Április van, s talán tavasz is. Na, nem akarok elégedetlennek tűnni, hiszen pár havazós nap után, között gyönyörű tavaszi időnk kerekedik. Meg aztán úgyis ritkán készít húsvét után hóembert az ember lánya… A telefonom épp ma reggel emlékeztetett a tavalyi húsvéti képeinkre: túl voltunk a márciusi karanténon, s a karanténos húsvétot ízlelgettük épp. Azóta talán már egészen belejöttünk a korlátozásokba, megtanultunk maszkot viselni, kezet mosni, s még a fertőtlenítőt is fertőtleníteni… Azóta, ha tüdőgyulladásunk van, csak megkönnyebbülünk, hogy ó, csak egyszerű tüdőgyulladás, semmi komoly… Tavaly, a tavaszi karantén alatt sok időt töltöttünk – kert híján – a teraszon, s mivel alig jártak autók, húsvétkor már érezni lehetett a tavasz illatát. Lassan öt éve élek Szászfenesen, de tavalyig nem éreztem a virágzó fák illatát a házunk előtt, pedig nagyon közel vannak…
Minden évben áprilisban tartjuk a Föld napját. Ez még líceumból maradt meg, ahol évente környezetvédelmi témájú dolgozattal készültünk a barátnőmmel a Föld-napi versenyre. Akkor egy biológia tízesért cserébe feltérképeztük a falu(nk) szennyezettségi fokát, fényképekkel is dokumentáltuk, s a por szintjét is mértük a falu központjában. Munkánk következtében figyeltek fel a szakemberek a helyi szeméttelepre, gyakran ellenőrizték is a verseny után az állapotát (barátnőmmel kerültük is nagy ívben az akkori polgármestert egy darabig, akihez hetente jöttek a szakemberek). Akkori dolgozatunk segített figyelni arra, mit hová dobunk, ha dobunk egyáltalán, nagyobb körben pedig a hulladékgazdálkodás, az elhullt állatok és sok minden más ügyére is felhívta a figyelmet.
Nehezen szokunk bele abba, hogy a Földre vigyázni a mi felelősségünk. Úgy érezzük, kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy bármit is megváltoztassunk. A koronavírus és a tavaly tavaszi karantén talán sokunkat rádöbbentett: mennyivel tisztább „tüdővel” ünnepelhette bolygónk azt a bizonyos áprilisi Föld-napot. Talán régóta most volt igazi ünnepe. Cserébe évek óta először lehetett érezni a tavasz illatát az ajtónk előtt, s még a madárcsicsergés is behallatszott. A tavalyi madárdalos, virágzó lombkoronákkal beköszöntő ünnepből ugyan sok minden(ki) hiányzott, de néhány dolgot szívesen megőriznék: a nyugalmat, a lelassult időt, ahol nem kell rohanni, ahol nem csak a lakás nagytakarításával készülünk az ünnepre, mert a lelkiekre már nincs idő. Azóta már idén is megünnepeltük húsvétot. Az idei tavasz illataira várakozom, s átélem, hogy boldogan vagyok része a teremtésnek: a feltámadás és a Föld-nap ünneplése is ezt az érzést erősíti bennem.
