Nagymamám kívánsága volt, hogy az elsőszülött leány unoka neve Dorottya-Mária legyen. Igazából én a második unoka lettem… Az ő halála után született az első leány unoka, és mivel nagybátyám nagyon ragaszkodott az édesanyjához (nagymamámhoz), így az ő nevét adta lányának, vagyis a Juliannát. Majd miután megszülettem, nagymamám kívánságát teljesítve, édesanyámtól a Dorottya-Mária nevet kaptam.
A Dorottya név az ógörög Dorothea magyar változata, jelentése „Isten ajándéka”. Születésem és gyerekkorom idején, nagyon ritka név volt. Ha valaki megszólított, akár olyan helyen is, ahol nagy volt tömeg, biztosan tudtam, hogy engem hívnak, viszont mostanában fordult a kocka… Közeli ismerőseim Dotyinak szólítanak, gyerekkorom óta ezt a becenevet használom inkább.
Szeretem a nevem, hála érte édesanyámnak. Különleges név, és örömmel viselem, hiszen olyan szép a jelentése „Isten ajándéka” – ahogy a születésem is. Mivel édesanyámnak nem volt megfelelően kifejlődve a méhe, nyolc spontán vetélés után, velem volt kilencedszerre állapotos, és orvosi utasításra a terhesség idejét végig a kórházba töltötte. Sürgős császármetszéssel születtem, mivel édesanyám állapota komplikálódott. Azt mondta, a megszületésem számára valóban Isten ajándéka.
Ha védőszentemre gondolok, a három isteni erény közül talán a hit erényét emelném ki az ő életéből: Szent Dorottya hűségesen kiállt hite mellett, a kivégzése pillanatáig.
Olyan időket élünk, amelyekben gyakran ki vagyunk téve a kísértéseknek, a hitünket próbára teszi a sok sietség (türelmetlenség), betegség, kényszer-alkalmazkodás a különleges helyzetekhez: ilyenkor nem mindegy kihez, hova fordulunk segítségért. A lehetőség szerinti mindennapi látogatás a „lelki klinikára”, vagyis a szentmisékre, a rendszeres szentgyónások elvégzése, és az arra való törekvés, hogy a hétköznapjainkba építsünk be (és éljünk meg) egy-egy szót, mondatot a napi evangéliumból, ezek azok a „fegyverek”, amelyek segítenek kitartani a hitünkben. Használjuk őket!
„Jó az Úr és bőséges irgalma mindazok iránt, akik teljes szívből megtérnek hozzá.” (Szent Dorottya)
Suciu Dorottya
