A világegyházban, különösen pedig a magyar és német nyelvterület részegyházaiban 2007 Szent Erzsébet-év volt annak emlékére, hogy 800 évvel korábban, 1207-ben látta meg a napvilágot II. Endre és Gertrudis lánya, az az Árpád-házi királylány, akinek életpályája mintául szolgálhatott nőknek és férfiaknak, házasoknak és szerzeteseknek, időseknek és fiataloknak egyaránt. Alakja, életpéldája üzen korokon át.
Ez tette őt népszerűvé Európa-szerte. Egyszerre lehetett látni benne a szerepének megfelelő késő középkori úrnőt és a társadalmi konvenciókat könnyedén átlépő autonóm személyiséget, a ferences ideál hiteles megvalósítóját, a hagiográfia iránt érdeklődő kutatók számára tette őt vonzóvá. Az ünnepi év legelején, 2007-ben három erdélyi (rész)intézmény: a Gyulafehérvári Caritas, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának Magyar Irodalomtudományi Tanszéke, illetőleg Német Nyelv és Irodalom Tanszéke összefogott, hogy konferenciát szervezzen az évforduló alkalmából. A kétnapos program nyomán kötet is megjelent, ennek egyik tanulmányából származnak Szent Erzsébet ünnepén az előtte tisztelgő gondolataink, az eredeti tanulmány szerzője Bitskey István akadémikus, ny. debreceni irodalomtörténész, a Keresztény Szó szerkesztőbizottságának tagja.
„A nagyon előkelő születésű, tiszteletre méltó és nagyon kedves Erzsébet, mint e világ felhői között a hajnalcsillag, úgy tűnik ki erényeinek fényességével” – írta róla korai életíróinak egyike, Caesarius von Heisterbach cisztercita szerzetes 1235-ben, mindössze négy évvel a szent életű királylány halála után. Kortársai egyértelműen felfedezték benne a különleges elhivatottság jeleit, csodálták erényeit, elismeréssel szóltak példás életviteléről. Noha nyolc évszázad távolából perdöntő adat nem áll rendelkezésünkre Erzsébet születési helyét illetően, a kutatás mai álláspontja szerint valószínűleg Sárospatakon, a királynői birtokon látta meg a napvilágot II. András magyar király és Merániai Gertrúd leánya.
Erzsébetet nemcsak Magyarország, hanem a német hagiográfiai irodalom is magáénak vallja. Korántsem indokolatlanul, hiszen a mindössze negyedik életévében levő királylányt fényes kísérettel Wartburg várába vitték, s ott – a kor dinasztikus házassági szokásainak és az őrgrófság aktuális hatalmi érdekeinek megfelelően – I. Herman tartománygróf legidősebb fiának ígérték házastársul. Semmi bizonyos adat nincs arról, hogy a későbbiek során valamikor is látta volna szülőföldjét, rövid, ámde tartalmas életének teljes további szakasza német földön zajlott le, csodatételei is ott történtek, a középkori források Németország dicsőségének, virágának titulálták. Erdélyben legkorábban a szászok terjesztették kultuszát, az általuk lakott településeken neveztek el a középkor végén Szent Erzsébetről templomokat, ispotályokat.
Számon tartható-e Erzsébet a magyar szentek galériájában? A magyar királyi dinasztia ekkor már jól ismert volt a keresztény Európában, István, Imre és László szentté avatása megteremtette azt a szakrális legitimációt, amely kellő tekintélyt adott az Árpád-háznak a kontinens valamennyi uralkodói családja előtt. Az életszentségre való hajlamot a kor hiedelme szerint a királyi származás már eleve biztosította. Végül is Herman őrgróf halála után fia és örököse, Lajos herceg lett Erzsébet férje, s így Türingia ura olyan előkelő család tagját tudhatta házastársának, aki – a kor elvárásai szerint – őseinek kiválósága örökíti majd át utódaira, s ezzel Türingia dicsőségét is jelentékeny mértékben erősíti.
Erzsébet halála után életének színterein, Wartburg és Marburg környékén indult meg a legendaképződés folyamata, s nagy gyorsasággal születtek az akták, a csodatételek jegyzőkönyvei, a biográfiai feldolgozások, a legendák. Legismertebbek közülük Konrad von Marburg, Caesarius von Heisterbach és Dietrich von Apolda leírásai, de már a 13. század franciaországi irodalmában is jelentős helyet kapott csodatételeinek leírása. Egy tanulmány nemrég arra utalt, hogy Erzsébet példája – a főrangú származás, a karitatív tevékenység és a szentséges életvitel egysége – az európai dinasztiák több tagjára is hatást gyakorolt.
Ismert tény az is, hogy már az 1240-es évektől kezdve az európai képzőművészetben sorra jelentek meg a Szent Erzsébet-ábrázolások; szobrok, freskók, táblaképek, ereklyetartók, ablaküvegek festményei örökítették meg csodatételeit. Közülük a legteljesebb a nápolyi Santa Maria Donnaregina-templom képsorozata, Pietro Cavallini munkája, amely a szent életének valamennyi fontosabb eseményét megjeleníti.
Magyar nyelven a legkorábbi részletes ismertetés Erzsébet életéről és csodatetteiről a Karthauzi Névtelentől származik, az Érdy-kódex szentek ünnepeiről szóló, de sanctis típusú prédikációja emeli példázattá alakját. Szembeötlően kirajzolódik ebben az a két gondolat, amely minden későbbi magyar nyelvű feldolgozásban kiemelt helyet kap. Az egyik a királylány magyar származásának s az atya érdemének hangsúlyozása. A másik: „a három rendbeli életnek igaz és bizon idvességes szertartása, szizességnek, házasságnak és özvegységnek tiszta regulássága.” Ez a hármasság, a női életformának, társadalmi állapotnak három különböző változata egyetlen életúton belül igen ritkán volt együtt, ez Erzsébet alakját különleges figyelem tárgyává tette, s különlegesen alkalmassá arra, hogy a prédikátor az erkölcsös életvitel eszményeiről és gyakorlati formáiról egyszerre nyújtson tanítást.
Számos erény szintézisét jelentette a kortársak számára Erzsébet alakja és életvitele, legendája exemplumként volt alkalmazható a társadalomnak egymástól igencsak különböző jogállású szereplői számára. A magyar király lányának eszményített képe (…) a hagiográfiai közhelyeken túl még a magyar nemzeti identitástudat katolikus változatának erősítését is szolgálta. A 17. század elejétől erősödő, előretörő katolikus egyház Regnum Marianum koncepciójába szervesen illeszkedett a magyar szentek kultusza, az iszlám ellen küzdő keresztény Regnum Hungariae 17. századi önszemlélete és nemzetközi reprezentációja egyaránt erőt merített az Árpád-ház szentjeinek példájából. Ennek tudható be, hogy a magyar királyi család férfi szentjeinek kultusza mellett ekkoriban különösen is jelentőssé emelkedett Erzsébet tisztelete, mivel az általa képviselt kegyesség (devotio) és adakozó életvitel (caritas) példázattá emelhetőnek bizonyult s így erkölcsi tőkét jelentett az újjászerveződő magyar katolicizmus, de ezen túl az egész keresztény Magyarország számára is.
(Forrás: Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép-Európában. Szerkesztő: Gábor Csilla, Knecht Tamás, Tar Gabriella-Nóra. Verbum, Kolozsvár 2009.)
