Elsősorban úgy böjtölök, hogy azt, amit az egyház tőlem kér ezen a téren, komolyan veszem, megtartom. Az alternatív és kampányszerű böjtölés ma már annyira elterjedt, hogy csak éppen arról feledkezünk meg sokszor, ami a mienk. Ami egyszerűen római katolikus. Kommentárok (kevesellések és sokallások, hasonlítgatások és túlzások) nélkül.
Természetesen ez nem zárja ki azt, hogy nagyböjtben – vagy akár máskor is – legyenek személyes vállalásaim, de ezekről nagyon ritkán beszélek még a szűk környezetemben is, pedig sosem extrémek. Nem tartom jónak a végleteket semmilyen téren, így a böjt esetében sem. A böjt nem fogyókúra, nem sport, nem tavaszi tisztítókúra, nem az akaraterő mutogatása, de még csak nem is Isten kényszerítése valami kérésem teljesítésére, hanem egyszerűen önmagam visszafogása annak érdekében, hogy Isten előtérbe kerülhessen. Ennyi. Persze ennek sok formája van. Nyilván mindenkinek ott kell visszafognia magát, ahol a saját „kitüremkedései” vannak.
Azonban emellett fontosnak tartom azt is, hogy ez a visszafogás ne legyen túlságosan ellégiesítve: a böjt eredeti jelentése és formája igenis az étkezésre vonatkozik, és szerintem ennek akkor is meg kell valamilyen szinten maradnia, ha beszélünk ma már a szavak, a tekintet, a fülek böjtjéről is, a kevesebb kütyühasználatról stb. – ami egyébként jogos és nagyon jó. De szükséges fizikai értelemben is megtapasztalni a hiányt, az éhséget, a diszkomfortot – vagy éppen azt, hogy amiről lemondtam, az felszabadította a főzésre vagy étkezésre szánt időmet másra (imára, jó cselekedetre például, vagy netán pont sétára, pihenésre). Arra az étkezésre szánt összeget esetleg oda tudtam ajándékozni egy rászorulónak vagy valamilyen jó célra. De szívesen gyakorlom azt is, hogy nem azt eszem, amit szeretnék, hanem azt, ami éppen van, ami a közelebbi boltban megkapható, és nem vizsgálgatom a kémiai összetételét.
Nem feltétlenül az éhezésen van a lényeg, lehet kevesebbet és egyszerűbb ételeket enni, lehet későbben enni. Lehet kevésbé aggályosan enni. A böjt, vagyis önmagam visszafogása valamilyen téren akkor válik örömtelivé, amikor menet közben észreveszem azt, hogy igen, több tere lett bennem általa a Szentléleknek, és ez átalakít arra, hogy már ne is kelljen azon a téren visszafognom magam, mert 40 nap alatt bármit jól be lehet gyakorolni, és kiegyensúlyozódik az, ami akadály volt bennem Isten felé – márpedig a nagyböjtnek valahogy ez volna a lényege…
Farmati Anna SSS
Az írás megjelent a Vasárnap 2021. február 14-ei számának Közelebb kerülni Istenhez és önmagunkhoz. Hogyan böjtölünk mi? című összeállításában.
