Az imádságról kezdett sorozatának utolsó állomásához érkezett Ferenc pápa. Utolsó katekézisében Jézus kereszten imádkozott utolsó szavait és az utolsó vacsora termében mondott főpapi imádságát elemezte: „Valóban akkor, amikor egyre sűrűbb sötétség veszi körül őt, Jézus ezzel a kicsi szóval hatol keresztül rajta: Abba, papa! Jézus imádkozik a kereszten, Isten csendjétől sötéten beburkolva. Ajkán mégis újból virágzik az »Atya« szó”.
Szemléletigazító iránytűként olvasták fel a kihallgatás kezdetén a rövid szakaszt a Márk passióból: „Odaértek a Getsemáne nevű majorba. Itt így szólt Jézus tanítványaihoz: „Üljetek itt le, amíg imádkozom.” Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Remegni kezdett és gyötrődni. Majd így szólt hozzájuk: „Halálos szomorúság fogta el lelkemet. Maradjatok itt és virrasszatok!” Valamivel odébb ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, maradjon el ez az óra. „Abba, Atyám! – fohászkodott –, te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mk 14,32−36)
„Ebben a katekézis sorozatban többször is felhívtuk a figyelmet az imádságra, mint Jézus élete egyik legjellegzetesebb vonására” – kezdte beszédét a pápa. „Küldetése során Jézus belemerült az imába, mert az Atyjával folytatott párbeszéd a legizzóbb magja létezésének. Az evangéliumok tanúsága szerint Jézus imádsága még intenzívebb és tömörebb lett szenvedése és halála óráján. Valójában életének ezek a csúcseseményei jelentik a keresztény igehirdetés központi magját, mivel Jézus jeruzsálemi utolsó órái az evangélium szíve közepe, nem csak azért, mert arányaiban a legnagyobb részt ennek adnak az evangélisták, hanem mert a szenvedés és a feltámadás eseménye – úgy, mint egy villám – fényt vetnek a Jézus esemény maradék egészére. Ő nem volt filantróp, aki magára vette az ember szenvedését és betegségeit, ő ennél sokkal több volt. Benne nemcsak jóság van, hanem valami több, üdvösség és nem is csak alkalmi üdvösség, ami egy betegségtől vagy pillanatnyi csüggedtségtől megment, hanem mindenre kiterjedő totális üdvösség, vagyis messiási üdvösség, ami reményt ad az életnek a halál felett aratott végső győzelmében.”
A Getsemáne-kert sűrű sötétjén Jézus az Abba-papa szóval hatol keresztül
„Utolsó húsvétjának napjaiban Jézus teljes mértékben belemerül az imádságba. A Getsemáne-kertben drámai módon imádkozik, ahogy hallottuk az olvasmányban, amikor halálos félelem vesz erőt rajta. És mégis, Jézus éppen ebben a pillanatban fordul az Istenhez, „Abba-papának” szólítva őt (Mk 14,36). Ez az arám szó Jézus nyelvén intimitást és bizalmat jelent. Valóban akkor, amikor egyre sűrűbb sötétség veszi körül őt, Jézus ezzel a kicsi szóval hatol keresztül rajta: Abba, papa! Jézus imádkozik a kereszten, Isten csendjétől sötéten beburkolva. Ajkán mégis újból virágzik az „Atya” szó. Ez a legmerészebb szó, mert a kereszten Jézus abszolút közbenjáró: imádkozik másokért, imádkozik mindenkiért, azokért is, akik elítélik, anélkül, hogy – az egy szegény gonosztevőt kivéve – valaki is a pártjára állna. Mindenki ellene volt, vagy közömbös iránta, csak az a gonosztevő ismeri el a hatalmát – tette hozzá szabadon a pápa. Jézus pedig így imádkozik: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek” (Lk 23,34). A dráma közepén, a lélek és a test gyötrő fájdalmában Jézus a zsoltár szavaival imádkozik, a világ szegényeivel, főként azokkal együtt, akiket elfeledtek, mondja ki a 22. zsoltár tragikus szavait: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Zsolt 22,2) Ő maga érezte az elhagyatottságot és imádkozott. A kereszten teljesül be az Atya adománya, aki szeretetet ajánl fel, vagyis megvalósul a mi üdvösségünk. És még egyszer megszólítja őt: „Atyám, a te kezedbe ajánlom, az én lelkemet”, vagyis minden, de minden imádság a keresztnek abban a három órájában. Jézus tehát imádkozik szenvedése és halála döntő óráján. A feltámadással pedig az Atya meghallgatja az imádságot. Jézus imája intenzív, Jézus imája egyetlen és modellje a mi imádságainknak is. Jézus mindnyájunkért imádkozott, értem is imádkozott, mindenkiért közülünk. Így mindenki elmondhatja: Imádkozott értem is. Imádkozott. Jézus elmondhatja mindnyájunknak: „Imádkoztam érted az utolsó vacsorán és a kereszten”. Még a legfájdalmasabb szenvedéseinkben sem vagyunk egyedül. Jézus imádsága velünk van. És igen, akik most mindezt hallgatjuk, Jézus imádkozik értünk, továbbra is imádkozik, mert az Igéje segít bennünket, hogy előre haladjunk. De imádkozik és emlékezzünk, hogy imádkozik értünk” – hangsúlyozta a pápa.
Jézus imádkozik értem: ezt mindenki a szívébe helyezheti
„Nekem úgy tűnik, hogy ez a legemlékezetesebb dolog. Ez az utolsó katekézis az imádságról szóló ciklusból. Emlékezzünk a kegyelemre, hogy mi nem egyedül imádkozunk, hanem úgymond „megimádkozottak” vagyunk, mert már bevontak minket Jézusnak az Atyjával folytatott párbeszédébe, a Szentlélek közösségébe. Jézus imádkozik értem: ezt mindenki a szívébe helyezheti és nem szabad elfelejteni. Még a legsötétebb pillanatokban is már benne vagyunk Jézusnak az Atyával a Szentlélek közösségében folytatott imádságában. Krisztus Jézusban „akartak” minket és most a szenvedés, halál és feltámadás órájában minden felajánltatott értünk. Most pedig az imádsággal nem marad más, mint bátran és reménységgel hallani Jézus erős imáját, előre haladni. Életünk legyen az Isten megdicsőítése abban a tudatban, hogy ő imádkozik értem az Atyához, Jézus imádkozik értem” – zárta Ferenc pápa az imádságról folytatott 38 részből álló sorozatának utolsó katekézisét.
Katekézis utáni köszöntések
A katekézis végén Ferenc pápa köszöntötte a nagyobb nyelvi csoportokat. A lengyelekhez szólva megdicsérte őket, hogy ilyen nagy számban érkeztek a kihallgatásra. Szent Pál szavát idézte nekik, aki az állandó imádságra buzdít. Az ima valójában életszükséglet, a lélek lélegzete. Az életben minden ennek az imának a gyümölcse. Amilyen az imádság, olyan az élet, a lélekállapotunk és a műveink. A Jézussal folytatott személyes és bensőséges beszélgetés segít minket abban, hogy mind közelebb legyünk az Istenhez és hogy választ találjunk azokra a kérdésekre és problémákra, melyekkel az élet megrohamoz minket.
Újdonságnak számított, hogy a pápa ismét konkrét csoportokat nevezett meg, akik közös zarándokút keretében érkeztek Rómába. Így személyesen üdvözölte a papsága 40 éves évfordulóját ünneplő olasz Livio Corazza püspököt, Forlí egyházmegye püspökét és vele érkezett népes zarándoksereget. Továbbá köszöntötte még az Olasz Családsegítő Társulat tagjait, valamint a Nemzeti Mentőszolgálat Társaságának képviselőit. Végül gondolatban szokás szerint az idősek, a fiatalok, a betegek és az ifjú házasok felé fordult. Remélem, mondta, hogy a nyári időszak a békés nyugalom ideje lesz, mely szép alkalmat kínál arra, hogy Istenről és a teremtés titkairól szemlélődjetek, majd apostoli áldását adta mindenkinek a kihallgatás helyszínén, az Apostoli Palota Damazusz udvarán.
Forrás: Vértesaljai László SJ, Vatican News
