Sokan vannak, akik fiatal felnőttként bánják, hogy nem sikerült több időt, energiát, figyelmet szentelni a precíz szájhigiéniára még gyermekkorban, ám ezért nem feltétlenül csak a szülő vagy csak az általános fogorvos a hibás. A probléma összetett, amihez hozzátartozik, hogy Romániában egyelőre hadilábon áll a gyermekfogászati szakképzés és a megelőző kezelések állami támogatása.
Az elmúlt időszakban megjelent szakmai írások nagyrésze gyermekfogászati témákat járt körül. Nem véletlenül esett a választás éppen erre a témakörre: a csecsemő-, gyermek- és serdülőkor egészen sajátos időszak minden személy életében. Igaz ez fogászati szempontból is, hiszen ebben az időszakban a legintenzívebb a fogak szuvasodása. Ugyanakkor a higiéniás szokások, a táplálkozással kapcsolatos magatartásmódok vagy a hatékony fogmosáshoz is szükséges összetett mozgásfolyamatok is ebben az időszakban alakulnak ki. Mindazon nevelő, megelőző és szükség esetén gyógyító tevékenységek, amelyek ebben az időszakban történnek, nyomot hagynak az egyén egész életében. De ugyanez igaz fordítva is. Mindaz, amit nem kap meg egy gyermek megfelelő módon a megfelelő időben, kihatással lesz élete hátralevő részére. Sokan bánják fiatal felnőttként vagy középkorúként, hogy nem fordítottak időben kellő időt, figyelmet az alapos szájhigiéniára, így ők most gyermekeiket más felfogás szerint nevelhetik.
A gyermekfogászat és a gyermekfogászati ellátás egészen jól körülhatárolt területe a fogorvostudománynak, egy adott ország egészségügyi ellátó rendszerének. Vannak azonban olyan sajátosságai ennek a nagy súllyal bíró területnek, amit összefüggéseiben kell látni. Romániában, más európai országokkal ellentétben, évtizedeken keresztül nem létezett hivatalos gyermekfogászati szakképzés (rezidensképzés). Néhány évvel ezelőtt ugyan elindult a gyermekfogászati szakképzés, de ennek a társadalomban is érezhető hozadéka még sokáig várat magára. Ugyanakkor Magyarországon is hiányszakmának számít a gyermekfogászat. A fentiek tükrében teljesen egyértelmű, hogy még hosszú éveken keresztül az általános fogorvosokra, illetve más szakorvosokra hárul a gyermekek fogászati ellátása a szülők felelőssége mellett. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy a hazai ellátórendszer is hiányos. Amíg a legtöbb európai és észak-amerikai országban létezik a hazai családorvosi hálózathoz hasonló, úgynevezett körzeti fogorvosi rendelőrendszer – amit a társadalombiztosítás részben vagy egészben finanszíroz –, nálunk szinte teljesen felszámolták ilyen téren az állami ellátórendszert.
Az Országos Egészségbiztosító Pénztár ugyan köt szerződéseket fogorvosi magánrendelőkkel és finanszíroz bizonyos gyerek-, illetve megelőző fogászati beavatkozásokat, viszont a rendszer annyira bürokratikus és alulfinanszírozott, hogy sok fogorvos és szülő lemond erről a lehetőségről, mert támogatás híján túl sokba kerülne.
A gyermekfogászatot többek között az különbözteti meg az általános, azaz felnőttfogászattól, hogy más korosztállyal és részben más betegségekkel foglalkozik. Amíg egy felnőtt tudatosan dönthet, hogy kit választ fogorvosának, a gyermek nem. Egy kellemetlen gyermekkori tapasztalat vagy trauma pedig egy életre meghatározhatja viszonyulásunkat a fogászathoz. A gyermekek fogászati ellátása teljesen más megközelítést igényel, mint az általános fogorvoslás.
Nem az tesz gyermekbarát rendelővé egy fogászatot, ha ismert mesehősök virítanak a falon vagy ha kezelés közben is lehet nézni a rajzfilmet. A legfontosabb, hogy sok türelemmel közelítsünk a gyermekhez, barátságosan, hogy elnyerjük bizalmát. A gyermeknek azt is meg kell értenie, hogy a rendszeres fogorvosi ellenőrzések és beavatkozások az élet szerves részei. Kevés kivételtől eltekintve, az orvostudomány szinte összes területén, átlagosan tizenöt percet szánnak egy-egy konzultációra. A gyermekfogászati vizsgálat ennél sokkal több időt vesz igénybe. Nem könnyű feladat egy gyermek bizalmát és együttműködését elnyerni, még akkor sem, ha kétszer annyi idő áll rendelkezésre egy gyermek fogazati státusának felmérésére és a kezelési terv felállítására. A gyermekfogászati ellátás részben más berendezést is igényel. A fogorvosi szék fejtámlája állítható kell legyen a legkisebbek számára is. Kötelező módon asszisztenciát feltételez és egy sor speciális fogászati anyagot, illetve eszközt is be kell szereznie a rendelőnek. Emellett gyermekekkel foglalkozni pszichés szempontból nagyon kimerítő. Jól szervezett és jó lefedettséggel bíró ellátórendszer hiányában még hosszú ideig a családokra és néhány gyermekekkel tudatosan foglalkozó magánrendelőre hárul teljes egészében a felnövekvő generációk fogazati egészségének a megőrzése és az esetleges problémák szakszerű, még idejében történő ellátása.
Dr. Hajdú László Imre