A II. vatikáni zsinat és a 20. század nagy teológusainak kritikus újraolvasása és megértése segíthet a teológia és az egyház számára eligazodni a mai világban, foglalhatjuk össze Kiss Gábor, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán egyházjogot oktató vendégtanár meglátását. Kiss Gábor a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen doktorált egyházjogból, illetve a közeljövőben megvédi második doktoriját a müncheni Lajos Miksa Egyetemen. Teológiát oktatott életfogytiglanosoknak a szegedi és a budapesti börtönökben, jelenleg bíró a Kalocsa-Kecskeméti Érseki Bíróságon és titkár az Egri Érseki Bíróságon.
Milyen gondolatok, témák foglalkoztatják mostanában?
Bizonyára szakbarbárnak fogok tűnni, amikor azt válaszolom erre, hogy alapvetően az egyház belső életét érintő kérdések egyházjogi kihívásai foglalkoztatnak. Véleményem szerint igen aktuálisak manapság a hatalom és a dialógus problémái, különösen is a krisztusi közösség valóságában. Ezek méltán lehetnek a különböző törvényi rendelkezések tárgyai, azonban élő – és a lelkek üdvösségét valóban szolgálni kívánó – valóság csak akkor lesz belőlük, ha a törvény még (önmagában) holt betűit élettel töltik meg annak alkalmazói.
Közelebb hozni a teológiát, ez a célja sorozatunknak, amelyben egy éven keresztül minden hónapban a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karával együttműködésben bemutatunk egy magyar és egy nemzetközi teológust, valamint a teológia egy tudományágát. Sorozatunk ezzel a végéhez ért. Köszönjük a teológia karnak és a tanároknak az együttműködést!
Mit tart a kortárs teológia legnagyobb kihívásának?
E kérdés megválaszolásával könyvtárakat lehetne megtölteni, így talán joggal érzi magát az ember zavarban, ha röviden kell rá válaszolni. Azt hiszem, hogy napjaink teológiájának egy óriási feladata van, amely nem más, mint a kritikus megértés. Ez azonban két – egymástól el nem különíthető – síkon mozog. Nem szabad feladni a próbálkozásokat megérteni a II. vatikáni zsinatot mint a teológiatörténet egy kiemelkedő eseményét, amelyből logikusan következik, hogy kritikus módon újra és újra megvizsgáljuk, hogy sikerült-e már életre váltani az ott megfogalmazottakat. A másik fontos síkja a megértésnek a zsinatot alapvetően meghatározó teológusok életművének feldolgozása lehet. A 20. század teológiai nagyjai (Rahner, Barth, Congar, Lubac, Metz, Balthazar, Schillebeeckx, Daniélou, Küng, Ratzinger…) akkora irodalmat hagytak maguk után, hogy annak alapos vizsgálata biztosan évtizedekbe telik.
Ön szerint mi a pasztoráció legsürgetőbb feladata?
Megtalálni a világgal és saját magunkkal – egymás között – folytatott párbeszéd olyan módját, amely – ahogyan Ferenc pápa is írja legújabb, Fratelli tutti enciklikájában – nem pusztán csak „egymás mellett futó párhuzamos monológok” (FT 200), hanem valódi, egymásra figyelni akaró és a másik megértését komolyan vevő szándék.
Milyen könyvet ajánlana elolvasásra? Miért?
Három ajánlattal is élnék, amelyből az első kettő szakmai, egy pedig – a sok munkától megcsömörlött olvasó számára – valóban már felüdülés lehet. Sabine Demel regensburgi egyházjogász 2017-ben adta ki a Vízként áradjon a jog című kötetét, amely közérthetően, de mégis szakmai megalapozottsággal igyekszik bemutatni a kánonjog mai kritikus kérdéseit. Emellett bátran ajánlom a fentiekben már említett teológusaink önéletrajzi, illetve visszaemlékezés jellegű írásait. Ezekből olyan élettel teli módon ismerhető meg gondolkodásuk és annak környezete, hogy még azokat is lekötheti, akik egyébként száraznak tartanák a nyers szakirodalmat. Kikapcsolódásképp pedig Jo Nesbø norvég krimiíró munkáit ajánlom szeretettel.
Hogyan szokott kikapcsolódni, feltöltődni?
Szeretek futni, olvasni, főzni, ha lehetséges, színházba járni és filmeket, illetve sorozatokat nézni.
Ki az ön számára Jézus?
A hit próbája és sarokköve.
Megjelent a Vasárnap 2020/52-es lapszámában.
