A Jó Pásztor vasárnapja alkalmából az idén aranymiséjét ünneplő Roos Márton ny. temesvári püspököt arról kérdezte a Temesvári Római Katolikus Püspökség sajtóirodája, hogy mivel buzdítaná azokat, akik azon gondolkoznak, hogy a papi hivatást válasszák.
A papi hivatás józan gondolkodást, tárgyilagosságot igényel. Aki „mennyei szózatra” vár, például olyan égő csipkebokorra, mint amilyen Mózes figyelmét magára vonta, vagy olyan jelenésre, mint amiről egyik vagy másik prófétánál olvashatunk, lemarad. Ezért iránymutatásul a katolikus egyház három feltételt szabott mindenki számára: a hajlandóságot, az alkalmasságot és az illetékes püspök általi jóváhagyást.
Aki fogékony minden spirituális iránt, hol erősebben, hol gyengébben, de folyamatosan örömét leli mindabban, ami a hittel, az egyházzal, a szentmisével vagy az imával kapcsolatos. Aki vonzódik az oltárhoz és mindenhez, ami ezzel kapcsolatos, annak behatóbban kell foglalkoznia a gondolattal, és gondoskodnia arról, hogy ez a hajlandóság ne csökkenjen, hanem információk, reflektálás, kitartás és imádság révén új táplálékhoz jusson, elmélyüljön, fokozódjon és növekedjen. A higgadtan és alapos megfontolás után meghozott döntést nem szabad állandóan megkérdőjelezni, mint ahogy a kert növényeit sem kell állandóan rángatni, hogy gyorsabban növekedjenek. Mindkettőnek csendben kell kibontakoznia és fejlődnie: a hivatásnak is és a növényeknek is!
Az azonban, hogy valaki alkalmas-e a papságra, ezt megállapítani már nem az ő dolga. Ezért a szeminárium elöljárói és a teológia professzorai a felelősek. Ehhez a szükséges intellektuális tanulási képesség mellett – a tanulmányok idején a vizsgákat tisztességesen le kell tenni – az emberi-erkölcsi érettség fejlesztése, valamint egy szilárd, jól bevált lelki életprogram szükséges. Mint már utaltam rá, ezt megállapítani a szeminárium elöljáróinak és professzorainak a dolga, ahol a jelölt hat évet tölt és igazolnia kell tényleges alkalmasságát. Ez elengedhetetlen követelmény, amely alól senki sem mentesülhet és nem is szabadulhat. Senki sem szentelhető fel, akit előzetesen nem vizsgáltak meg alaposan. Az elöljárók és a professzorok továbbítják véleményüket az illetékes püspöknek, akinek ezután egyedül kell meghoznia a végső döntést.
Végül következik az egyház, illetve az egyházmegye részéről való elfogadás, ahol a fiatal jelölt megkezdi papi szolgálatát, és amelybe a püspök felveszi és megszenteli. Ezért nincs előjog a papságra, ahogyan erre senkit sem lehet vagy kell kényszeríteni. A papság végső soron egyszerre merészség, kockázat és kegyelem. Kockázat a jelölt és a püspök részéről, kegyelem Isten részéről.
Ha ez a három előfeltétel – a hajlandóság, az alkalmasság és az illetékes püspök általi jóváhagyás – adott, akkor a fiatalember nyugodtan, magabiztosan és bátran indulhat el a papság útján, a felszentelés felé. Emberi megítélés szerint Isten erre hívta meg őt. A cél eléréséhez azonban – mint mondtam – kitartás és elkötelezettség, komolyság és kemény munka szükséges a tanulmányokban csakúgy, mint a lelki életben. Azok, akik nem tudják, mit akarnak, hat éven keresztül nehezen tudnak kitartani. A pap próbatétele azonban a szentelését követően a gyakorlatban, a szolgálatban is folytatódik, ahol válságokra és nehézségekre lehet számítani, de „az Úrban való öröm az erősségünk”, mint azt Nehémiás prófétánál találjuk (vö. Neh 8,10). Ez még inkább igaz minden papi létre, minden lelkiismeretesen elvégzett papi szolgálatra.
Aki ezt ugyanígy látja és komolyan akar küzdeni, új bátorítást és buzdítást talál a 16. zsoltár verseiben: „Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat. Mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben” (Zsolt 16, 5–6).
Forrás: Temesvári Egyházmegye
[…] és fotó: Romkat.ro/Temesvári Római Katolikus […]