A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében november 29–én, advent első vasárnapján lezárul a kegyelem éve és megkezdődik a gondviselés éve. Schönberger Jenő püspök ezzel kapcsolatban körlevelet adott ki. A körlevélben a főpásztor visszatekint, összegez és megadja a következő évek lelkipásztori irányvonalait is.
„Nem feledhetjük a 2004-es évet, egyházmegyénk 200 éves alapításának jubileumát. Ünnepségsorozataink megkoronázása a 2000-ben boldog emlékű Reizer Pál püspök által meghirdetett egyházmegyei zsinat lezárása volt. Azért, hogy a zsinati munka előkészítésének és lezárásának lendületét megtartsuk, a következő advent első vasárnapjával elindítottuk a pasztorális tervek sorozatát. Egy tízéves lelkipásztori tervet dolgoztunk ki, az első öt év témája elmerülni Istenben, és a következő öt év témája felbukkanni a felebaráti szolgálatban – ahogyan Paul Zulehner osztrák teológus professzor annak idején javasolta. A pasztorális iroda munkaközössége folyamatosan impulzusokat és kidolgozott témákat biztosított a programokba bekapcsolódni vágyóknak. Az első tíz év hamar eltelt, s megtapasztaltunk belőle, hogy a világunk sokkal gyorsabban változik, és bizony elég nehéz egy tíz évvel azelőtti koncepció alapján választ adni az újabb és újabb kihívásokra. Ezért a következő két kidolgozott pasztorális tervünk már csak két–két évre szorítkozott, az önátadás- és a Krisztus-közösség évére. Ezt követte a három évre tervezett kegyelem éve” – írja Schönberger Jenő püspök az egyházmegyei zsinatot követő munkáról.
A kegyelem évében különös hangsúlyt kaptak a hitmélyítő találkozók, amelyeket a következőkben is folytatni szeretnének: „A hitmélyítő találkozókon a különböző témákat kidolgozó füzetek segítségével csoportokban igyekeztünk a megosztások által tudásban és lelkiségben egyre jobban gazdagodni. Ezek a hitmélyítő találkozók egy csodálatos kalandra hívtak meg bennünket: papokat, szerzeteseket és híveket egyaránt. Szép volt az út, amit közösen bejártunk. Istennek hála az eltelt esztendők minden kegyelméért! Sajnos az utolsó év már nem úgy sikerült, ahogy terveztük, mert közbeszólt a koronavírus-járvány. A találkozóink és tervezett programjaink legnagyobb része elmaradt. De ez sem gátolt meg abban a jó elhatározásunkban, hogy a munkát folytatni kell. A hitmélyítő találkozók témáinak a kidolgozása megtörtént, hogy amikor újra lehetőségünk nyílik az együttlétre, a munka folytatódhasson.”
A következő három évben az isteni gondviselésről elmélkedik az egyházmegye, a mottó pedig „Isten tenyerén”: „Az új lelkipásztori tervünk bejelentése is rendkívüli módon történik az idén. Nem tarthattuk meg a lelkipásztori napot, mely méltó lezárása lehetett volna a kegyelem évének és meghirdetése az új tematikus évnek, melyet az isteni gondviselésnek szentelünk, hároméves időtartamban. A 2020. advent első vasárnapjával induló gondviselés éve lelkipásztori terve tulajdonképpen „nevet és arcot” ad a gondviselésbe vetett hitünknek. Bemutatja, megmagyarázza, és ezáltal tudatosítja, hogy a Szentháromság egy Isten hányféleképpen és milyen kreatívan van jelen mindannyiunk életében.
A hároméves ciklus tartalmi íve: a gondviselő Isten egyszeri és folyamatos teremtése által akarja az embert, és nemcsak megteremtette, teremti, hanem élteti és megtartja. Az emberért pedig akarja a közösség – mint család, nemzet, társadalom és egyház – életét.
Az év mottója: Isten tenyerén. A gondviselés évének szimbóluma, amellyel a plakátokon, naptárban, gyertyamatricán találkozhatunk, azt a dinamikus egységet és belső harmóniát hivatott ábrázolni, ami a teremtés és gondviselés ontológiai egységéből, Isten örök szeretetéből forrásozik. Isten szeretete gyöngéd finomsággal öleli át a teremtett világot. Ezt jelképezi a kéz, ami Isten hozzánk lehajló szeretetének és létben tartó jóságának a jelképeként tartja egységben az egész kompozíciót.
Isten tenyerén – ahogy a mottó is jelzi – hordozza a saját képére és hasonlatosságára teremtett embert, aki életével, munkájával, imádságával ad hálát Istennek a teremtett világ szépségéért, gazdagságáért. Erre utalnak az imádságra, hálaadásra emelt kezek.
A remény színe, a zöld is megjelenik a plakáton, amely nemcsak a látható világot szimbolizálja, hanem az örök életet is. Hiszen Isten nemcsak létbe szólítja, megtartja, élteti az embert, hanem örök élettel szeretné megajándékozni. Krisztus azért lett emberré, és azért vállalta az emberi lét sebezhetőségét és törékenységét, hogy megajándékozzon minket Isten gyermekeinek szabadságával, és helyet készítsen az Atya örök országában mindazok számára, akik úgy éltek itt a földön, hogy hittek őbenne.
A teremtés, a gondviselés és az örök élet ugyanannak a szentháromságos isteni szeretetnek a megnyilvánulásai, melynek valóságát szívünkbe fogadva, már itt és most megtapasztalhatjuk a mennyei boldogság előízét. Ebben szeretne segíteni bennünket az előttünk álló gondviselés éve.
Jóllehet elmarad a közös ráhangolódás az advent első vasárnapját megelőző lelkipásztori napok keretében, de amint a körülmények lehetővé teszik, szeretnénk ezt pótolni. Ekkor lehetőség lesz arra, hogy a csoportok kísérésében résztvevő plébánosok és hívek megismerkedjenek a tematikus év feldolgozását segítő anyaggal.”
Körlevelében Schönberger Jenő püspök bátorítja a híveket és magyarázza a gondviselést: „Szent II. János Pál pápa ezzel a biztató felszólítással kezdte pápaságát: Testvéreim, ne féljetek! Ő, aki megtapasztalta a II. világháború borzalmait, az ezt követő kommunizmus istentelenségét, embertelenségét és igazságtalanságait, rátalált a személyes Istenre, és egy életre elkötelezte magát neki, mint pap, püspök, majd pápa. A szent pápa biztatása ma is nagyon aktuális. Tele vagyunk félelemmel, bizonytalansággal, aggodalommal. Szerintem nagyon is itt az ideje, hogy föltekintsünk a gondviselő Istenre, és szembesüljünk Egyházunk tanításával, amit az isteni gondviselésről tanít.
Hisszük, hogy Isten, aki megteremtette a világot és benne mindent, a maga tökéletes tervét valósítja meg folytonosan, amikor fenntartja, oltalmazza és kormányozza. Ezt a tevékenységét nevezzük isteni gondviselésnek. Az ő akarata mindig megvalósul, csak az a kérdés, hogy mi – értelmes teremtményei – akarunk-e belesimulni, részesei lenni ennek a nagy műnek. Velünk, vagy nélkülünk valósul meg a teremtés célja, vagyis Isten dicsősége és az emberek örök boldogsága. Isten mindennek, a fontos és jelentéktelen dolgoknak is kijelölte a helyét, feladatát. Terve a legapróbb részletekre is kiterjed, belekalkulálta a kölcsönhatásokat és összefüggéseket, a természettörvényeket, sőt az ember szabadságát is. Ez minden művészet csúcsa.
Talán ismerős, hogyan készülnek az egész falakat beborító perzsaszőnyegek. A perzsaszőnyeget készítés közben hatalmas keretbe feszítik. A szőnyeg mögötti lépcsőkön, állványokon ülnek, akik segédkeznek a munkában. A mester a színen dolgozik, utasításait átkiabálja nekik. Megtörténik, hogy valamelyikük hibát ejt. Állítólag éppen ezek a szabálytalanságok igazolják legjobban a perzsaszőnyegek eredetiségét. És mi történik akkor, ha komoly hibát követnek el? Azt mondják, legtöbb esetben a mester nem parancsolja meg, hogy távolítsák el a nem megfelelő fonalat. Ha igazi művész, a hibát belekomponálja a mintába.
Milyen csodálatosan illusztrálja ez a tény Isten munkamódszerét! Mi emberek a szőnyeg visszáján dolgozunk, és képtelenek vagyunk követni a minta alakulását. Tudhatjuk magunkról, hányszor szövünk bele nem megfelelő szálat, rendszerint feketét, oda, ahová Isten talán pirosat, sárgát, vagy fehéret szeretett volna. Sőt a mellettünk levő munkások is hibáznak. Hányszor kerít hatalmába a kísértés átkiáltani: van-e egyáltalán valaki a szőnyeg másik oldalán? Vagy nekem egyedül kell rendbe hoznom azt az összevisszaságot, amit én és felebarátaim okoztunk? Az is kérdés számomra, mennyire kell megváltoztatni a Mesternek előre eltervezett munkáját? Mert egész biztosan nem olyan már a mű, amilyennek elképzelte. Mégis remélem – mivel hatalmas művész az Isten –, hogy nem tudtam teljesen elrontani azt a perzsaszőnyeget, amely az életemet jelenti. Amikor majd teljesen elkészül az alkotás, a Mester leemel az állványról, és a gyönyörűséges mű elé állít. Csak akkor fogok igazán rácsodálkozni, hogy hatalmas művészi képességével, mint sikerült megakadályoznia, hogy teljesen elrontsam remekművét.
Számunkra nagy vigasztalás a gondviselésbe vetett hit. Hisszük, hogy egy bennünket szerető és minket üdvözíteni akaró Isten áll mellettünk. Kiválasztott minket és nagyszerű célt adott, szép, értékes életet szánt és tervezett nekünk, végül pedig az örök életet. Ő irányítja a történelmet és a mi életünket. De nemcsak irányítja, hanem oltalmazza és segíti is. Ne féljünk hát, hanem bízzunk a kegyelmével mindig mellettünk álló Istenben!
A gondviselés évében ilyen és ehhez hasonló kérdésekről hallhatunk, beszélgethetünk, s meglátásainkkal egymást erősíthetjük és gazdagíthatjuk”.
Az új, és az isteni gondviselés gondolatkörére épített tematikus időszak 2023 adventjéig tart a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében.
A szatmári egyházmegye sajtóirodája
