulnunk, és engednünk kell, hogy átalakítson minket. Időt kell adni magunknak, hogy számba vegyük a dolgainkat, és megvizsgáljuk, merre tartunk.
Ki tudnál emelni mindegyik földrészről egy-egy programot az emlékév során, amely közel áll a szívedhez?
Rengeteg program lesz világszerte, nehéz választani. Mégis, talán a provinciákon átívelő együttműködéseket emelném ki: nem kell mindenkinek mindent magának kitalálnia, hiszen egymástól is tanulhatunk. Öröm látni, hogy ez milyen jól működik.
2022 júliusában, a jubileumi esztendő végén mikor mondanád, hogy sikeres emlékév áll mögöttünk?
A Szent Ignác-év akkor lesz sikeres, ha lelki megújulást hoz, és Krisztus még inkább életünk középpontjába kerül. Ha sikerül kizökkennünk a mindennapok megszokásaiból, és újra rá tudunk csatlakozni a Társaság alapeszméjére. Ha ismét felfedezzük az első jezsuita atyák ihletettségét, akiket a Lélek annyira mélyen megérintett, hogy nem tudták nem odaadni az életüket ezért a küldetésért. Az esztendő akkor lesz sikeres, ha az emberek felfedezik, az ignáci lelkület miként gazdagíthatja őket; ha észreveszik Isten tevékenységét az életükben, és rá tudnak hagyatkozni a Szentlélekre. A Jézus Társaságát a lelkek megsegítésére alapították; azért, hogy támogassa az embereket közelebb kerülni Istenhez.
