Fénnyel a magány ellen

Fény a sötétben is születhet, mint ahogy együttérzés is, fogalmazta meg Elie Wiesel, akit a Lights On fesztivál szervezői idéztek az idei télkezdő, adventi szabadtéri kiállításuk beharangozójában. Magány volt az idei fényfesztivál témája, a járványhelyzetben és következtében megélt kényszerű magány. Bár jól tudjuk, magány volt és van, lesz is, járvány előtt, járvány után, járványtól függetlenül. Az ember mint társas lény olykor vágyik egyedül is lenni, máskor a körülmények kényszerítik ebbe a helyzetbe. Néha önismereti, elmélyülési szándékkal maga, önként választja.

A Lights On fesztivál a fényt vonja be a művészi alkotás (light-art) és gondolkodás körébe, és olyan alkotásokat állít elénk, mutat meg a közönségnek, amelyek a fény segítségével világítanak meg valamit világunkból, mondanak el valamit az emberről és világáról. Idén harmadik alkalommal szervezték meg Kolozsváron november 27-december 6. között. A járványhelyzet miatt sok rendezvény maradt el nemcsak tájainkon, de Európa-szerte, ezért is méltánylandó, hogy a szervezők mindennek ellenére és minden óvintézkedés mellett is vállalták a szervezést. Ezúttal is főleg szabadtéren felállított fényszerkezetek képezték a kiállítás alapját, ezért is volt lehetséges a rendezvény létrehozása.

Nehézségek adódtak, mert az idén ismét Kolozsvárra hozott Holdmúzeumot, amelynek eredeti helye ezúttal a Farkas utcai református templom előtt, a Szent György-szobor fölött volt, el kellett költöztetni az időjárási viszonyok miatt: a tartóállvány szélben nem tartja biztosan a hatalmas gömböt, ezért szélmentes helyre, a Bánffy-palota udvarára költöztették a kiállítás utolsó napjaira.

Az első helyszínen a kivilágított Hold gömbje mellett újra megcsodálhattuk a gótikus Kolozsvár csodáit: a Mátyás király által támogatott és eredetileg a ferencesek által használt Farkas utcai templomot, a Kolozsvári-testvérek sárkányt legyőző Szent Györgyét, a református kollégium felújított épületét, vele szemben a református tanári lakásnak épült házak együttesét.

Az egyik legérdekesebb kiállított tárgy egy hat méter magas, térdelő emberi alak a Sétatér fái között, amely olyasmire figyelmeztet, ami ugyan az élet alapja, mégis mintha megfeledkeznénk jelentőségéről: Lélegezz! A fényjáték, amely a hatalmas emberalakon végigkövethető, emlékeztet arra, hogy lélegezni manapság újra meg kell tanulni: nyugodt, feszültségmentes be- és kilégzés, a stressz szűrése, kiküszöbölése, a megállás és befelé hallgatózás, szívverésünk követése, és nem utolsó sorban a belélegzett levegő minősége, annak megóvása…

Markus Anders a Circus Lumineszenz-cel együttműködve hozta létre az alkotást, amely így adventben jó figyelmeztetés arra is, hogy egy lélegzetvételnyi időre álljunk meg, füleljünk befelé, mindarra, ami bennünk van, ott végbemegy. A látványosság sötétedés után élvezhető: hétszer 12 másodpercig tart, ebből 4 másodpercig beszívja, majd ugyanennyi ideig benn tartja, végül 4 másodpercig kifújja a levegőt. Míg a hatalmas térdelő alak “lélegzik”, testét kék fény önti el, az oxigénnel való feltöltődést jelezve, majd a szín lassan a piros felé színeződik, egyre fényesebb, végül kilégzéskor a fények fentről lefelé haladva kihúnynak. Piros fény a mellkas táján a szívverést jelzi, hanghatás kíséri, amely a Sétatér fái közt a föld mélyének morajlásához hasonlít. Aztán sötétbe burkolózik néhány pillanatra, elvész a téli sötétben a hatalmas gesztenyefák között.

Hasonlóan különleges élmény a Cerebrum nevet viselő alkotás, amelyet a 6th Sense Interiors készített a Daisler Egyesülettel és Adi Bălannal közösen, az agyat mutatja meg “munka” közben, a 200 milliárd idegsejtet, amelyek az agyat alkotják, százezer milliárd nagyságrendű szinapszis köt össze. Ha egy hatalmas számítógéphez hasonlítanánk, az agy annál is több adatot tárol, több kapcsolatot hoz létre. A kiállított, és akár egy fa lombkoronájára is emlékzetető huzalhálón végigfutó különböző színű fények szimbolizálják az emberi agyban végbemenő folyamatokat, érzelmi reagálások „útvonalát”: a pillanatot, amikor egy zeneművet hallunk, hallgatunk, amikor örülünk, csodálkozunk – vagy nem egyszer félelem tölt el, mindezt megjeleníti ez a fényinstalláció, amelyet nagyon jól választott helyszínen, a BBTE központi épülete előtt láthattunk.

A fénykiállítás idén is sok helyszínt „lakott be”, így a sétáló vagy valahová siető lakosok itt is, ott is „belebotlottak” a különböző tartalmakat megjelenítő alkotásokba: láthatták és áthaladhattak a fényalagúton, az Oumua elnevezésű fénypók nyolc csápja különböző színekben pompázva „szőtte hálóját”, a hiányt jelezte a „Mi-e dor de tine. Si mie” fényfelirat a Szamos fölött átívelő gyalogoshíd két oldalán.

Nagyon kedves újdonság volt a szülészeti klinika udvarán látható „Te astept”, várlak felirat, amely a látogatási tilalom miatt szinte „magányosan” a világunkba érkező csecsemők és édesanyjuk biztatására szolgál. Jól esett minden helyszínen magyar nyelvű feliratot, leírást is látni, olvasni az angol és román nyelvűek mellett, Kolozsvár „világváros” igényéhez ez természetes módon tartozik hozzá.