Mentőorvos, meggyógyult tanárnő… kicsi létra, hatalmas fenyőkoszorú… két égő lila gyertya… egy 240 éve felszentelt székesegyház… idekint sötétség és hideg… leheletünk mégsem látszik, maszkban imádkozunk – Nagyváradon (is) advent vasárnapjainak előestéjén.
Mert „van mire készülnünk, még ha nem is úgy, ahogy szeretnénk vagy, ahogy megszoktuk!”. Az egyházmegye főpásztorának biztatását idézem (és hagyom visszhangozni a lelkemben), hogy egyre inkább tudatosuljon: senki és semmi nem veheti el tőlünk a karácsonyt – Jézus Krisztus egyszer s mindenkorra közénk jött.
Ebben a furcsa készületi időben talán még nagyobb hangsúlyt kapott a gyertyagyújtás hagyománya a nagyváradi székesegyház előtti téren, ahol a közös készületünk részeként minden adventvasárnap előestéjén a járvány frontvonalán dolgozók egy bizonyos csoportjáért száll fel az imádság, a többnyelvű imádság.
„Advent, ebben a 2020-as évben, mely egészen különös volt számunkra, azt jelentse: nem mondok le önmagamról, mert a sötétségben – mely oly sokszor körülvesz – maga Isten gyújtogat fényeket nekem. Figyelni akarok ezekre a fényekre, hogy megtaláljam a forrásukat, és megtaláljam magát az Istent” – fogalmazott Böcskei László megyés püspök a november 28-ai imaalkalmon, ahol dr. Béres Zsolt sürgősségi főorvos gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját, az egészségügyben dolgozókat képviselve, akiket imáinkban hordoztunk – hiszem, nem csak azon az egy napon.
Advent második hetében a tanügyben dolgozókért, a tanítókért, tanárokért, nevelőkért és szülőkért fohászkod(t)unk, a második gyertyát Luminița Ilisie, a Szent László líceum tanárnője gyújtotta meg koszorúnkon. „Isten annyira közel áll hozzám, hogy ki akar emelni mostani félelmeimből és szorongásaimból. Az újjászületés útját tárja fel előttem, és ő hordoz engem. Az adventi koszorún meggyújtott második gyertya azt kell hogy jelezze: örömmel keresem az ő közelségét, és addigi útjaimat kész vagyok akár feladni azért, hogy az ő útjain járjak békében és biztonságban”– így foglalta össze advent második hetének „vezérgondolatát” a főpásztor.
A szombat este hat órai – élőben közvetített – gyertyagyújtástól a következő gyertyagyújtásig reggelenként olyan jó érzés elhaladni emellett a nagy adventi koszorú mellett… mint egy jókora mágnes, felfelé vonzza a tekintetet. Egy-két csillag (és a fényes Hold) ott ragyog még ilyenkor az égen… És ahogy évezredekkel ezelőtt vezette a bölcseket, hiszem, hogy az égi világosság most is vezetni akar minket… Mi pedig ha igazán bölcsek vagyunk, tudjuk, ebben a kilátástalan helyzetben még nagyobb szükségünk van arra, hogy felemeljük fejünket (és szívünket), s próbáljuk meg követni az igazi Világosságot.
