Szerda reggel volt. Több mint egy éve nem tudott már felkelni az ágyból. Gondolataiban és vágyaiban azonban sok helyet bejárt, mindig menni és tenni akart – ahogyan életében is annyit utazott és intézkedett.
2016. május 25-e. Szerda. Hangsúlyozom újra, mert aki mellette volt aznap reggel, gondviselésnek tartja, hogy éppen ezen a hétköznapon, Szent József emlékezetének napján hívta magához a Teremtő Tempfli József püspök urat.
Gondolataim azon a délelőttön a Kanonok-soron jártak, ő volt az eszemben: a püspök, akihez gyermekkori személyes élményeim kötődnek, aki később a keresztény nagykorúság szentségében részesített, akinek a jó harcot bizony sokszor meg kellett harcolnia, aki a pályát végigfutotta.
Távozása valóságos átmenetként történt, egyik létformából a másik létformába… Földi életének utolsó két hetében nem tudott már enni sem – mesélik. „Aznap reggel a 7 órai szentmiséről kijövet eszembe jutott, hogy egy könnyű ivójoghurtot hátha meg tudna inni szívószállal a püspök úr. El is mentem érte. A reggeli szükséges tisztálkodás után szinte az egészet megitta, azt mondta, nagyon ízlett neki. Bekapcsoltuk a Mária Rádiót, épp a rózsafüzért imádkozták. A püspök úr békésen elpihent. A szobában végeztem a teendőimet, egyszer csak ahogy rápillantottam, azt vettem észre, hogy olyan másképpen alszik. Odamentem mellé, és láttam, hogy utolsó perceihez érkezett. Azonnal telefonáltam Böcskei püspök úrnak – aki kérte, hogy bármikor bármi történik, szóljunk neki –, pár perc múlva meg is érkezett. Kegyelmi légkör volt. Hiszem, hogy Szent József, a haldoklók pártfogója állt mellette, és szeretett egyházmegyéjének főpásztora kísérte imáival a hazatérését.”
Úgy érintett a halálhíre, mintha a nagytatámat veszítettem volna el. Sokan segítették és kísérték őt – akár gondolataikban, imáikban, látogatásaikban – elgyengülésének idején, a legtöbb időt talán mégis az a személy töltötte vele az utolsó három évben (aki aznap és most öt év után újra elmesélte nekem ezt a „szép halált”), akinek a karjai tartották a Püspök urat, amikor visszaadta lelkét Teremtőjének. Az édesanyám.
Ha erről most hangosan kellene beszélni, talán – akarva-akaratlanul – éppen úgy csuklana el a hangom, ahogyan az a Püspök úrral annyiszor megtörtént… Maradjon most egy csendes perc a tiszteletére, és egy rövid fohász örökké tartó boldogságáért…
Én pedig nem tudom nem kérni: legyen nekünk, egyházmegyéje híveinek és minden tisztelőjének közbenjárója odafent, Püspök úr!
