EVANGÉLIUM
Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,12-15)
John Locke az Értekezés az emberi értelemről című műve végén arról elmélkedik, hogy tényleg szabad-e az ember. A probléma kiindulópontja nála nem abban keresendő, hogy vajon egy saját szabályrendszer szerint működő természetben van-e még helye az ember szabad cselekedeteinek (hogy az ok-okozat szerint működő világban az ember képes-e befolyásolni ezt a sort), hanem hogy mennyire hiteles az a kép, miszerint mi abban a helyzetben lennénk, hogy jó és rossz között választhatunk. Az ember, szerinte, ritkán kerül abba a helyzetbe, hogy fölényesen, minden más befolyástól szabadon választhat a jó és a rossz között. Sokkal inkább azt mondhatjuk, hogy állandóan abban a helyzetben van, amit Szent Pál apostol is leír: bár tudom, mi a jó, mégis a rosszat teszem. A jó és a rossz közti választásban mindig külön erőfeszítést kell tennünk, hogy ne a rosszat (a könnyebbet, a kényelmesebbet), hanem a jót (a nehezebbet) válasszuk. Ezt a kérdést a középkori szerzetes, Buridanus a szamárral szemléltette, amely előtt két azonos méretű szénacsomó található, így az állat képtelen (szerinte) dönteni, és éhen hal, mert mindkét irányba ugyanakkora vonzás ereje kecsegteti. A szabad döntésünkkel nem tudnánk megmagyarázni, hogy két egyformán jó között mi alapján hoz az ember szabad döntést. A reggeli alvás vagy a munkahelyen való pontos megjelenés között majdnem naponta vergődünk, de az esetek többségében mégis igyekszünk eleget tenni kötelességünknek.
Márk evangéliuma Jézust a pusztában mutatja be. A pár sorban nagyon tömören megfogalmazott jelenet igen szép képet tár elénk: a pusztában, a minden oltalomtól megfosztott helyen ott az Úr, megkísérti a sátán, vadállatok között lakik és angyalok szolgálnak neki. Jézus helyzete megegyezik az ősszülők helyzetével: ők is a kísértésektől mentes helyen voltak, őket is kísértette a sátán, ők is vadállatok közt éltek, és Isten angyalai útján gondoskodott róluk. Jézus is, ősszüleink is a jó és rossz egyelőre semleges terében élték életüket, de más és más volt a sorsuk kimenetele. Ősszüleink a sok jó közti döntésükben egy olyan határt léptek át, amely nem adatott meg az embernek. Jézus abban győzedelmeskedik, abban javítja ki az első kísértés tévedését, hogy Istenként is ember módjára viselkedik: bár hatalmában lenne mindent megtenni, amire esetleg a Sátán kéri, mindent visszautasít. Sokkal fontosabb számára a teremtett világ ősi rendje, mint az önmagában jónak tűnő kísértő javaslatok teljesítése.
A mi szabadságunk nem abban romlott, hogy nem tudunk dönteni, hanem hogy nem emberi, nem megvalósítható tervekben látjuk saját boldogságunk megvalósulását. Az evangélium jóhíre nem érdekel bennünket, az isteni teremtett világ helyett inkább a mi világunkat szeretnénk építeni. Elvégre nem lett volna egyszerű, ha Jézus is egyetlen varázslattal létrehozza a sivatag első fast food-ját, ha isteni erejét teljesen beveti az evangélium terjesztésére, ha minden alkalommal csodát művelt volna, amikor kérték?! Ő nem így tett. Ezzel szemben mi úgy véljük, mindent meg kell tennünk, amire képesek vagyunk. Rendszereinkkel akarjuk az éhínséget megszüntetni, békét erőszakolnánk a világra, saját igazságosságunk szerint osztanánk föl a földet. Nem ez volt a szocializmus nagy próféciája is: megszűnik az emberek közti egyenlőtlenség, nem lesz többé lelkiismereti konfliktus, és minden ember testvére lesz a másiknak? Nem ugyanazt az álmot hajhásszák a világ kormányai, amely a nemzeti szocializmus célja volt: a szuperpiacok által kibékített emberek közti egyenlőség? Vajon Jézus szelídsége, a jó és a rossz közti kiegyensúlyozott viselkedése nem hatalmas felkiáltójel valamennyiünk szeme előtt?
László István székelyszenttamási plébános
Megjelent a Vasárnap 2021/8. számában.
