Közösségünkben a tudomány lelkéért ekképpen imádkozunk naponta: „Tudomány Lelke, mélyítsd el bennünk a megismerést, hogy tudjuk, mit miért kell hinnünk, képesíts az Úr igazságainak hirdetésére és megvédelmezésére.”
A latin megnevezés: scientia, a scire ’ismer’ ige származéka, ami több, mint puszta lexikális tudás. Jelentéskörében benne van az ismeret, a jártasság, a dolgok mibenlétének, jellegzetességeinek átlátása, a megértés – ezeket persze a lehetséges információ birtoklása alapozza meg. Az iménti rövid fohász tehát a hitünkben való jártasság megszerzéséhez kér hosszú távra készséget és erőt: a hitismeret pedig folyamatos tanulást, lényegében a tanulékonyság habitusának kialakulását, kialakítását igényli tőlünk. Még ifjúkoromban figyelmeztetett az akkori plébánosom: „figyelj arra, hogy hitbeli tudásod együtt gyarapodjon a szakmai ismereteiddel, képzettségeddel”. Kérdés, vajon tudatában volt-e annak, hogy éppen a tudomány lelkét ajánlja… Azóta is folyton tapasztalom: ez az útja annak, hogy a hit ne rekedjen meg valami gyermekded szinten – mert az infantilis hit és az egyéb területeken elsajátított felnőtt ismeret egyetlen személy fejében: a legbiztosabb út a hitvesztés felé.
Az egyre inkább elmélyülő megismerés tehát az értelemmel felfogott, esetenként kemény munkával megszerzett tárgyi tudás megértése. Tudom, mit miért kell hinnem, vagyis értem hitem tételei között az összefüggéseket, látom a kapcsolatot dogmák és erkölcsi parancsok, hittartalmak és liturgikus, lelkiségi gyakorlatok között. Felmerülő kérdéseimre pedig éppen ennek a mind alaposabb megértésnek az igényével keresem a választ.
Ugyanakkor azt is tudom, racionalitásom nem fog mindent át- és belátni; van egy pont, amikor a tudásnak, az értelmi megfontolásnak kapitulálnia kell: innen már „csak a puszta hit segél”, hogy Aquinói Szent Tamás himnuszát idézzük – de hát ilyen a szakralitás és a misztérium természete… Egyszerre tárul fel és rejtőzik el…
Másfelől a „tudom, mit miért kell hinnem” bizonyossága a profánnak, civilnek nevezett életszférát is átjárja, megtermékenyíti, megtölti valami sajátos „illattal”. Jó úton járok, ha akkor is a nagybetűs Lélekből táplálkozom, amikor téma szerint nem beszélek róla; ha ő ott van gondolataim, érveim premisszái között, ha sikerül „meglesnem” és kimondatlanul is megjelenítenem Isten nézőpontját.
Aquinói Szent Tamás fontos tanítása: a tudomány lelke képessé tesz, hogy az igazat megkülönböztessük a hamis tanítástól. Ez a finom benső érzék, iránytű ad bátorságot az Úr igazságainak hirdetésére, szükség esetén erőt azok megvédelmezésére. És persze érzéket: mikor elegendő hirdetni, mikor kell határozottan védeni. Határhelyzetekben a rosszul értelmezett tolerancia, ennek következtében a hallgatás éppolyan veszélyes lehet, mint az igazság harsány, erőszakos beleordítása a világba. A bűnös hallgatás azt az illúziót ébreszti, hogy minden rendben van, a meggondolatlan, hangos „kiállás” viszont bunkósbotként használja a megvédendő igazságot. A Lélektől pedig mindkét magatartás eltávolít.
Gábor Csilla SSS
