Virágvasárnap egyben az ifjúság vasárnapja is. Ebből az alkalomból fiatalokat kérdeztünk az ifjúságpasztorációról. Tóth József Alpár gondolatébresztő soraiban arra világít rá, mi szükséges az ifjúságpasztorációhoz, s milyen áthidalható problémákra érdemes figyelni.
Talán az első, ami eszünkbe juthat a pasztoráció szó hallatán, az vagy a pap, vagy a plébánia. Ez mondjuk nem gond, hiszen nem tévedünk. Akkor tévedünk, ha itt megállunk, és nem gondoljuk tovább, nem jutunk el addig a felismerésig, hogy – bár egy egyházközség szíve a jézusi tanításból és szeretetből töltekező plébános és plébániája – egyedül nem csak az ő feladata az egyházközség pasztorációja (ahogyan a test számára is fontos a szív, nem ő lát el minden feladatot, és természetesen nélkülözhetetlen is a test élhetőségéhez).
A másik nagy titka a pasztorációnak a pap mellett (most meg lehet kapaszkodni!) mi vagyunk! Ez a helyzet az ifjúságpasztorációval is: kell hozzá a pap, és kellünk hozzá mi, fiatalok is! Pontosan, mi mindannyian! Itt említhetek olyan elcsépelt kifejezéseket, mint példamutatás, hitelesség, őszinteség, támogatás stb. Nyilván ezekre mind szükség is van, főleg az alaphoz. És mit építünk erre az alapra? Az tőlünk függ. De adódik a kérdés: az, ami nekünk jó, vajon ugyanolyan jó az Istent kereső (vagy éppen nem kereső!) „célpont”-ifjúságnak is? Van erre jó és rossz példa egyaránt; az ember észre is veheti ezeket (ha egyáltalán észre akarja venni), ezért nem részletezem túlságosan. Az ilyen építkezések egyik – általam is tapasztalt –, általában nem akart, de sok esetben kialakult problémája lehet a „belső mag”. Mi is beleestünk ebbe az ifi közösségünkkel, lelkészségen is tapasztaltam ilyent. De nagy örömet jelent, hogy adódott lehetőségem megtapasztalni egy másik ifi közösségben, hogyan is lehet áthidalni ezt, és hogy milyen finoman, észrevétlenül lehet megoldani, elkerülni.
Természetesen erre a „belső magra” szükség van és hasznos is – csupán azt akarom mondani ezzel, hogy probléma forrása is lehet – és itt engedem szabadon továbbgondolni a kérdést, hogy vajon mitől is lehet gond egy kemény „belső mag”?
Kiknek is van szüksége pasztorációra, a mi pasztorációnkra? Azoknak, akiket már „megfogtunk”, ismerik az isteni szeretet másokban is, önmagukban is; vagy azoknak, akik a körön kívül vannak és talán valamikor fél szemmel rá is pillantottak a körre, de nem érezték úgy, hogy be tudnának vagy akarnának lépni, hiszen nem volt ki megfogja a kezüket?!
