EVANGÉLIUM
Kafarnaum városában Jézus szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Ez így kiáltott fel: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!”
Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle.
Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. (Mk 1,21-28)
Az evangéliumi részlet Márk tollából Jézus egy napját mutatja be Kafarnaumban. Ennek a napnak egy kis jelenetét olvassuk a mai vasárnap, pontosabban a zsinagógában történt esetet. Jézus első nagy konfliktusa eszerint nem a farizeusokkal, nem az írástudókkal vagy főpapokkal van, hanem magával a sátánnal. Márk, aki nem fejti ki Jézus pusztai megkísértését, a nyilvánosság előtt szembesíti őt a nagy ellenséggel. Az igazi összetűzés nem a hit és hitetlenség közt van, hiszen a tisztátalan lélektől megszállott ember az egyedüli a zsinagógában, aki Jézus emberi alakja mögött felismeri az igazi, de rejtőzködő istenalakot. Az ellentét sokkal inkább a hit két megjelenési formája között húzódik: a tisztátalan lélek mindent tud Jézusról, mégis ellenséges vele szemben, az apostolok sokkal inkább bizonytalanok, de Jézussal maradnak.
A modern kor, mondja R. Guardini, a sátánból egy nevetséges figurát faragott, akiben csak a „visszamaradottak” hisznek. Pedig szerinte a sátánnak igenis léteznie kell, különben nem magyarázható az első emberpár döntése. A bűn előtt ugyanis az ember akarata nem volt rosszrahajló, értelme sem homályosodott el, tehát semmi sem magyarázhatná azt, hogy mégis miért követte el az első bűnt. A bűn betörése előtt az ember teljes harmóniában élt Istennel, a rossz megjelenése nem értelmezhető pusztán evilági, illetve az emberből kiinduló döntéssel. A rossznak kívülről kellett érkeznie: van tehát egy olyan lény, aki nem tud beletörődni az ember boldogságába, akit zavar az ember magas rendeltetése, aki mindent el akar rontani, ami jó. A Márk-evangélium részletében az is látszik, hogy a sátán nem az, aminek vagy akinek mi elképzeljük. Nem akadályozza meg a megszállott embert abban, hogy szombaton elmenjen a zsinagógába, sőt az sem zavarja igazán, hogy ez az ember részt vesz a közös imádságban. Viszont jóval hamarabb ismeri fel mindenkinél, hogy kicsoda Jézus, és ez igazán zavarja. Míg az apostolok egyszerűen rácsodálkoznak a Mesterre, a sátán már kiáltja is: tudom, ki vagy! Az Isten szentje! Ez az első alkalom, hogy egy teremtmény nyilvánosan visszhangozza a keresztségnél elhangzott szavakat: te vagy az én szeretett Fiam! A sátán olyan, mintha a galamb képében leszálló Lélek ellentéteként jelenne meg. A tisztátalan lélek kénytelen engedelmeskedni is Jézusnak. Igaz, ez nem szelíd engedelmeskedés, tele van az ősi ellentmondással, az anyagi világ teremtését megelőző lázadás erejével. Az isteni szó hatalmával szemben a sátán is tehetetlen: össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiabálás közepette kiment belőle. Jézus viszonyát a tisztátalan lélekhez a parancsoló hangnemet burzsoává szelídítő fordítás takarja. Nem csupán annyit mond neki Jézus: „Hallgass!”, hanem hogy tégy szájkosarat, fogd meg a pofádat. Nem emberi partnerként szól hozzá, hanem az állatias erő megfékezését célozza meg benne. Az ember nem meggyógyul, hanem személyes valami távozik belőle. Nem léleksimogató beszélgetés végén jön a katarzis (a szó szoros értelmében vett katarzis, mely elsősorban tisztulást jelent – a tisztátalan lélektől -, csak később az irodalmi művek olvasását kísérő felemelő érzést), hanem a krisztusi természetfeletti, isteni hatalom erőteljes megnyilvánulása folytán.
Ez a kis jelenet Kafarnaumban jelzi, hogy Jézus megváltói szándékában ott van mindaz, ami az embert megköti, rabbá teszi. Ő inkább a tisztátalannak, a sátánnak parancsol, csakhogy az ember fölszabadulhasson minden megkötöttsége alól.
László István székelyszenttamási plébános
Megjelent a Vasárnap 2021/ 5. számában.
