Számomra a hivatás: hivatás-ás. Jézus naponta „hivat” és „ás” bennem, hogy felszínre kerüljenek mindazok az igazgyöngyök, amiket az Atya bennem elültetett. Isten életem legnagyobb és legszebb döntése – olvashatjuk Fidelis nővér szavait. Hivatásáról, a szerzetesi élet szép pillanatairól, küldetésének súlypontjairól kérdeztük.
Hol, mikor, hogyan „hallottad” meg a hívást?
Nyolcadikos koromban pap akartam lenni, a plébános pedig Szent Bernadett életét adta kezembe, amit elolvastam, majd illedelmesen megköszönve visszaadtam és eldöntöttem: Ez nem nekem való! Mi az, hogy apáca? Évekig vitáztam Istennel: Ha nem teremtett fiúnak, hogy pap legyek, akkor mit akar tőlem? Vagy pap, vagy semmi! – Így jobb, ha békén hagy. Eldöntöttem, hogy férjhez megyek. Később otthagytam a barátomat, és huszonhárom évesen elmentem a zárdába. Nagyon megragadott az Úrangyalából az, hogy „Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint.” Nem tudtam kimondani, hogy az Úr szolgálóleánya, mert azt éreztem: én nem vagyok az. Oláh Dénes akkori petrozsényi plébános segített. Ő nem mondta soha, hogy mit tegyek, és könyvet sem adott a kezembe, hanem sokat beszélgettünk. Amikor eldöntöttem, hogy szeretnék nővér lenni, akkor ajánlotta, hogy menjek el Székelyudvarhelyre, és nézzem meg az ottani közösséget. Akkor még csak a barátnőm, aki elkísért, tudta, hogy miért megyek oda. Ott Gudilla nővér azzal kívánt jó éjszakát, hogy: „Lássuk, mit fogsz álmodni”. Én hitetlenkedtem, de éjszaka azt álmodtam, hogy ott vagyok a közösségben tagként. Ez az álom megrázott. Körülbelül fél év múlva otthagytam a munkahelyemet, és beléptem.
Számomra a hivatás: hivatás-ás. Jézus naponta „hivat” és „ás” bennem, hogy felszínre kerüljenek mindazok az igazgyöngyök, amiket az Atya bennem elültetett. Isten életem legnagyobb és legszebb döntése. Krisztus király, és, ha a Jegyesem király, akkor én királyi jegyes vagyok… Méltatlanul, de az vagyok!
Kérlek, oszd meg szerzetesi életed legszebb pillanatainak egyikét!
Egy alkalommal egy kisgyerek szaladt utánam az úton és kérte, hogy adjak neki valamit. Nem volt nálam semmi, amit adhattam volna. Mivel nem tágított, megmutattam a zsebemet, amiben a zsebkendőm, a rózsafüzér, kulcsok és a bicskám volt, de a gyerek továbbra is fújta a magáét. Akkor hirtelen megkérdeztem: „Bármit adhatok neked?” Erre a gyerek szeme felcsillant és azt mondta: „Bármit!” Megöleltem, és adtam neki egy hatalmas puszit… Ekkor a gyerek tágra nyílt szemekkel, nevetve továbbszaladt. Jegyesem pedig rádöbbentett arra, hogy mindig van valami, amit adhatok, még ha az „csak” egy mosoly, ölelés vagy éppen egy puszi is… Nem mindig a zsebemben kell kotorásznom ahhoz, hogy valamit találjak, amit adhatok. A legszebb ajándék az, amit szívből adok…
Hogyan foglalnád össze dióhéjban szerzetesrended főbb vonásait/karizmáját?
A „Krisztus szeretete sürget minket” jelszó ragadott meg engem. Azt látom az életemben, hogy a kegyelem az, ami mindent megad. Nemrég figyeltem fel arra, hogy a kegyelem a kegy és elem szavakból áll. Milyen nagy kegy Isten emberi eleme lenni. Így, a kegy-elem által még jobban elmélyül bennem Isten szeretete.
Karitatív ember vagyok, aki szereti az egyedüllétet is, de a közösséget is. A közösség számomra azt jelenti: közös-ég. Tehát: közösen hozni le az Eget a Földre, együtt imádkozni, és együtt dolgozni is.
Melyek küldetésed súlypontjai?
Iskola utáni foglalkoztatásban voltam eddig Déván és Székelyudvarhelyen. Szépvízen, a rövid tartózkodásom alatt is gyerekcsoportom volt. Ezen kívül lelkinapokat és személyesen kísért lelkigyakorlatokat tartottam, ami az utóbbi időben kimaradt, és ezt sajnálom. A gyerekekkel való foglalkozásban fontos volt általuk a szülőket is elérni, hogy a gyermek lássa a szülőt is imádkozni és a szülő a gyermeket. Ezért szerveztem olyan lelki délutánokat, ahol a gyerekek és szülők együtt imádkoztak, együtt vettek részt az elmélkedéseken.
A mindennapjaimban azt látom, hogy a legcsodálatosabb nem az, hogy Jézus meghívott, nem is az, hogy küld, még az sem, hogy mindennel elhalmozza, megáldja és megszenteli a napjaimat, sőt, még az sem, hogy velem van, hanem az, hogy Isten átéli a mindennapjaimat velem: örömöket és nehézségeket egyaránt. Ezért nekem nem az a lényeg, amit teszek, hanem az, hogy Isten átél velem mindent.
Most itt, Váradon, ahová kevesebb mint két hónapja érkeztem, egyelőre a házban dolgozom, takarítok, néha főzök. Egybként itt is a gyerekekkel való munka lenne a cél, de egyelőre ez nem lehetséges a járványhelyzetben. Udvarhelyen, amikor a vírushelyzet miatt nem indulhatott a délutáni foglalkozás, besegítettem az óvodában, és ott egy kisfiú, amikor egyszer rosszkedvűen ébredt, azt mondta, hogy nem akar látni minket. Akkor azt javasoltam, hogy csukja be a szemét, fogja meg a kezemet és úgy menjünk le a csoportba. Ő megtette. Most én is így vagyok itt, hogy nem látom, mi lesz, de a jó Isten fogja a kezemet, és majd kinyitja a szememet, amikor megérkezünk. Addig meg jó segíteni, ahol tudok. Az is kérdés számomra, miért kell mindig valamit, valami látványosat tenni? Most éppen a nővérek szolgálatában állok, és megteszem, amit tudok – értük.
Mik a töltekezési forrásaid?
A Szerelmemmel való személyes kapcsolat, a napi elmélkedés, a közösségi és személyes imák, a közösségem, az emberekkel való kapcsolat, és mindazok a kisebb-nagyobb tevékenységek, amelyekkel naponta másokat megajándékozhatok.
Egy mondat, amely életed mottója lehetne…
Mindenkit megpróbálni megszeretni, és akiket megszerettem, elengedni, meghagyni Istennek! Szabadon engedő szeretetetre akarok törekedni. Amikor a noviciátus alatt hazamantem szabadságra, a volt barátom eljött és megkérdezte, hogy tényleg ott akarok-e maradni a zárdában. Amikor kimondtam, hogy igen, ő – szívében fájdalommal, de jelenetek, hisztik nélkül – „elengedett”. Akkor tapasztaltam meg azt az igazi szeretetet, ami arról szól, hogy ne magamnak akarjam az embert, akit megszeretek, hanem azért szeressem, mert ő Isten embere.
Farkas Gabriella-Mária, Fidelis nővér
Születési hely, dátum: Petrozsény
Szerzetesrend: Mallersdorfi Ferences Nővérek Közössége
Első fogadalom helye, időpontja: Székelyudvarhely, 1995. szeptember 9.
Örökfogadalom helye, időpontja: Székelyudvarhely, 2000. szeptember 2.
Küldetési helyek: Déva, Csíkszépvíz, Székelyudvarhely, Nagyvárad.
Megjelent a Vasárnap december 13-ai számában.
