A marosvásárhelyi Szent Család-plébánia alapításának 25. évfordulóját egy igazi fiatalos, közösségerősítő eseménnyel ünnepelte: június 19 és 20-án minden korosztályt megszólító család- és gyermekbarát zarándoklatot szerveztek a sóváradi Keresztelő Szent János remeteségbe.
Korosztályonként különböző módon és különböző távra lehetett vállalkozni, gyalog, kerékpárral vagy autóbusszal.
A szombat reggel útra kelt gyalogos csoport két nap alatt összesen 55 kilométert tett meg. A kerékpárosok vasárnap reggel indultak, 60 kilométeres távot tettek meg. Az autóbuszos csoport vasárnap délután indult. A három zarándokcsoport a remeteségben hálaadó szentmisén vett részt, majd közös agapéval ünnepeltek.
Az eseményt így értékeli Egyed-Zsigmond Enikő, aki férjével, Ludescher Lászlóval közösen az esemény főszervezője volt: „Amikor Szénégető István plébános először hirdette, hogy idén 25 éves a plébánia, erre a varázslatos számra összenéztünk a férjemmel: nagyjából ilyen hosszúságú napi távokból állt össze korábbi, Mária utas zarándoklatunk Csíksomlyóra, és már akkor felvillant bennünk a vágy: jó lenne ezt az élményt tágabb körben is átélni, közösségünkkel megosztani. Jóleső meglepetés volt, hogy végül azoknak a létszáma is 25-re rúgott, akik jelentkeztek a kétnapos gyalogos zarándoklatra, noha sem a táv, sem a terep nem ígérkezett könnyűnek, és az időjárás sem végig barátságosnak. Ezzel együtt nem rettent vissza a 10 gyermek és 6 felnőtt kerékpáros sem, és a sóváradi remeteségbe busszal érkezőkkel együtt így összesen közel 80 résztvevője volt a plébániai jubileumi zarándoklatnak.
Hálás vagyok azért, hogy hajnalonként, összeszedegetve lelkünk darabkáit, Jézus szavaival indultunk; a megművelt földek és a kaszálatlan rétek szépségéért; ahogy szótlanságra késztetett ennek áhítata s a feltáruló benti táj; hogy közelebb kerültünk egymáshoz korosztálytól függetlenül, hőségben és szakadó esőben, sártól csúszós oldalakon, ránk tapadó vizes ruhában, különböző ritmusban és erőfeszítéssel, mégis összehangolva. Hálás vagyok a közös örömért, amikor végül megérkeztünk a záró szentmisére és agapéra. Előre küldtük felajánlásainkat, szívünk sóhaját. Éreztük: sok mindenki imája, gondoskodása kísér hátszélként. Fölöttünk pedig mennyei Atyánk óvó szeretete… Ez a három irányból való védettség adott szárnyakat, ha mi már úgy éreztük: lépni sem tudunk. Zarándokolni csak így lehet.”
Molnár Izabella
