A nyíregyházi Szent Imre-plébánia közössége kézzelfogható módon is bekapcsolódik a Ferenc pápa által március 19-től, Szent József liturgikus ünnepnapjától meghirdetett Amoris Laetitia család szentévébe, hogy bátorítást, vigaszt kapjanak családjaik, rajtuk keresztül egyházközségük és rokonaik, ismerőseik.
Melyik család lehetne jobb példakép számunkra, mint a Szent Család? Instant világunkban a nagyon hosszúnak tűnő egy év után bizonytalanságot, félelmet, egyfajta kilátástalanságot élnek meg a gyerekek és a szülők is a járványhelyzet miatt, sok család súlyos, fájdalmas veszteségekkel küzd. A Szent Család történetén elmélkedve, az ő jelenlétükben imádkozva erőt meríthetünk. Ők is végigélték a bizonytalanságot, a megvetettséget. Menekülniük kellett, nehézségeket végigélniük. Aztán minden bizonnyal ott voltak a békés, „szürke” hétköznapok, melyek végén mégis mindig olyan jó otthon lenni, beszélgetni, együtt vacsorázni, imádkozni, megölelni egymást és elaludni.
A Szent Család Imaláncba bekapcsolódó hívek egy hónapra fogadnak otthonukba egy Szent Család-szobrot, és imádkoznak, elmélkednek, beszélgetnek, egyszerűen élik a mindennapjaikat a szobor jelenlétében. Nagy Csaba plébániai kormányzó tizenöt szobrot áldott meg és adott át az első tizenöt „szállásadó” családnak március 14-én, Laetare vasárnapján, akik Irgalmasság vasárnapján viszik majd vissza a szobrokat és adják tovább a következő tizenöt jelentkezőnek.
Néhány élmény az első napokról:
„A Szent Család-szobor számomra most különösen nagy jelentőséggel bír, hiszen egyik rendkívül közelálló családtagunkat gyászoljuk. Most még buzgóbban imádkozom családunkért, lélekben egymás kezét szorítva, egymást erősítve. A szobor segít fohászkodni Istenhez nem csupán az én családomért, gyermekeimért, hanem egyházközségünk, egyházmegyénk családjaiért, fiataljaiért, hogy Isten kegyelméből szép családot alapíthassanak. (Cs. E.)
„Számunkra nagy megtiszteltetés, hogy befogadhattuk a Szent Család-szobrot. Lassan 3 éve, hogy újra egy család lettünk, pontosabban hogy végre család lehetünk. […] Mikor az én gyerekeim és férjem magukra maradtak, mert a legnagyobb jóindulattal sem mondhatom, hogy jó anya és feleség voltam, Isten óvta őket, vigyázott rájuk. A legelkeseredettebb időben rám talált, a mélypontomon felemelt, megszólított. A jóságos Isten kegyelméből egy család lehetünk, boldog gyerekekkel. A közös imádság összeköt minket, igyekszünk és törekszünk arra, hogy a gyerekek hitben és szeretetben nőjenek fel. (Dné I.)
„Gyerekszáj a Szent Családról: – Na, fiúk, kik a Szent Család tagjai? – Hát ez könnyű: Szent József, Szűz Mária és Isten… Hálás vagyok, amiért feleségemmel és a gyerekekkel együtt olyan családot alkotunk, amire gyermekkorom óta vágytam.” (K. I.)
„Mi nemrég lettünk csonka család. Nehéz még, de igyekszünk. A Szent Család valahogy reményt ad arra, hogy a mi körülményünkben is lehet békében, szeretetben, egyfajta nyugodt boldogságban élni. Kétségek vannak, ha ki kell mennünk az otthonunkból, de a Szent Család jelenléte erősít abban, hogy a Jóisten vigyáz ránk.” (Cz. A.)
„Nagyon köszönjük, hogy megkaphattuk a Szent Család-szobrot, esténként előtte imádkozunk. A gyerekek szinte versengenek, ki olvasson fel imát a szobor előtt, jó látni, hogy ők is ilyen lelkesek. Az imáinkban családunkon kívül valamennyi családért imádkozunk, hogy ebben a nehéz helyzetben legyen hitük, erejük Istenhez fordulni. Mi is ezt tesszük minden nap, bár be kell vallani, hogy nem volt ez mindig így, hiszen hiába voltunk templomba járók, mégse voltunk még talán sohasem ilyen közel Istenhez, mint most. Hisszük és reméljük, hogy gyermekeink ebben a közegben felnőve, ezt a példát látva, pár évtized múlva ugyanolyan szeretettel fognak a Szent Család előtt imádkozni az ő gyermekeikkel, mint ahogy mi tesszük ezt most velük.” (Kné D.)
„Örülök neki, hogy csatlakoztunk az imalánchoz. Azt vettem észre, hogy a férjem és a gyerekek is szívből jönnek a közös imára. Külön öröm számunkra, hogy a lányunk szerette volna mindkét nap felolvasni az imát, ami nagyon szép és tartalmas. Mi még imánkba foglaltuk a határon túl élő családokat és családtagjainkat is, akik nagyon hiányoznak.” (F. E.)
„Már egy jó ideje nézegetem ezt a gyönyörű kis szobrot, és azon tűnődöm, hogy mennyi érzést és gondolatot váltott ki belőlünk! […] Két napja »lakik« nálunk a Szent Család, és bennem most tudatosult, hogy egész életemben – még akkor is, amikor dacoltam ellene –, mindig az ő példáját igyekeztem követni gyerekként, majd feleségként és családanyaként is, több-kevesebb sikerrel… Tegnap még egyedül imádkoztam, ma már hárman voltunk, és hol van még a hónap vége! Mire nem képes ez a kis szobor!” (Tné Zs.)
Forrás: Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
