Május 13-16. között Frankfurt am Mainban rendezték meg a harmadik Ökumenikus Egyházi Napokat. A televízió által közvetített nyitó istentiszteleten Alois testvér, a Taizéi Közösség elöljárója mondott szentbeszédet, amelyből részleteket olvashatnak.
Megszoktuk, hogy erre az ünnepre mintegy kétezer fiatal érkezik hozzánk, a burgundiai Taizébe. Templomunkban, a Kiengesztelődés templomában énekelünk, és kis gyertyákkal adjuk tovább egymásnak a feltámadás fényét.
Kedves Testvérek! Még ha egyedül ülnek is odahaza a képernyők előtt, Jézus feltámadásának hite összekapcsol minket. Mégis talán hozzám hasonlóan ebben a percben Önök is gondolnak azokra, akiknek nem könnyű ebben hinniük. Taizében a fiatalok gyakran tesznek föl nekem ilyen kérdéseket: „Mit jelent számomra, hogy Jézus föltámadt a halálból? Miért nem avatkozik közbe Isten, amikor emberek szenvednek, s amikor minden összeomlik, ami biztonságot jelentett számomra?” Az ilyen kérdések a világjárvány idején még erőteljesebbek. Hitünk nem nyújt egyszerű válaszokat. Meghív azonban arra a bizalomra, hogy Krisztus a nehéz időszakokban is velünk van.
Ez nyújt számomra reményt, hogy a pandémia tapasztalatából tanulhatunk. Testvéri módon akarunk együtt élni, új módon osztozni egymással és még felelősségteljesebben viselni gondot Földünkre. Itt az ideje, hogy magunkhoz térjünk és elinduljunk!
Az egyházak is ehhez akarnak hozzájárulni. Ám sokak részéről jogosan hangzik el: a szeretetről szóló üzenetetek hiteltelenné vált! A visszaélések szétrombolták a bizalmat. Bátorságra van szükség, hogy ebbe a sötétségbe fényt vigyünk.
Mi, taizéi testvérek is e kihívás előtt állunk. A visszaélések áldozataival való beszélgetések során világossá vált számunkra, hogy a gyógyulás csak úgy lehetséges, ha elismerjük mindazt, ami történt, ha felelősséget vállalunk, és mindent megteszünk azért, hogy az áldozatok meghallgatásra találjanak, hogy ügyük jogilag is rendeződjön, és a jövőben többé senki ne tapasztaljon meg ilyen szenvedést. Egyházainkban ehhez mélyreható megújulásra van szükség! A strukturális változások elkerülhetetlenné váltak. Társadalmaink és egyházaink újjáéledéséhez elengedhetetlen a mély lelki megújulás.
Sok fiatal keres olyan lelkiséget, ami megtartja őket. Taizében megélik, milyen fontos újra és újra megállni. S ez így is van: ahol éppen vagyok, minden pillanatban Krisztus felé fordulhatok. A Föltámadott szüntelenül jelen van. A kétségek megmaradhatnak. A hit nem annyira a bizonyosság birtoklását jelenti, hanem mindenekelőtt azt, hogy úton vagyunk a reményben. Nyitottá tesz mások felé, érzékenyebbé az emberek és az események iránt környezetünkben és a világban.
A világjárvány fájdalmas határokat húzott közénk, de már most előkészülhetünk arra, hogy a jövőben nyitottabbak legyünk mások felé. Olyan emberek felé is, akiket spontán módon nem szólítanánk meg: ilyenek például a migránsok, akik talán épp a közelünkben laknak.
Egyházaink lelki megújulása csak közös erővel valósulhat meg. A közöttünk, keresztények között meglévő sokféleséget csakis ajándékként fogadhatjuk, ami persze nem zárja ki, hogy néha egyszerűen türelmesen kell hordoznunk egymást. Semmi esetre sem szabad megosztottságaink botrányával kiegyeznünk! Egyházaink még nem tudnak osztozni egymással hitük minden kincsében. Ám Krisztus nem szakítható részekre!
Szívesen énekeljük az ősi szavakat: „Ubi caritas et amor, Deus ibi est” – „Ahol szeretet és jóság, ott az Isten.” Az a sok minden, amit az emberek másokért tesznek, Isten szeretetének eleven ismertetőjele. Csak vegyük észre! Bár mindennapjaink olykor nehezek − Isten országa már közöttünk van!
Forrás: Magyar Kurír
